LEMÉSZÁROLTA A META A MŰHOLDAS INTERNETELÉRÉSEN DOLGOZÓ RÉSZLEGÉT

A Connectivity divízión hiába dolgozott a vállalat komoly erőbedobással, nem tudta azt megvalósítani, amit a Starlink egyelőre eléggé jól csinál.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. dec. 14. 17:13
Lemészárolta a Meta a műholdas internetelérésen dolgozó részlegét

Az elmúlt évtizedben egy sor olyan projekt indult globálisan, ami a ritkán lakott régiókba próbált volna online kapcsolódási lehetőséget nyújtani. Hogy olyanok is hozzáférhessenek az internethez, akiknek korábban erre nem volt lehetősége, és az adott környezet, infrastruktúra mellett ezt nem is igazán lehet az akkori eszközökkel megvalósítani.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi cégnek volt valamilyen ötlete a ritkán lakott, szélsőséges területek internetelérésének biztosítására. És egészen vad elképzelésekről is lehetett már hallani, hogy miként lehetne ezt megoldani. Viszont a legtöbb ilyen projekt mostanra leállt, vagy legalábbis nagyon lassan halad előre. A sikeres megoldások között a legkézenfekvőbb példa a Starlink, és eddig a Meta is dolgozott ilyen rendszeren, de a mostani elépítéssel ezt a részleget teljesen felszámolta.

Galéria megnyitása

Majdnem 10 évvel ezelőtt, még bőven a Facebook neve alatt indult el az egyszerűen csak Connectivity névre hallgató ágazat. A 2013-as projektnek azonban most befellegzett több forrásból származó információ szerint.

A Meta Connectivity (eredetileg Facebook Connectivity) célja az lett volna, hogy olyan emberek is hozzáférhessenek az internethez, akiknek erre nincs esélye normál esetben. Ezáltal pedig a Facebookhoz is tudtak volna csatlakozni olyan csoportok, akik számára ez eredetileg lehetetlennek tűnt, ezáltal még több felhasználóra tudott volna szert tenni a közösségi hálózat. A vállalat többféle lehetőséget is vizsgált, hogy miként tudná ezt a tervét megvalósítani.

Drónok, helikopterek, műholdak és egyéb eszközök használata egyaránt terítéken volt az évek során.

A szakemberek elképzelése szerint a Connectivity keretében lehetett volna ritkán lakott, elszigetelt területekre drónokon keresztül internetet biztosítani. Nagyon sok olyan terület van még ma is, ahol gyenge az ellátottság, és a telefonálást is alternatív módszerekkel lehet megoldani, ilyen helyeken lehetett volna bevetni a magaslati drónokat. Egy másik elképzelés szerint helikoptereket is be lehetett volna vonni a hálózati lefedettség kiterjesztésébe, de ezekből sem lett semmi.

Galéria megnyitása

Terítéken volt a Connectivity részlegnél a műholdas internetelérés kiépítése is, ami LEO berendezésekkel zajlott volna. A Starlink ilyen megoldást vitt mostanra egészen szép sikerre. Ezzel talán nem is állt rosszul a Facebook, de az Amazon minden bizonnyal kellően nagyvonalú ajánlattal kopogtatott be vállalathoz, mivel tavaly nyáron átvett több mint egy tucat olyan mérnököt, akik a műholdas internet kidolgozásán munkálkodtak.

Galéria megnyitása

Az Amazon a Project Kuiper keretében dolgozik a Starlinkhez hasonlóan műholdas internetelérés biztosításán. Szóval innentől lehetett arra számítani, hogy a Meta már nem fogja ezt az irányvonalat erőltetni, de más lehetőségek még akadtak volna. A Connectivity részleg sorsa azonban már tavaly megpecsételődhetett. Nem is igazán lehet azt tudni, hogy mikor zárhatta ezt le a vállalat igazából, csak arról szólnak most a hírek, hogy a nagy létszámú, több mint 11 ezer dolgozót érintő leépítéssel és átszervezéssel együtt fog a Meta Connectivity teljesen megszűnni.

Néhány régióban ennek egyébként lehet érezhető hatása, mert bár a cég az alternatív internetelérési lehetőségekkel nem ért el sikert, a Meta Connectivitynek volt egy olyan szolgáltatása is, hogy ingyenes internetet nyújtott elmaradott térségekben, amivel a Facebookot és még néhány fontosabb oldalt lehetett elérni korlátozottan. Ez összesen 100 milliós nagyságrendben érintett felhasználókat rosszabb sorsú területeken. De valószínűleg ettől is örömmel szabadul a Meta, mert voltak problémák belőle, például néhány szolgáltató a Facebook szoftverének hibája miatt mégis számolt fel költséget.

Galéria megnyitása

A Meta a megszorítások mellett több projektjét is teljesen leállíthatja most, de azért továbbra is vannak olyan területek, amikről nem sajnálja a pénzt. A nevéhez idomulóan, a metaverzum fejlesztésére rengeteg pénzt költ, dollármilliárdokat emésztenek fel az ilyen jellegű kiadások, miközben a vállalat igyekszik minden területen uralni a formálódó szegmenst, és mutatni a fejlődés irányát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére