Általánosságban elmondható, hogy a háziasított állatok agya kisebb méretű, mint vadon élő rokonaiké. Ezt a jelenséget eddig szarvasmarháknál azonban eddig nem vizsgálták, elsősorban azért, mert a marhák vad változatai évszázadokkal ezelőtt kihaltak. A Zürichi Egyetem kutatói azonban nemrégiben pótolták ezt a hiányt: 13 őstulok (Bos primigenius) koponyáját vizsgálták meg, majd az eredményeket összevetették 71 háziasított marhafajta (Bos taurus) összesen 317 példányának koponyaméreteivel.
Az eredmények alapján a háziasított marhák agya átlagosan 26 százalékkal kisebb, mint az őstulkoké volt. Ami azonban ennél is meglepőbb, a különféle háziasított fajták között is jelentős eltéréseket találtak a szakértők. Az agyméretben tapasztalt különbségek pedig, Balcarcel elmondása szerint, leginkább azzal korrelálnak, hogy az állatok mennyi időt töltenek emberek közelében. Az emberrel való kapcsolat intenzitása ez alapján komolyan befolyásolhatja a marhák agyának méretét.
Az adatokból az derült ki, hogy a napi szinten emberi kapcsolatban levő tejelő marhák agya a legkisebb térfogatú, míg a különböző harci bikafajták (amelyek korlátozottan érintkeznek emberekkel) agya a legnagyobb méretű, és ez áll a legközelebb az egykori őstulkok agyméretéhez. Úgy tűnik tehát, hogy a szelíd fajták esetében a barátságosabb viselkedésre való szelektív tenyésztés az agyméret zsugorodásával is együtt járt, mondja Balcarcel.
Dominic Wright, a svédországi Linköping Egyetem kutatója szerint azonban lehetséges, hogy ez a magyarázat túlságosan leegyszerűsíti a háttérben húzódó folyamatokat. Ahogy a kutató mondja, valóban lehet összefüggés az agyméret csökkenése és a házisítás között, de problematikus például a kutatásban, hogy nem tudjuk, a mai marhák valóban a megvizsgált őstulkok felmenőitől származnak-e, vagy esetleg egy másik alfajból.































