A kérdés első hallásra meglepőnek tűnhet, hiszen bolygószomszédunkon szó szerint pokoliak a körülmények. A fokozott üvegházhatás miatt a felszín hőmérséklete eléri a 460 °C-ot, a légköri nyomás pedig 90-szerese a földinek, és az atmoszféra nagyrészt szén-dioxidból áll. A felhőkből pedig rendszeresen kénsavesők öntözik a felszínt, illetve csak öntöznék, ha a cseppek a nem párolognának el mielőtt elérnék azt.
Ennek ellenére néhány szakértő úgy véli, hogy a Vénuszon lehet élet, ráadásul erre elég meggyőző érveik is vannak. Véleményük szerint a trükk abban rejlik, hogy az életet nem a felszínen, hanem magasabban kell keresni, ahol már sokkal barátságosabbak a körülmények. Ahogy a földi légkörben, a Vénusz atmoszférájában is egyre hűvösebb van, ahogy egyre magasabbra emelkedünk. Így elvileg lehet olyan rétege a légkörnek, amely alkalmas az életre.
Ezzel kapcsolatban az 1960-as évek óta léteznek spekulációk, többek közt Carl Sagan is jegyez egy témába vágó tanulmányt. Az utóbbi évtizedek új megfigyelési adataival felfegyverkezve azonban a szakértők most újra komolyan elővették a vénuszi élet kérdését. És a jelek kétségkívül ott vannak, bár igazán meggyőző bizonyítékot egyelőre nem sikerült találni.
Az első dolog, ami elgondoltatja a szakértőket, hogy abban a légrétegben, ahol földfelszínire csökken a légnyomás a Vénusz atmoszférájában, a hőmérséklet is csak 60 °C, ami bakteriális szempontból nézve sok faj számára kifejezetten kényelmes. Ez a réteg bolygót körbe ölelő vastag felhőréteg alján helyezkedik el, amelyet 100 mikrométeres kénsavcseppek alkotnak, illetve némi vas-klorid is akad a régióban.
Hogy ez miért fontos, arra mindjárt visszatérünk, de először essen néhány szó a felhőréteg egy másik furcsaságáról. A szakértők először 1928-ban vették észre, hogy az ultraibolya tartományban vizsgálva a látható és infravörös fényben simának tűnő felhőfelületen alakzatok jelennek meg, amelyek az idővel változnak. A jelek szerint tehát a globális felhőrétegben van valami, amely képes elnyelni az ultraibolya fényt, a hosszabb hullámhosszakat viszont visszaveri. Ami elég különös, hiszen a földi felhők közel sem ennyire „válogatósak”.
Az utóbbi évek vizsgálatai alapján úgy tűnik, hogy az UV-elnyelésért felelős komponens 1–15 mikrométeres szemcsékből áll, ami nagyjából akkora, mint az átlagos földi baktériumok mérete, amelyek közül sokan szintén előnyben részesítik az ultraibolya fény elnyelését. Ez persze semmire sem bizonyíték, de kétségkívül elgondolkodtató. Elképzelhető tehát, hogy a sötét foltok kisebb-nagyobb bakteriális felhők, de az is lehet, hogy valami másfajta, nem élettel kapcsolatos kémiai hozta létre ezeket.
Ha tényleg baktériumok vannak a vénuszi felhőkben, az a kérdés is felmerülhet, hogy ezek hogyan jöhettek létre a bolygón. Ennek megválaszolását ugyanakkor nagyban megkönnyíti, hogy a széles körben elfogadott elméletek szerint a Vénusz formálódását követően hosszú ideig, mintegy 2 milliárd évig egészen barátságos hely volt. Még folyékony víz is létezhetett a felszínén (vélhetően hosszabb ideig, mint a Mars esetében), mielőtt az üvegházhatás lakhatatlanná változtatta volna azt.
A gondok akkor kezdődtek, amikor nagy mennyiségű szén-dioxid került a légkörbe. A folyamat végeredményeként a felszínen valószínűleg minden addig esetleg kialakult élőlény megsült, a légkörben lévők azonban megmenekülhettek. A földi atmoszféráról tudjuk, hogy egészen magasan is élnek benne mikrobák, így egyáltalán nem kizárt, hogy ez a Vénuszon is előfordulhat.
Annál is inkább, mivel a környezet kifejezetten élhető, hiszen a vas-klorid, a kénsav és a szén-dioxid reakcióiból, illetve a bőven rendelkezésre álló UV-sugarakból energiához és táplálékhoz is juthatnak a mikrobák, feltéve hogy szénalapú életről beszélünk. Így a felhők közt elviekben valóban létezhetnek a moszatok virágzásához hasonló, élő szigetek. Hogy ezek tényleg ott vannak-e, az persze valószínűleg csak helyszíni vizsgálatokkal deríthető ki. De a rendelkezésre álló adatok alapján valóban megérne egy küldetést a rejtély megfejtése.
