Amikor Elon Musk cégének gigarakétája idén februárban először repült, az első nagy kérdés az volt, hogy ki fogja használni a 63 tonna hasznos terhet alacsony Föld körüli pályára emelni képes hordozót. Az egyik megrendelő a mostani döntés szerint a légierő lehet, amelynek első műholdját (AFSPC-52 ) 2020 szeptemberében juttathatja fel a rakéta.
A légierő 130 millió dollárt fizet a fuvarért, ami valamivel magasabb a polgári terhek esetében meghatározott összegnél, mivel a kilövést ezúttal úgy kell majd lebonyolítani, hogy az a katonai küldetések esetében elvárt előírásoknak is megfeleljen.
Bár a SpaceX-nek már több más megrendelője is van az óriásrakéta használatára, ha a légierőt sikerül állandó ügyfélnek megtartani, az óriási lépést jelenthet a cég jövőjének biztosítása fel. Ráadásul ez az első alkalom, hogy a SpaceX és a légierő fő „űrpartnere”, a Lockheed Martin és a Boeing közös kezdeményezéseként 2006-ban létrejött United Launch Alliance úgy szálltak együtt versenybe egy katonai szerződésért, hogy azt végül a SpaceX nyerte el.
A bejelentés előtt nem volt világos, hogy a légierőnek hány sikeres repülés kell majd, hogy elégedettek legyenek a rakéta teljesítményével. Ehhez általában több fellövést is elvárnak, úgy tűnik azonban, hogy a SpaceX moduláris megoldása ebből a szempontból is bevált. A Falcon Heavy ugyan eddig csak egyszer repült, de az első fokozatot adó Falcon–9 rakéták már több mint 50 küldetést tudnak a hátuk mögött, ami elég volt az illetékesek meggyőzésére.































