A felhasználók védelmére a Twitter nagy hangsúlyt fektet, az elmúlt években rengeteg olyan kisebb-nagyobb fejlesztés jelent meg a platformon, ami erre irányult. És most pedig ismételten arról számolhatunk be, hogy több olyan fejlesztésen is dolgozik a vállalat, amik révén a privát szféra megóvása még jobban megy majd.

Olyan érdekességeken dolgozik már a Twitter, mint a felfedezhetőség elrejtése. A továbbiakban már felhívja majd a figyelmet a platform a különböző adatvédelmi beállításoknak a részletes áttekintésére. Könnyebb lesz azoknak a dolga is, akik több fiókot menedzselnek, és a védett fiókok esetében pedig jelezni fogja a rendszer, ha nem megfelelő láthatósági beállítás van használatban a tweetelés során.

A Twitter tervei szerint lesz majd egy olyan ellenőrzőfelület a szolgáltatás mögött, aminél a felhasználók minden információt megkapnak majd az adatvédelmi funkciókkal kapcsolatosan. Minden opciót külön lehet majd állítani, a tájékozódást követően. Tisztában van azzal a Twitter, hogy nagyon sokan nem tudják, hogy milyen lehetőségeik lennének a személyes adatok megóvásakor. És szeretne ezen változtatni, hogy a fejlesztéseik valóban céltérjenek.

Galéria megnyitása

Azzal, hogy egy felületen tálalja az opciókat a Twitter, leegyszerűsítheti a funkciók kezelését, amellett, hogy hatékonyan hívja fel mindenkinek a figyelmét a lehetőségekre. Arra számít a vállalat, hogy így a tucatnyinál is több adatvédelmi megoldást a jövőben jobban kihasználják majd az emberek.

Akik több fiókot használnak a Twitteren, azoknál a jövőben jobban ki lesz majd emelve, hogy éppen melyik profilról szeretnének bejegyzést publikálni. Így el lehet majd kerülni az olyan kellemetlen helyzeteket, hogy egy tweet máshova téved, mint ahova szánta volna az ember. Egyre többen vannak, akik több fiókot használnak egyetlen eszközön, szóval ez széles közönség számára lehet majd hasznos.

Galéria megnyitása

Még az előbbi fejlesztéshez kapcsolódva, arra is fel tudja majd hívni a figyelmet a Twitter, ha olyan bejegyzést szeretne létrehozni, ami a láthatóság szempontjából problémás lehet. Például jelezni fog, amikor az ember egy privát fiókról szeretne válaszolni egy publikus tweetre. Ilyenkor megeshet, hogy a publikussá váló sorok miatt kellemetlen helyzetbe kerülhet az ember, és ezzel nem számol előre. Ilyenkor célszerű lesz átváltani egy publikus használatban levő fiókra, ami egy érintéssel lesz megtehető.

Galéria megnyitása

Egy olyan érdekes opcióra is kitért a Twitter, amivel letiltható lesz egy fióknak a felfedezhetősége. Hiába fog a felhasználó nevére keresni az ember az erre szolgáló mezőben, a rendszer nem fogja mutatni a fiókot. Ezzel meg lehet azt előzni, hogy ismeretlenek vagy nemkívánatos személyek kezdjék el követni az embert.

Galéria megnyitása

A mikroblogon amikor azt érzékeli a rendszer, hogy atrocitás érte a felhasználót, akkor egy értesítésben felhívja majd a figyelmet azokra a funkciókra, amikkel lehet védekezni a zaklatások és egyéb kellemetlenségek ellen. És már arra is lesz módja az embereknek, hogy elkerüljék a követésre javasló rendszerét a Twitternek.

Most még csak koncepciók a felsorolt dolgok, de a Twitter azon van, hogy megvalósítsa ezeket a lehető legjobb módon. És közben a felhasználói visszajelzéseket is figyelembe véve igyekszik majd úgy fejleszteni, hogy az újítások valóban az igényeknek megfelelően valósuljanak meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére