Az LG meglehetősen ingatag szereplést mutatott be az elmúlt években, de elmúlt negyedévet eléggé szép teljesítménnyel tudta zárni. Persze az okostelefonokért felelős részleg továbbra sem áll a helyzet magaslatán, de mintha az is jó irányba indult volna el az utóbbi időben, és a járványhelyzet ellenére javult a mérlege.
A dél-koreai alakulat teljes bevétele elérte a 14,24 milliárd dollárt, ami a júliustól szeptemberei időszakban igazán remeknek tekinthető a részéről. Az egy évvel ezelőtti bevételt 7,77 százalékkal sikerült az LG Electronicsnak túlteljesítenie. A működési eredménye 807,14 millió dollár lett, ami még nagyobb mértékű emelkedést mutat, ez már közel 23 százalékkal javult. És ez még nem minden, a legfontosabb mutatóban ugyanis még jobban domborított a vállalat.
Az LG Electronics teljes adózott profitja 571,8 millió dollár lett, ami elképesztően nagy ugrást jelent az egy évvel korábbi eredményéhez. 87,79 százalékkal sikerült az LG-nek fentebb tornásznia a nyereségét. Persze azt is látni kell azért, hogy így is bőven elmarad a legtöbb nagy riválisától, akik több milliárdos nettó profitokat szoktak felmutatni. Főleg az otthoni berendezések és a szórakoztató elektronikai eszközök voltak, amik felhajtották a céget.
Az LG Mobile 1,28 milliárd dolláros bevételt hozott össze. A vállalatnak sikerült 16 százalékkal növelnie az előző negyedéves teljesítményéhez képest a forgalmát, éves szinten pedig érdekes módon teljesen ugyanazt hozta, ugyanúgy 1,28 milliárd dollárnak megfelelő volt a bevétele 2019 azonos időszakában. A nyereség itt továbbra is elmarad, a működési eredménye 124,9 millió dolláros veszteség lett az LG-nek. De ez 22 százalékkal kevesebb, mint korábban volt, szóval talán lassan képes lesz regenerálódni.
Az utóbbi időben az LG úgy próbálja növelni a profitot az okostelefonok frontján, hogy a költségeket csökkenti, mivel sajnos az eladási számokat tekintve nem igazán tud előrelépést felmutatni. 2018-ban elkezdte a vállalat kiszervezni az okostelefonjainak a fejlesztését és gyártását ODM vállalatoknak, és ma már egészen sok készülék származik ODM-ektől, a jövőben pedig ezeknek az aránya a 70 százalékot is elérheti. Ez a stratégia a jelek szerint működik, viszont azért mi nagyon sajnáljuk, hogy az LG ezt az utat választotta. Így kevésbé egyediek a termékei, és nem igazán érdemes valódi innovációra számítani az elérhetőbb árú eszközök körében.
Az LG az utóbbi időben olyan kulcsfontosságú termékeket tett le az asztalra, mint a Velvet, a Q51 vagy a Wing, ezeket a modelleket maga az gyártó emelte ki a pénzügyi összefoglalójában. Valószínűleg a Q51 különösen nagy példányszámban fogyhatott, ezért lett említve, mert egyébként ennél újabb és jobb konstrukciókat is kínál már például a K-széria keretében. Érdekes módon az LG Dél- és Észak-Amerikában szerepel a legjobban, Európában nem fut jól a szekere, Ázsiában pedig szinte nincs is jelen. Az LG az 5G terjedésével állítólag sokat nyert, legutóbb is egy megfizethetőbb 5G-s mobillal állt elő.
Az LG bevételéből 5,42 milliárd dollár származott az otthoni elektronikai eszközökből, például klímákból, ami 15,5 százalékkal jobb a korábbi bevételénél. A televíziók, hangprojektorok és más szórakoztató elektronikai készülékek 14,3 százalékot erősödtek, és 3,23 milliárd dollárral járultak hozzá a bevételhez.
A járművekhez köthető fejlesztések 1,46 milliárd dollárt termeltek, és fontos, hogy itt 23,5 százalékos előrelépés történt. Az üzleti megoldások pedig 1,9%-os mínuszban zártak 1,31 milliárd dolláros bevétel felhajtását követően. Lényegében az üzleti, ipari részlegtől eltekintve más részlegnél nem volt visszaesés tapasztalható a járvány ellenére sem, szóval az LG-nél van ok az örömre.