Az Elysia cf. marginata és az Elysia atroviridis első pillantásra leginkább egy-egy kinyílt borsó- vagy babhüvelyhez hasonlít. Az állatok több szempontból is különlegesek, először is a Sacoglossa nevű kládba tartoznak, ami azt jelenti, hogy moszatokat vesznek fel a tengeri növényektől, és ezek kloroplasztiszait saját testükbe integrálják, így képesek kémiai energiává alakítani a napfényt. Az említett két faj ráadásul extrém regenerációra is képes: ha levágják a fejüket, abból egy teljes testet tudnak újranöveszteni. (A testből ugyanakkor nem növesztenek új fejet.)
Egy friss kutatás ezt a hihetetlen mutatványt vizsgálja. Az eredményekről beszámoló tanulmány egy japán kutatócsoport tagjaihoz fűződik, akik tengeri meztelencsigák tenyésztésével foglalkoznak a laborban, hogy többet tudjanak meg ezekről az állatokról. Ennek során figyeltek fel először arra, hogy egyes állatok lefejezik magukat, mi több, túl is élik a drasztikus amputációt.
A jelenség alaposabb vizsgálata érdekében a kutatók a testen okozott kisebb nagyobb sebekkel, illetve egy nejlondarab nyakra kötésével igyekeztek önlefejezést kiváltani. Ez egy esetet kivéve sikerült is, és a kutatók úgy gondolják, hogy a kipróbált problémákon túl a vadon élő állatoknál az is a testtől való megszabaduláshoz vezethet, ha a csigákat paraziták fertőzik meg, ami igen gyakran előfordul. Könnyen lehet, hogy az élősködőktől való megszabadulásnak ilyenkor az a legegyszerűbb és leghatásosabb módja, ha egyszerűen ledobják a testüket.
Ami a test újranövesztését illeti, az állatok érdekes módon napokig túlélték a szívük nélkül, amely a vágás alatt, a testben található, majd néhány hét leforgása alatt egy teljesen új testet kreáltak maguknak. A kutatók szerint az állatok valószínűleg ennél hosszabb távon is kibírhatják test nélkül, pusztán a bennük található fotoszintetizáló kloroplasztiszokra hagyatkozva. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor még vannak kérdések, hiszen a kloroplasztiszok java szintén a testben, az emésztőrendszerben található.
A kutatók a közeljövőben azt tervezik vizsgálni, hogy vajon más rokon fajok is képesek-e ilyen szintű regenerációra, illetve hogy a lefejeződés és a test újranövesztése során mi történik a szövetek és a sejtek szintjén.

































