KÜLÖNLEGES DOBOZT KAPHAT A CORE I9-9900K

Az Intel a jelek szerint megirigyelte az AMD RYZEN Threadripper sorozatának dobozát, így új csúcsprocesszorához különleges csomagolást terveztek a szakemberek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. okt. 2. 16:00
Különleges dobozt kaphat a Core i9-9900K

Az Intel kilencedik generációs Core sorozatú processzorainak rajtja már nem lehet túl messze, hiszen az újdonságok kezdenek felbukkanni a különböző webáruházak kínálatában, igaz, az még mindig nem tudható, pontosan mikor lehet őket ténylegesen is megvásárolni.

A Core i9-9900K nemrégiben feltűnt az Amazon amerikai webáruházában, ahol 582,5 dolláros áron szerepel, de egyelőre még csak előrendelésben kapható, vagyis akkor szállítják le a megrendelőknek, ha a hivatalos rajtra is sor kerül. Az új processzor legfontosabb tulajdonságai már így is ismertek, hiszen ezekről korábban lehullott a lepel, ahogy azt már megírtuk. Az alábbi táblázatban a három érkező „K”-s modell legfontosabb tulajdonságai szerepelnek.

Galéria megnyitása

A csúcson helyet foglaló Core i9-9900K várhatóan egy extravagáns dobozt kap, csak úgy, mint korábban az AMD RYZEN Threadripper sorozatának tagjai – a jelek szerint az AMD gyakorlatát utánzásra méltónak találta az Intel vezetése. A Core i9-9900K doboza egy 12 egyforma lappal rendelkező dodekaédert formáz, amely egy nyitható lapon keresztül biztosít hozzáférést a benne lapuló processzorhoz. Az igényes csomag processzorhűtőt a jelek szerint nem tartalmaz majd, de ez ebben a kategóriában nem túl nagy meglepetés.

A 8 maggal és 16 szállal rendelkező processzor 3,6 GHz-es alap- és 5 GHz-es maximális boost órajelen ketyeg majd. Az 5 GHz-es órajel csak 1 vagy 2 mag terhelése esetén marad érvényben, 4 mag terhelésekor már 4,8 GHz-es, 6 vagy 8 mag terhelésekor pedig 4,7 GHz-es maximális boost órajelre számíthatunk. Az új processzor 95 wattos TDP kerettel érkezik, LGA-1151-es processzorfoglalatba illeszkedik, és egy UEFI Firmware frissítést követően a Z370-es alaplapokkal is kompatibilis lesz. Az Intel viszont inkább az érkező Z390-es alaplapokat ajánlja majd legújabb processzoraihoz.

Jó hír a tuningban gondolkodók számára, hogy ezeknél a processzoroknál már indium alapú forrasztás kap helyet a lapka felülete és a hőt átvevő kupak között, nem pedig gyenge minőségű paszta, mint eddig.

Ez jelentősen javítja a hőátadás hatásfokát, plusz a tuning eredményességéhez is nagyban hozzájárul. A forrasztott kupakot a jelek szerint csak a „K” jelölésű processzorok kapják meg, azok ugyanis szorzózár-mentes kivitelben érkeznek, így kiváló tuningalanyok lehetnek. Néhány tuningeredmény korábban már ki is szivárgott, ám ezeket egyelőre illik távolságtartóan kezelni.

Hogy végül mikor jelennek meg az Intel 9. generációs Core sorozatú processzorai? Mivel a korábbi pletykák alapján októberi megjelenésre lehet számítani, így az elkövetkező hetek folyamán jó eséllyel elrajtolhatnak.

Galéria megnyitása

Az már egy másik kérdés, hogy a rajt formális vagy valós lesz-e, ugyanis a 14 nm-es csíkszélességgel dolgozó gyártósorok leterheltsége miatt egyes processzorokból már hiány alakult ki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

85 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2018. okt. 8. 17:30
#11

Intel event volt kozben, itt olvashato minden percrol percre:
https://www.techradar.com/news/intel-9th-generation-processor-launch-live-blog-intels-desktop-launch-event-2018-as-it-happens
Arak:
Intel Core i9-9900K $488
Intel Core i7-9700K $374
Intel Core i5-8600K $262

j.panzer
j.panzer
2018. okt. 3. 23:36
#10

Jó nagy sóher cég ez az Intel (már-már Apple-i magaslatokban). Eddig egy 300 ezer forintos procit is ki tudtak adni a legigénytelenebb pasztával a legigénytelenebb karton dobozban, de most hogy a konkurencia a nyakára mászott (és tette mindezt stílusosan), rá kell költeni azt a plusz egy dollárt a kinézetre. Össze fog dőlni a világ.

Bihus
Bihus
2018. okt. 4. 16:43

Nem a verseny a lényeg, hanem az, hogy a forrasztáson kívül összesen ennyi változott a 8. generáció óta. Értsd: procihoz nincs új gyártósoruk, így a csomagolásra ment el a nagy fejlesztés. Szép is ez a dodekaéder, ettől biztosan erősebb a PC.

thestock
thestock
2018. okt. 3. 16:59
#9

A teljesítmény az elsődleges, de ezért ne adjanak a csomagolásra? Badarság azt mondani hogy nem számít a körítés. Reklám, figyelemfelhívás, egy prémium terméknél meg pláne. Odaadhatnák egy műanyag tokban, mondván a teljesítmény számít, de jobb érzés úgy a kezedbe venni hogy a gyártó figyelt az apróságokra.

csabi02
csabi02
2018. okt. 4. 18:44

Ja.
1szerűen bazári és kész,nem az ára a lényeg,különben lemerem fogadni,hogy többe fáj nekik,mint az hogy paszta helyett forrasztják a kupakot,persze több milliós tételnél a 2dodó is dodó.
Ettől olyan érzést kelt,hogy nem is olyan jól sikerült ez a 8magos mint kellett volna,de majd az exkluzív doboz és a forrasztás gondolata, elhárítja ezt az érzést a vásárlókban. :D

Pendra37
Pendra37
2018. okt. 3. 13:11
#8

Orom latni, hogy az Intel helyen kezeli a prioritasokat. Nem tud eleg processzort gyartani? Masodlagos. Sokkal fontosabb, hogy a procit, amibol nem tud eleget a piacra juttatni, szepen becsomagolja.

B_Real
B_Real
2018. okt. 3. 17:36

Shambi Na ezzel még nem vádoltak meg. :)

Torreador
Torreador
2018. okt. 3. 12:32
#7

nekem a TR doboza is bejött és ez sem rossz cél itt az exkluzivitás és ezekkel a dobozokkal ez át is jön

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 3. 17:33

FELULET B_real Terror ipon majmai :D Intel fanboyok

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. okt. 3. 8:40
#6

Eddig amit tiszteltem az Intelben az a visszafogott marketing, és a dolgok technikai oldalról való megközelítése. (lásd ark.intel.com) Az AMD féle vérpistike-filozófia, ami az egész termékpalettát átjárja, egyszerűen hányingert kelt bennem (függetlenül maguktól a termékektől, mert a Ryzenek szerintem is jók lettek).
Mondjuk logikus magyarázat lehet, hogy mivel kevesebb a leszállítható proci, a polcok meg ugyanakkorák, akkor úgy lehet megtölteni őket, hogy növeljük a csomagolás térfogatát. Végül is... :D

Terror
Terror
2018. okt. 3. 18:39

7 évvel ezelőtt kis segített nekik kiadni az i7 990x-et?

FELULET
FELULET
2018. okt. 3. 8:03
#5

+20% ár

kean
kean
2018. okt. 2. 21:51
#4

Az rendben van, hogy dodekaéder, de ugye a paszta marad, csak nem fogják majmolni az AMDt forrasztással :)

kean
kean
2018. okt. 3. 9:28

Csak fennakadt egy fanboy a horogra :)

mtrx220
mtrx220
2018. okt. 2. 21:50
#3

én vhogy nagyon rókabőrnek érzem már ezt a 14nm-t. nem is tudom, háyadszorra ad ki már erre a csikszélre intel? elvesztettem a fonalat

Terror
Terror
2018. okt. 4. 16:57

2015 óta ( i7-5775C ).

jedi
jedi
2018. okt. 2. 21:47
#2

582 dodó ? A Ryzen7 2700X 300 , és ugyan úgy 8/16-os. Annak 100-110 körül van az ára, szóval a I9 minimum 200 körül nyit, de inkább még felette, mert abból is hiány van szerintem ,ahogy a többiből. Nagy fannak kell lenni, aki ennyiért megveszi. :D

Terror
Terror
2018. okt. 3. 18:10

TE nem tudsz szöveget értelmezni. Ha nem veszek mert van gyorsabb, és nem veszek mert elegem van a "minőségből", amit produkálnak, ezek hol zárják ki egymást? Ez rögtön kettő ok, hogy ne vegyek. Akkor zárnák ki egymást, ha az egyik esetben az lenne a következtetés, hogy akkor venni fogok, de ilyen nem volt.

Ac Origins, Far Cry 5, Witcher, a linken található játékok közül ezeket játszom, de az AMD übertechnika nemcsak ezekben, hanem egyikben sem teljesít jobban.

B_Real
B_Real
2018. okt. 2. 21:26
#1

Úgy látszik, ezt is irigyelték az AMD-től. Remélem akik anno a TR-nél is kifogásolták a dobozt, jönnek ide tiltakozni. :)

B_Real
B_Real
2018. okt. 3. 15:16

Iponra gondoltam, de örülök, hogy Te is leírtad itt. :)

Vissza az oldal tetejére