Shop menü

LÁTVÁNYOSABB ÉS SEGÍTŐKÉSZEBB LESZ A GOOGLE TÉRKÉP A JÖVŐBEN

Sok újításra lehet számítani a következő időszakban, de sajnos akadnak olyan dolgok, amik egyelőre csak néhány nagyvárost érintenek.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Látványosabb és segítőkészebb lesz a Google Térkép a jövőben

A Térképen folyamatosan dolgozik a Google, havonta kap új lehetőségeket kisebb-nagyobb formában. A vállalat a Search On rendezvényen kitért arra, hogy milyen fejlesztések várhatóak a Térkép keretei között a következő hetekben, hónapokban. Szó esett az új Immerzív nézet felületről és más dolgokról is.

Az idei évben a látvány fokozása szinte minden alkalmazásban megjelent, több videó, kép, gazdagabb animáció jelent meg sok programban, amit sokan a TikTok népszerűségének a számlájára írnak. Egyáltalán nem véletlenül, több vállalat esetében konkrétan el is hangzott, hogy a vizualitás fokozását a TikTok sikere miatt tartják fontosnak. A Google is kicsit ehhez igazodva készült a Kereső felületét jelentősen átalakítani, és most a Térkép esetében az immerzívebb nézet elkészülésénél is közrejátszhatott, hogy a fejlesztők szerették volna vizuálisan intenzívebbé tenni az alkalmazást.

A Google már az I/O fejlesztői konferencián kitért arra, hogy jön a Térképen az Immerzív nézet, a Search On eseményen pedig több részletet kiemelt a vállalat ennek kapcsán. Jelenleg az emberek úgy használják a Térképet, hogy mindenre rákeresnek a szimpla 2D nézet mellett, pedig már több AR funkció és egyéb interaktív módja lenne a felfedezésnek. Részben ezeket szeretné az immerzív felület kiemelni, fokozni. A támogatott területeken a Térképen lehet majd időjárás információt kapni látványos módon, azonnal látható lesz a forgalmi helyzet, és az új réteg révén könnyen be lehet majd azonosítani az érdekes helyeket.

Galéria megnyitása

A vállalat százával állítja elő a fotorealisztikus digitális légi képeket, amiket virtuálisan be lehet majd járni (repülni) az okostelefonok képernyőjén keresztül. Ismert helyek, látványos területek nagy mennyiségben jelennek majd meg az Immerzív nézetben. Izgalmasan hangzik, hogy ez elvileg képes lesz előre jelzéseket is biztosítani a felhasználók számára. Tanulni fog a múltból, hogy megmutassa a térképen, hogy milyen látvány várható holnap, a következő héten vagy éppen a következő hónapban egy adott helyen.

Minden információt megad majd a Térkép egy meglátogatni kívánt helyről, és ha tudja, hogy mikor akar az adott pontra menni a felhasználó, akkor képes lesz arra, hogy jelezzen például arról, hogy érdemes melegebben öltözni, mert előre láthatólag hűvös lesz. Persze meg tudja nézni az ember, hogy milyen idő várható, de a térképen ez az információ már úgy lesz elérhető, hogy nem kell érte egy másik appot előhalászni.

A vállalat azon is dolgozik, hogy a különböző helyekről származó digitális felvételeket a lehető leglátványosabb és legtermészetesebb módon mossa össze. Rá lehet majd menni az Immerzív nézetben a megtekinteni kívánt éttermekre a nagy felbontású térbeli képeket használva, és közel zoomolva pedig be lehet majd lépni az éttermekbe. Ilyenkor a vendéglátó helyeken készült gömbpanoráma fotókba fog benyitni az ember, és ténylegesen körül tud nézni odabent. A Térképről elérhető majd az étlap is, így aztán tényleg semmilyen meglepetés nem érheti az embert. Foglalni is úgy tud, hogy még sosem járt az adott helyen, de a Térképen kinézheti, melyik asztalnál szeretne ülni.

Galéria megnyitása

Az Immerzív nézet Tokióban, Londonban és még néhány amerikai metropoliszban lesz elérhető első körben. Ennek a megalkotása nagyon sok munkával jár, így nem valószínű, hogy pillanatok alatt elterjed majd, de a fővárosok fokozatosan be fognak kerülni. Bízunk abban, hogy Budapest kellően fontos turistacélpont ahhoz, hogy a Google viszonylag hamar elérhetővé tegye ezt az újítást. Androidon és iOS-en egyaránt lehet majd ezt használni.

A Térkép újítása lesz az is, hogy az élő kamerás nézetben kereshetnek a felhasználók. A kiterjesztett valóság továbbfejlesztéséből következő funkcióról lesz itt szó. Szétnézhet majd az ember maga körül az utcán, és azonnal be tudja majd azonosítani a térképen jegyzett fontosabb pontokat, megjelennek azok értékelései, nyitvatartási adatai. Meg is lehet innen nyitni az információs lapjukat, és innen elérhető akár a belső nézet is, legyen szó boltról, múzeumról vagy egyéb helyről. Sajnos az élőképes keresés is csak a nagyvárosokban fog menni első körben.

Galéria megnyitása

Általánosabb fejlesztés lesz, hogy már megnézhetik az emberek a térképen, hogy egy adott környéknek milyen a hangulata, mik a jellegzetességei. Ennek köszönhetően egy utazásnál az emberek tartalmasabban tudják a programot szervezni, hatékonyabban képesek felfedezni a helyi értékeket. A Térkép képekkel megtoldva tudja majd a látványosságokat mutatni, így gyorsabban eldönthetik az emberek, hogy mi az, ami számukra érdekes, és mi az, amit inkább kihagynak más programokért.

Galéria megnyitása

A Térképre már naponta 20 millió értékelés, fénykép és videó kerül fel, amikből a Google aránylag jól le tudja azt szűrni, hogy éppen mi érdekli az embereket, mi az, ami örömmel tölti el a felhasználókat. A feltöltött felvételekből arra is tud következtetni, hogy mi az igazán látványos, mit akarnak másoknak is megmutatni leginkább a felhasználók tömegei. Ez a funkció is üzemelni fog Android és iOS rendszerű eszközökön egyaránt.

Galéria megnyitása

Végül a Google még arra is kitért, hogy a Térkép már segít az embereknek a környezettudatosabb életben is. A szolgáltatással már lehet úgy tervezni az útvonalat, hogy az a lehető legkisebb fogyasztással járjon, így kevesebb károsanyag kerül a városok levegőjébe. A jövőben pedig a Google megadja a lehetőséget harmadik fél számára, hogy a cég által létrehozott algoritmust használja. Telekocsik fedélzeti rendszerén, áruszállításban és sok más helyen jöhet majd ez jól a nyitottnak mutatkozó partnereknek.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére