Kutyáknak, macskáknak kedvező újítás tűnt fel a Spotify-on

Házi kedvencek számára lehet automatikusan generálni lejátszási listát. Kár lenne kihagyni.

Kutyáknak, macskáknak kedvező újítás tűnt fel a Spotify-on

A Spotify a jelek szerint már nemcsak az embereknek szeretne a kedvében járni, hanem a háziállatoknak is. A vállalat kreatív fejlesztői egy igazán érdekes, humoros funkcióval álltak elő, hogy még több felhasználóra tegyenek szert.

A zenestreaming szolgáltatások mindig próbálnak újdonságokkal előrukkolni, hogy lendületet adjanak a felhasználói tábor növekedésének. És a Spotify-nál egy csoport fejlesztő a jelek szerint eléggé vicces kedvében lehetett, aminek eredményeként létrejött a házi kedvencek igényeihez igazodó lejátszási lista létrehozására szolgáló oldal. A funkció megalkotása mögött ugyanakkor állítólag komoly kutatómunka áll.

Öt országban több ezer állattulajdonos szokásait vizsgálták meg a szakemberek, és kiderült, hogy a felhasználók 71 százaléka szokott az állatoknak zenét játszani. És az embereknek ennél is nagyobb része véli azt, hogy igazából a kedvenceik szeretik a dalokat hallgatni, tízből nyolc gazdi gondolja így. Az embernek a 69 százalékával fordult már elő, hogy énekelt a cicájának, kutyájának, és több mint a fele állítólag táncolt is az aktívabb állatokkal.

A Spotify felmérése alapján az állattartók java úgy gondolja, hogy segít a kedvencüknek a zene, már amennyiben azokat megfelelően válogatják össze. És itt jön képbe a szolgáltatás aktuális újítása. A spotify.com/pets lapon elérhető funkcióval minden állatnak lehet hangulathoz passzoló lejátszási listát alkotni.

Galéria megnyitása

Az embereknek először ki kell választania az állat fajtáját, kutya, macska, madár, hörcsög és még leguán is van az opciók között. Ezt követően be kell állítani a házi kedvenc jellemzőit a viselkedésére, természetére vonatkozóan, ami a gazdiknak biztos, hogy egyszerűen fog menni. A végén meg kell adni a nevet, és még profilkép is választható. Ha minden megvan, akkor indul a lista összeállítása.

Galéria megnyitása

A zenéket a Spotify központjában képzett háziállatok válogatják össze a megadott igényeknek megfelelően, de ez persze nem igaz. Valójában a Spotify a tapasztalatok szerint úgy állítja ezeket a dalokat össze, hogy azok az általánosan megadott hangulatokhoz, jellemvonásokhoz igazodjanak, ezen felül pedig a felhasználó ízléséhez is igazodjanak. Szóval nem kell attól tartania a fiataloknak, hogy a macskájukról kiderül a Spotify alapján, hogy Johannes Brahmst szeretnének hallgatni, vagy oda vannak a Cannibal Corpse-ért.

Galéria megnyitása

A Spotify 30 zenéből álló listákkal szolgál a háziállatok számára, amik a generálást követően bekerülnek a szolgáltatáson belül a saját gyűjteményekbe. A különleges fejlesztése belophatja magát azoknak a szívébe, akik szeretnek előre generált listákat hallgatni a zenestreaming szolgáltatásban, de valószínűleg kevesen fognak emiatt beállni a felhasználók táborába, esetleg előfizetni a szolgáltatásra.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramona YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap