Shop menü

MÁR A MESSENGERBEN IS LEHET BUMERÁNGOZNI

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Már a Messengerben is lehet bumerángozni

A Facebook Messenger beépített kamerája eléggé fapados a rendes kamerás applikációkhoz képest, de a szakemberek ezt is folyamatosan próbálják fejleszteni. Ezúttal több újdonság is került a szolgáltatásba, melyeknek köszönhetően minden bizonnyal többen veszik majd használatba, mint korábban.

A Messenger integrált kamerája már nyújt bumeráng videók készítésére szolgáló opciót, amit a felhasználók különböző kreatív módokon vehetnek igénybe. Az ilyen hurkolt felvételekkel az emberek könnyedén mosolyt csalhatnak a beszélgetőpartnereik arcára, de egy-egy jól időzített videóval szinte bármilyen reakciót el lehet érni. A bumeráng az Instagramon tett szert igazán nagy népszerűségre, és a Facebook innen vehette át a Messenger számára. A fényképező ezen felül kapott egy fejlett szelfimódot is, amivel olyan önarcképeket lehet készíteni a csevegő alkalmazáson belül, amiknél automatikusan el lesz homályosítva a fókuszponton kívül eső terület. A Facebook lényegében az általában „portrémód” néven elterjedt funkciót valósította itt meg. Ezekkel együtt a Messenger már összesen öt különböző kameramóddal szolgál, és a képernyő alján lehet ezek között váltani.

Galéria megnyitása

Újdonság ezeken felül, hogy a fotókra és a videókra már matricákat is fel lehet aggatni a kiterjesztett valóság alkalmazásával. Az AR matricázási lehetőséget könnyen lehet használni, ettől kezdve minden elküldött és kapott matrica mellett ott lesz egy kameragomb, aminek a megérintését követően máris lehet olyan felvételt alkotni, amin ott van az animált grafika. A matrica szabadon elhelyezhető a kép bármely pontjára. Végül azt is meg kell említeni, hogy a bevethető szűrőknek a sora tovább bővült, immáron vannak olyan opciók, amik a villámgyorsan közelgő ünnepi időszakkal kapcsolatosak. Így már a Messengerben is el lehet kezdeni a hangulat megalapozását.

Galéria megnyitása

A Facebook által most bevezetett változtatások globálisan mindenki számára elérhetőek, és állítólag még az új ruhába bújtatott Messenger sem szükséges hozzá, fel fognak bukkanni a kamera újításai a régi grafikus felületen is.

Facebook Messenger: iOS | Android

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére