Lehúzó taxisok ellen is védhet a Google Térkép

Meglehetősen érdekes, több szempontból is hasznos funkciót tesztel a szolgáltatáson belül a Google.

Lehúzó taxisok ellen is védhet a Google Térkép

A Google folyamatosan tud új funkciókat pakolni a Térképbe, most például egy olyan fejlesztést tesztel, amivel könnyedén lebuktathatóak azok a taxisok, akik nem a legjobb útvonalon haladnak az utasokkal, hanem direkt nagyobb távot próbálnak megtenni annak érdekében, hogy fentebb srófolják a fuvardíjat. De valójában egészen más helyzetben is hasznosítható lesz ez.

A Térkép az utóbbi időben több olyan újdonsággal is gyarapodott, ami a gépjárművezetőknek az életét könnyítheti meg, most pedig egy olyan funkció bukkant fel néhány indiai felhasználónál, ami azoknak segít, akik tömegközlekedés és saját gépjármű használata helyett/mellett sűrűn utaznak taxival (is). Egy útelhagyásra figyelmeztető funkcióról beszélhetünk, ami azonnal jelzést küld az emberek irányába, ha azt érzékeli, hogy a kijelölt úti célhoz vezető legideálisabb utat több mint 500 méterrel elhagyja a jármű.

Valószínűleg a legtöbben azonnal arra gondolnak majd ennek a funkciónak a hallatán, hogy ezzel megelőzhetőek a lehúzások, de a Google biztonsági funkcióként vezeti ezt be. A keresőóriás valószínűleg nem csupán annak szeretne elébe menni, hogy magasabb fuvardíjat húzzanak ki a taxisok a gyanútlan utasaikból, hanem annak is, hogy esetlegesen más atrocitás érje őket, Indiában az emberrablás sem példátlan sajnos, az átlagosnál sűrűbben előforduló jelenség ez arrafelé. A Térkép éppen ezért arra is lehetőséget nyújt az útelhagyásra vonatkozó figyelmeztetés mellett, hogy az ismerőseivel megossza a pozícióját a felhasználó, így ha valami baj történne, akkor látható lesz, hogy merre jár – vagy legalábbis mi volt az utolsó ismert pozíciója.

Ennek a lehetőségnek a kihasználásához a taxiba beszálláskor el kell indítani a navigációt, és a Térkép alkalmazás jobb alsó sarkában található „Stay safer” gombot kell ezt követően megnyomni, itt feljön kettő opció, az egyik az új „Get off-route alerts” a másik pedig a már korábbról ismert helymegosztás, amivel az ismerősöknek lehet elküldeni a pozícióra vonatkozó adatokat. Ha az ember csak az útelhagyás figyelmeztetőt kapcsolja be az induláskor, akkor azonnal fel fogja kínálni az applikáció a valós idejű helymegosztást is, amikor azt érzékeli, hogy a sofőr jelentősen eltér az ideális útvonaltól. Szóval amennyiben fenyegetve érzi magát az utas, rögtön továbbíthatja a pozíciójára vonatkozó adatokat más személy(ek) számára.

Galéria megnyitása

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Google Térkép biztonsági újítása mikor fog elkészülni, és globálisan is hozzáférhetővé válik-e a későbbiekben. Csak remélni tudjuk, hogy a keresőóriás minél szélesebb körben igyekszik majd ezt elérhetővé tenni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward