Lényeges változások történtek a Telegramban

Átalakult a profiloldal, az eddiginél gyorsabban lehet elérni a médiatartalmakat, és a People Nearby is frissül.

Lényeges változások történtek a Telegramban

A Telegram annak ellenére, hogy lényegében a titkosítási megoldásával és a megbízhatóságával tört be az üzenetküldők piacára, folyamatosan olyan fejlesztésekkel látja el a programját, amiknek köszönhetően leginkább a fiatalok számára lehet vonzóbb. Ezúttal például olyan jelentősen át lett alakítva a profiloldal, amekkorát még sosem változott ez a szekció egyetlen lépésben.

Az alkalmazás 5.15-ös verziójában több változás is történt, de a Telegram a profiloldal új dizájnját emelte ki elsőként. Ezen a ponton rá sem lehet ismerni az applikációra a frissítést követően. Ahogy azt a Telegram kiemelte, ez lett a funkciókban leginkább gazdag része a szolgáltatásnak, nagyon sok lehetőséget nyújt, és szinte mindent egyszerűen tár az emberek elé. Egy pillanat alatt megnézhetőek a profilon a megosztott képek, videók és hivatkozások, illetve az illető profilképeit is azonnal meg lehet nézni természetesen.

Galéria megnyitása

Maga a profil megnyitása is leegyszerűsödött. A Telegram abszolút követi a legfrissebb trendeket, és ennek jegyében hozta meg azt az újítást, hogy a csevegő ablakban egyetlen lefelé húzásos gesztussal hozzáférhető a partner profiloldala. Napjainkban a mobilokon a gesztusok használata már szinte elkerülhetetlen az operációs rendszerekben, és ehhez próbál alkalmazkodni a Telegram is.

Galéria megnyitása

A megosztott képek, valamint a profilba feltöltött felvételek között is könnyebben lehet már navigálni ettől kezdve. A Telegram nem jelenít meg a lapozáshoz külön kezelőszerveket, és húzgálni sem kell a képet, elég csak megtapintani a kijelzőnek azt a peremét, amelyik irányba lapozni szeretne. Mint például az Instagramon a Történetek felületen. A profiloldalon a galéria megnyitása nélkül a kép bal oldalának megérintésével lehet a felvételeket lapozni, a jobb szélének a megbökésével pedig behozható a csevegő.

Tavaly nyáron indult el a People Nearby funkciója a Telegramnak, és most pedig itt a People Nearby 2.0, ami még kényelmesebbé teszi az új emberek felfedezését. Ezzel a funkcióval a felhasználók körülnézhetnek a programban, hogy milyen regisztráltak vannak a közelében, és ezáltal új arcokat ismerhetnek meg, barátságok, esetleg szerelmi kapcsolatok alakulhatnak ki.

A People Nearby 2.0 esetében akkor is látható lesz az ember mások számára, ha az applikáció be van zárva, és csak sétál az utcán, mivel a kapcsolati szekción belül a People Nearby menüben bekapcsolható, hogy folyamatosan lehessen látni. És, ha esetleg erre már nem tart igényt az ember, akkor ugyanitt ki is lehet iktatni ezt a képességet.

Galéria megnyitása

Végül azt is meg lehet említeni, hogy bővült azoknak a hangulatjeleknek a száma, amik animációt is kaptak. A Telegram egy korábbi főverzióval vezette be az animált emojikat, és azóta fokozatosan bővíti ezeknek a kínálatát. A vállalat korábban elmondta, hogy egy olyan kódolást használ ezeknél, aminek köszönhetően szinte akkora adatforgalommal jár egy-egy animált hangulatjel küldése, mintha csak egy szimpla matrica lenne.

Telegram: iOS | Android

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap