Shop menü

LEPLEZETLENÜL LÁTHATÓ MÁR A NOTHING ÚJ MOBILJA, ÉS ÉRDEKES INFÓK DERÜLTEK KI

A Phone (2) tényleg nem sokban tér majd el a Phone (1)-től dizájnban, de nagy jelentősége lesz majd a változásoknak.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Leplezetlenül látható már a Nothing új mobilja, és érdekes infók derültek ki

Carl Pei és a Nothing a hírverés szempontjából tökéletes munkát végez. A Phone (2) rajtja napról napra egyre közelebb van, és a startup már hetek óta csepegteti az információkat. A híroldalak hasábjain folyamatosan szerepel a készülék, a stratégia tehát működik, és bízunk abban, hogy a termék valóban méltó is lesz a figyelemre.

Sok kis részletet követően megjelentek az első hivatalos képek, amiken már teljes egészében megcsodálható az okostelefon. Sőt mi több, a Nothing csapata küldött egy példányt az ismert youtubernek, Marques Brownlee-nek (MKBHD) is, aki lehetőséget kapott arra, hogy egy kicsit ismerkedjen a termékkel a megjelenés előtt. A mobilt nem tesztelhette, azonban a Glyph interfészt és annak módosításait felvázolta.

Galéria megnyitása

Azt már az eddigi képeken is lehetett látni, hogy a Phone (1)-hez képest itt több szegmensre lesznek felosztva a világító csíkok. Az első készüléknél öt külön vezérelhető részre volt osztva a világítás, míg az újdonságnál már 11 szegmenst lehet megkülönböztetni. A kamera körüli csík ketté lett szelve, a központi vonal pedig már hat részre oszlik, nem egyben van. Az egyes sávok is több ponton tudnak felvillanni.

Galéria megnyitása

A Glyph immáron összesen 33 LED világítási pontból fog állni, szemben az első generációs készüléknél látott 12 LED zónával.

A Nothing Phone (2) esetében már egy sor új funkció fog megjelenni a különleges világítási rendszerhez kapcsolódóan. Képes lesz az okostelefon ezen keresztül megjeleníteni például a hangerő szintjét, nem kell a kijelzőt bekapcsolni a hangerő és az üzemmódok beállításához. Időzítőnél az idő múlását arányosan képes lesz megjeleníteni a mobil a LED-es sávokon. Az Uber és más hasonló szolgáltatásoknál a szállító jármű közeledtét is jelezheti majd a Glyph interfész, és általánosan az eddigieknél több értesítést tud majd ez megjeleníteni.

Galéria megnyitása

Sok kritika érte a Phone (1) esetében a Nothingot, hogy igazából nem nagyon van értelme a LED-es felületnek, kevés valós hasznát látták az emberek. A Phone (2)-nél ezért igyekezett jobban figyelni arra, hogy valóban érdemi funkciókkal ruházza ezt fel. Ez pedig sikerült is, mert valóban vannak ötletes újítások, a jövőben pedig ezeknek a száma folyamatosan gyarapodik majd.

Galéria megnyitása

Továbbá vannak már tesztfotók is a Nothing Phone (2) kamerájától. Elsőként Carl Pei osztott meg felvételeket, de később elindult egy láncreakció a Twitteren. Úgy fest, hogy több tesztkészülék is kiküldésre került már, mert egyre többen osztanak meg a megjelenés előtt álló mobillal megörökített fotókat.

A Nothing alapítója által megosztott fotóknál mindegyik teljesen különböző környezetben és eltérő fényviszonynál készült. Ezzel igyekszik azt prezentálni, hogy a mobil nagyon rugalmasan alkalmazkodik majd minden helyzethez. Egészen rossz fényviszonyok mellett is meggyőző felvételt produkált az okostelefon, ami elvileg ismételten egy 50 MPixeles főkamerát használ majd egy ugyancsak jó minőségű, ultraszéles látószögű kamerával karöltve.

Mindegyik kép egészen szép színekkel és remek dinamikával szolgál, amit eddig láttunk. Minden bizonnyal már alapból használni fog a készülék olyan algoritmusokat, melyek a dinamika növelésére szolgálnak. Az is biztos, hogy lesz makró módja a mobilnak, ugyanis több közeli felvételt is lehet találni kisebb témákról.

A Nothing Phone (2) már egy drágább készülék lesz, korábban az árazása is kiszivárgott. A tudása és a mérete is nagyobb lesz, így nem meglepő, hogy az árazó ceruza is vastagabban fog majd. Ráadásul itt már az amerikai forgalmazás is terítéken lesz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére