Lépből májat?

Lép nélkül minden további nélkül lehet élni, ha viszont a májunkkal történik valami visszafordíthatatlan probléma, és új szervre van szükségünk, előfordulhat, hogy évekig kell várnunk egy donorszervre, ha egyáltalán kapunk ilyet.

Lépből májat?

Világszerte számos kutatócsoport dolgozik azon, hogy laborban növesztett májakkal oldják meg a szervhiányt, egyelőre azonban ezeknek a próbálkozásoknak komoly korlátot jelent, hogy egy ennyire összetett szerv esetében nagyon komplex érhálózatra is szükség van a szövetek ellátásához. Erre viszont megoldást jelenthet, ha egy olyan szervet alakítanak át májjá, amelyben már megvan a szükséges érhálózat, és amely nem feltétlenül szükséges a szervezet egészséges működéséhez.

Pontosan ez volt a Nankingi Egyetem kutatóinak alapötlete, akik hozzá is láttak, hogy egerek lépéből működő májat hozzanak létre. Ehhez először is olyan anyagokkal fecskendezték be a szervet, amely megnövelte és merevebbé tette a lépet, hogy az elbírja az új szöveteket. Utána májsejteket ültettek be a lépbe, hogy kipróbálják, azok képesek-e a meglévő érhálózattal integrálódni, és májszövetet létrehozni.

Mint kiderült, igen: a lép nyolc hét alatt egy májhoz hasonló szervvé alakult át, amely epeutakkal és más, a májra jellemző szerkezeti sajátosságokkal is rendelkezett. Az átalakított szerv ráadásul működőképesnek is bizonyult, vagyis képes volt ellátni a máj alapvető feladatait, például a belejuttatott gyógyszerek metabolizálását.

Galéria megnyitása
Májjá alakított egér lép (balra) és egy nem átalakított lép (jobbra)

A kutatócsoport ezt követően eltávolította a módosított léppel rendelkező egerek májának 90 százalékát, hogy megnézzék, a májszerű szervek képesek-e átvenni a máj feladatait. Az összes módosított lépű egér túlélte a kísérletet, míg a kontrollcsoport normál léppel rendelkező tagjai a műtét után két napon belül elpusztultak. Minden jel arra mutat tehát, hogy a módosított lép nemcsak kinézetében hasonlít a májra, de valóban képes annak munkáját is elvégezni.

Hogy az emberekben is működhet-e a módszer, az egyelőre nagy kérdés. A lép fajunk esetében sem szükséges a túléléshez, viszont a lép átalakítása kapcsán problematikus, hogy az máshogy csatlakozik a keringési rendszerhez, mint az igazi máj, így ennek minden feladatát komoly „áthuzalozás” nélkül nem lesz képes ellátni. Nincs ugyanis közvetlen hozzáférése a májkapugyűjtőér, amely a páratlan hasüregi szervek vénás vérét vezeti a májba, lehetővé téve a tápcsatornába került tápanyagok, mérgek és gyógyszerek átalakítását, illetve semlegesítését, hogy ezek ne károsíthassák a többi szervet, ha vér a szisztémás keringésbe jut.

A másik potenciális probléma, hogy a májelégtelenséggel küzdő betegek esetében gyakran a lép is károsodott, ami megnehezítheti átalakítását. Az emberi alkalmazás előtt tehát még számos feladatot meg kell oldani, de az ötlet kétségkívül érdekes utat kínál a májátültetések helyettesítésére.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap