MAGADNAK AKAROD JAVÍTANI AZ IPHONE-OD? MÁR EURÓPÁBAN SEM LESZ ENNEK AKADÁLYA

Európában is indul az Apple DIY szervizprogramja, amivel elsődlegesen nem a felhasználóknak, hanem a jogalkotóknak szeretne kedvezni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. dec. 7. 11:34
Magadnak akarod javítani az iPhone-od? Már Európában sem lesz ennek akadálya

Áprilisban jelentette be az Apple, hogy már lehetőséget nyújt a felhasználóknak arra, hogy akár saját maguknak javítsák az okostelefonjukat. Az iPhone-ok otthoni javításához a cég mindent biztosít, sőt mi több, még arról is gondoskodik, hogy a problémás komponensek megfelelően legyenek kezelve a cserét követően.

Eredetileg az Egyesült Államokban indult el az Apple DIY kezdeményezése, de már akkor lehetett arra számítani, hogy ezt Európában is megvalósítja a cupertinói alakulat. Alig több mint fél évet kellett arra várni, hogy az öreg kontinensen is megadasson az otthoni szerelgetés lehetősége. De még mielőtt a hazai tulajdonosok beleélnék magukat, hogy most akkor már ki tudják cserélni házilag az akkumulátort a néhány éves iPhone-jukban, mindenkit el kell szomorítanunk, ugyanis Magyarország egyelőre nincs a támogatottak lajstromán.

Galéria megnyitása

Első körben Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Svédországban, valamint az Egyesült Királyságban lett bevezetve a „szereld magad” program. Idővel még több régió kerül bevonásra, és bízunk abban, hogy a második körből már a hazai közönséget sem fogja kihagyni az Apple. Ismerve a magyarokat, egészen biztos, hogy lennének olyan vállalkozószellemű emberek, akik előszeretettel fognának bele a különböző Apple termékek javításába.

Az iPhone-ok mellett MacBook javítására van lehetőség jelenleg. Az Apple a legújabb termékeket nem vette bele a programba, a korábbi generációknál lehet élni ezzel a lehetőséggel. Viszont ezt sem úgy kell elképzelni, hogy a sokéves iPhone számára is lenne alkatrész. Az iPhone 12 és az iPhone 13, valamint az iPhone SE került bele a DIY szervizelési körbe mobilfronton, a laptopok közül pedig a korábbi Apple silicon chipes MacBookokhoz vannak pillanatnyilag alkatrészek és eszközök.

Galéria megnyitása

Kisebb eltérések akadnak a különböző országokban a komponensek árai között, de nem mindennél tapasztalható ez. Az akkumulátorért fizetendő összeg például szinte hajszálpontosan ugyanannyi mindenhol, hiába különbözik az adók mértéke, a kameramodulnál viszont már akár 10 eurós differencia is megfigyelhető a belga és a német árak között. A telepcserénél egyébként 77 eurót kell fizetni. Összesen több mint 200 komponenst kínál az Apple a támogatott okostelefonok javítására.

Nem feltétlenül a spórolás miatt fognak az otthoni javítás mellett dönteni az emberek. Nagy pozitívuma ennek a lehetőségnek, hogy nem kell az okostelefont szervizbe adni. Nincs az, hogy félti a felhasználó az adatait, semmihez nem tudnak illetéktelenek hozzáférni még véletlenül sem. Ráadásul amint megvan a javítás, lehet tovább használni az eszközt, nem kell napokra vagy akár hosszabb időre lemondani róla. A művelethez a szerszámokat bérelni lehet a vállalattól.

Mi lesz a kibontott komponensekkel? Nos, mivel az Apple eleve próbál tenni a környezetvédelemért, gondoskodik arról, hogy a felhasználók az elhasználódott, sérült alkatrészeket visszaküldhessék a gyártónak, ne dobják a kukába. A cég már pontosan úgy tudja kezelni az ilyen veszélyes hulladékokat, hogy ezekből ne legyen gond, ne szennyezzék a környezetet. De nemcsak azért gyűjti vissza a dolgokat a vállalat, hanem azért is, mert újrahasznosítással ki tud nyerni olyan komponenseket, amikhez egyre nehezebben és drágábban fér hozzá, gondolunk itt elsődlegesen a ritkaföldfémekre.

Galéria megnyitása

Az Apple pénzbeli visszatérítést is ad azoknak, akik élnek a visszaküldési lehetőséggel. Ez pedig azt jelenti, hogy ilyen módon lehet csökkenti a javítás költségeit. Az akkumulátor esetében például 26 eurót lehet így visszaszerezni a 77 eurós kiadást követően. Így 50 euróra faragható le a telepcsere végleges bekerülési költsége. Ez nagyon jól hangzik, de azt is meg kell jegyezni, hogy itt a legjobbak az arányok. A képernyőcsere az iPhone 13-ban majdnem 330 euró, és csak 40 eurót ad vissza az Apple a használt alkatrészért cserébe.

Hogy mikor érkezhet meg ez a lehetőség Magyarországra, azt nagyon nehéz megmondani, de bízunk abban, hogy a 2023 egyebek mellett ezt is elhozza majd az Apple eszközöket használók számára. Az EU pedig minden bizonnyal örül ennek, hiszen a törvényhozók korábban azt hangsúlyozták, hogy a gyártóknak biztosítania kell a felhasználók számára a javítás jogát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2022. dec. 7. 18:33
#5

Ez egy pozitív hír.

kalajvera
kalajvera
2022. dec. 7. 17:59
#4

Kíváncsi lennék a háttérben lévő valós okra. A fordulat valódi okára.
Az Apple közismerten olyan cég aki mindenáron mindent megtesz a haszon maximalizálásáért.
Egy lelketlen cég amely jó -egyben hamis- képet akar magáról kialakítani.
Még nem is olyan rég az otthon javíthatásnak jól keresztbe tett.
Mobilokat is úgy építi meg, hogy szinte lehetetlen benne valamit javítani.
Ilyen esetekben magam sem tudom, hogy miért mondják magukat zöldeknek.
Szemben a valósággal, egyáltalán nem környezetbarátok.
És számos alkakommal, most is, szegény országok gyerekeivel dolgoztatnak.

Esetleg a zöld dollárra mondják, hogy ők zöldpártiak.

Bihus
Bihus
2022. dec. 8. 16:45

@kalajvera amikor lucsi próbál normális lenni. :)))

caravince
caravince
2022. dec. 7. 15:50
#3

Az Apple ezzel is jól jár.

takos81
takos81
2022. dec. 8. 16:17

@axe Ebbe bármikor belefuthatsz most is, akár más termékek kapcsán is. Autó, hi-fi, tévé, bármi, de okosteló is. Egy átlagos Android telefont nem egy nagy cucc szétszedni. De én nem érzem ezt problémának. A többség nem szerel szét semmit, mert nem érdekli.

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2022. dec. 7. 14:23
#2

Biztosan nem a kornyezet vedelem erdekli oket hanem a profit.

Resike
Resike
2022. dec. 7. 12:23
#1

Bezzeg amikor dollármilliókat költöttek a right to repair lobbi ellen, most meg inovészün megcsináltuk azt ami ellen 20 évig lobbiztunk...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. dec. 7. 14:16

@Resike Emlekszem mikor meg nem is volt minden orszagban javitas!Elkuldtek a garancialis keszuleket irorszagba!Ket darab iphone 4.Mindkettoben meghalt a Audio-ert felelos chip.Azota sem vettem apple termeket!Bar biztos hogy azota jobb,de nem erdekel!

Vissza az oldal tetejére