Az elmúlt években a hangulatjelek népszerűsége nagyot nőtt, a vállalatok pedig a felhasználói igények kielégítése érdekében folyamatosan bővítik ezeknek a kínálatát. Már vannak olyan virtuális billentyűzetek is, amelyekkel úgy lehet írni, hogy a szavakat a szoftver a megfelelő grafikákra cseréli. Az emodzsinak világnapjais van, mégpedig ma, és az Apple egy ünnepi bejelentést is tett ezzel az alkalommal.

A cupertinói alakulat hivatalos közleményben számolt be arról, hogy több mint 70 új hangulatjel fog még ebben az évben megjelenni a vállalat eszközein. Az Apple egy szoftverfrissítés keretében juttatja majd el az emberekhez az új grafikákat, amelyek ezáltal elérhetőek lesznek iPhone-ról, iPadről, valamint a Watch okosóráról is, sőt mi több, a Mac számítógépek sem maradnak ki a sorból.

Galéria megnyitása

A frissen bevezetésre kerülő emodzsik az Unicode 11.0 karakterekre épülnek, de dizájn tekintetében jobbak lesznek a meglévő készletnél. Egyebek mellett olyan dolgokra kell itt számítani, mind példáulszélesebb választék a hajszínek tekintetében, vagy az új fázó, bulizó és szerelmes arcok. Az Apple bővíti az állatok palettáját, valamint az ételek választéka is szélesebb lesz. Ezeken felül pedig elszórtan egyéb kategóriákban is feltűnik majd 1-2 új grafika. A vállalat külön elmondta, hogy ügyeltek az emodzsik szép megjelenésére, és valóban látni, hogy rendívül aprólékosan kidolgozott és átgondolt lett mindegyik karakter.

Galéria megnyitása

Az Apple közleményéből kiindulva feltételezhetően az iOS 12.1-es kiadásának részét képezi majd a sok friss hangulatjel-csomag.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére