LASSAN CSÖKKEN A MOBILNET ÁTLAGÁRA, MÁR A FÖLD NÉPESSÉGÉNEK 2/3 RÉSZE HASZNÁL OKOSTELEFONT

Kiderült az is, hogy már Afrikában is egyre többen alkalmaznak okostelefont, és van ahol csökken a felhasználók száma.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. szept. 6. 11:37
Lassan csökken a mobilnet átlagára, már a Föld népességének 2/3 része használ okostelefont

A StockApps több érdekes adatot is feltárt legfrissebb nemzetközi kutatásában. Így már azt is tudjuk, hogy itthon nem is olyan vészes a helyzet a mobilinternetes díjcsomagok szempontjából, még Európa szintjén sem. És eléggé meglepő információkkal is szolgált a kimutatás.

7,9 milliárd ember él már a bolygónkon, és a felmérés alapján 5,27 milliárdan rendelkeznek mostanra valamilyen okostelefonnal. Több mint 66,9 százalékos arányról beszélhetünk már, ami egészen döbbenetes. A teljes népességre vetítve tehát már csak minden harmadik embernek nincs ilyen eszköze. Sokan vannak, akik egyszerűen nem szeretnének okostelefont vásárolni, de sajnos a kimaradók nagyobb része az, akik egyszerűen nem férnek hozzá a technológiához és/vagy nem engedhetik meg maguknak.

Régiókra bontva egyértelműen Európa a vezető, az öreg kontinensen van stabilan a legnagyobb felhasználói bázis, és a StockApps becslései szerint nem is érdemes arra várni, hogy itt még nagyobb növekedés lehet. Az emberek 86 százaléka rendelkezik okostlefonnal, miközben Észak-Amerikában ez az arány 84 százalék. Nemzetközi szinten 117 millió új felhasználó lett csak júliusban.

Galéria megnyitása

Latin-Amerikában, valamint a Közel-Keleten és Észak-Afrikában hasonló a helyzet a felhasználói bázis arányait tekintve, és lényeges lemaradás van a fejlettebb régiókhoz képest. Latin-Amerikában az embereknek a 69 százalékának van okostelefon a birtokában, Észak-Arika és a Közel-Kelet pedig 65%-os eredményen állt meg. A StockApps szerint ezeken a területeken az elkövetkezendő években azért még lesz fokozatos növekedés a felhasználói számban.

Érdekessége a StockApps felmérésének, hogy ez alapján egyébként nem minden régióban növekedik at okostelefonos felhasználók bázisa. A számokból az derül ki, hogy Délkelet-Ázsiában és a Csendes-óceán térségben 2018-ban még az emberek 67 százalékának volt ilyen eszköze, 2019-re azonban ez a szám 60%-ra esett vissza, és 2020-ban pedig már csak 58%-os adatot könyveltek el a szakemberek.

Galéria megnyitása

Ázsián belül Kína, Hong Kong, Makaó és Tajvan térségében persze sokkal jobb a helyzet, ezeken a részeken 83 százalék körül van az okostelefont használók aránya. A legrosszabb helyzet globálisan nem meglepő módon Fekete-Afrikában van; ott csak a lakosság 46 százalékának van ilyen készüléke, és 2025-re is legfeljebb 50%-os szintre érhet a felhasználói bázis.

Galéria megnyitása

A mobilinternetért globálisan átlagosan 4,07 dollárt kell kifizetni, ami nagyjából 1200 forintos összeget jelent, és minimális csökkentést mutat.

Ez azért eléggé magas összeg, és meglehetősen érdekesen alakul azoknak az országoknak a névsora, ahol a legdrágább a mobilnethozzáférés gigabájtonkénti ára. Görögországban a legrosszabb a helyzet, ott elvileg 8,16 dollár 1 GB internet, az Egyesült Arab Emírségekben 7,62 dollárt kell ezért fizetni, Új-Zélandon pedig 6,99 dollárról beszélhetünk. Az érem másik oldalán Izrael, Olaszország és Oroszország van, ezeken a helyeken mindössze 0,05, 0,27 és 0,29 dollár a mobilnet átlagára.

Galéria megnyitása

Az elmúlt egy évben hatalmasat nőtt a mobilnetes forgalom globálisan. 68 százalékos emelkedésről beszélhetünk, a teljes forgalom pedig kb. 66 exabájt volt, ez egészen döbbenetes. A StockApps szerint egyértelműen a pandémia volt az, ami jelentős felhajtó erővel bírt. Érdekes módon a mobilnetes forgalomnak csak a 79 százaléka az, ami valóban okostelefonhoz köthető. Aránylag sok a táblagép és a hálózati eszköz, router, a személyi számítógépek pedig csak 3,8%-ot hasítanak ki a nagy tortából.

Végül még azt is megtudhattuk a kutatás eredményéből, hogy az okostelefonok frontján az Androidot futtató szerkezetek nevéhez az adatforgalom 73 százaléka köthető. Nem meglepő módon az iOS a második, az Apple eszközei a globális mobilos adatforgalmazásnak a 26,3 százalékát adták.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére