KÖZEL 2,5 MILLIÁRD FONT ÖSSZEGŰ PER INDUL A FACEBOOK ELLEN A BRITEKNÉL

Példátlan méretű csoportos keresetben mennek neki az angolok a Metának, és nehéz megjósolni, hogy ez milyen folyamatokat indíthat be.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. jan. 16. 19:10
Közel 2,5 milliárd font összegű per indul a Facebook ellen a briteknél

A Meta nincs egyszerű helyzetben az elmúlt időszakban. Lényegében már nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy évek óta érik rendszeresen nagyon komoly támadások, és egyre több esetben születik a számára kedvezőtlen döntés. Most arról számoltunk be, hogy minden eddiginél jelentősebb csoportos kerestet indítottak ellene.

A per a Facebook miatt indul, ami a britek szerint lényegében éveken keresztül árusította ki a felhasználói adatokat, és ez ellen az emberek nem tudtak mit tenni, ha szerették volna a szolgáltatást használni. A Reuters beszámolója szerint a keresetet Liza Lovdahl Gormsen nyújtotta be, és a beadvány szerint lényegében az összes brit állampolgár érdekeit szeretné képviselni, akik a Facebookot bármilyen szinten használták 2005 és 2014 között.

Galéria megnyitása

Mondanunk sem kell, hogy nem kevés emberről van szó, a jelenlegi ismereteink szerint nagyjából 44 millió személy az érintettje ennek az ügynek. Ennyi emberrel szemben mutatott tisztességtelen piaci magatartást a Facebook a felhasználói feltételek összeállításakor. Liza Lovdahl Gormsen nagy tapasztalattal rendelkezik, ugyanis a Brit Pénzügyi Felügyelet (Financial Conduct Authority) egyik főtanácsadójaként dolgozik, és versenyjoggal kapcsolatos oktatásban is érintett. Szóval minden bizonnyal azzal is tisztában van, hogy mekkora kihívásnak néz elébe.

Lovdahl Gormsen szerint a fent említett időszakban az akkor még Facebook néven futó Big Tech szereplő önkényesen, a felhasználók érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyva szabta meg a különböző felhasználási feltételeket. Ezáltal elképesztő mennyiségű felhasználói adatra tudott szert tenni, köztük olyan információkra is, amik adott esetben jelentősebb adatvédelemben kellett volna, hogy részesüljenek. A felépített adathalmazzal pedig rendszeresen visszaélt.

Nem ismertek pontosan a vádirat részletei, de a beszámoló alapján Liza Lovdahl Gormsen azzal vádolja a Metát, hogy milliárdos nagyságrendben mérhető bevételt tudott felhajtani a brit állampolgárok adatainak kiárusításával, az értékes felhasználói információk szinte korlátlan megosztásával. Éppen ezért 2,3 milliárd fontos összegre tereli az amerikai óriást.

Galéria megnyitása

A szakember úgy véli, hogy a Meta annak idején visszaélt a piaci helyzetével akkor, amikor rendkívül kedvezőtlen piaci feltételeket szabott. Ugyanis pontosan tisztában volt azzal, hogy az emberek bármilyen szerződést elfogadnak a szolgáltatáson belül, mivel egyedül a Facebookon lehetnek abban biztosak, hogy kapcsolatot tudnak teremteni minden rokonnal, baráttal, ismerőssel. Senki nem vette azt figyelembe, hogy a szolgáltatásnak van árnyoldala is, csak azt tartották szem előtt, amit kapnak általa.

Galéria megnyitása

Viszont miközben a rendszer biztosította az emberek számára a kapcsolattartási és egyéb lehetőségeket, a színfalak mögött az olyan eszközök, mint például a Facebook Pixel, lehetőséget nyújtottak arra, hogy még az internet használati szokásokat is kövesse a rendszer. Az adatokat összetett algoritmusok hatékonyan feldolgozták, az embereket részletesen profilozták, és az online tevékenységük alapján a hirdetőknek kiszolgáltatták.

Az ügyre reagálva a Meta elmondta, hogy véleménye szerint nem történt semmilyen visszaélés, az emberek ugyanis jelentős mértékben szabályozhatják, hogy milyen dolgokat osztanak meg a vállalat bármely platformján, és hogy kiknek teszik ezeket elérhetővé. Ráadásul arra is utalt a cég, hogy az emberek az adataikét megkapták a jussukat. A regisztráltak használhatták a Facebook különböző szolgáltatásait, ami értéket biztosított a számukra változatos formákban.

Galéria megnyitása

Kíváncsian várjuk ennek az ügynek a kimenetelét, ugyanis amennyiben győzelem születik, az több hasonló pernek a beindulását is eredményezheti globálisan. Hiszen a Facebook sok más régióban is hasonlóan járt el, mint az angoloknál.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomm27
tomm27
2022. jan. 17. 11:58
#3

Nem tudom mennyire de remelem azert azzal tisztaban vannak az emberek hogy a jognak van egy hierarchikus felepitese, alkotmany -> torveny -> rendelet -> minden mas egyeb. A mai nagy cegek 99% olyan aszf-eket hoz letre ami ket labbal tiporja a felette allo rendeleteket vagy torvenyeket, a facebook a szolas es velemeny nyilvanitas szabadsagat nem csak nalunk a vilagon mindenhol szembekopi. De meg lehet nezni egy jatek aszf-jet en szemely szerint a destiny 2 -jet olvastam el reszletesebben nem teljesen de rendesen belementem, hat visitottam a nevetestol, az egyik legdurvabb a tok mind1 mennyit mikor es hogyan fizettel a szolgaltatasokert amiket igenybe veszel a jatekbol a fiokodat barmikor es azonnali hatallyal tilthatjak indoklas nelkul, ez nalunk pl a fogyaszto vedelmi torvenyel egy az egyben szembe megy tehat nem forgalmazhatnak a jatekot itthon, vagy MO-n mas aszf-et kene hasznalni. De valahogy a torvenyhozas vagy inkabb annak betartato intezmenye nem igazan foglalkozik ezzekkel az ugyekkel. Hat a legszebb a veszel premium fizeto ezkozt a jatekban es ha elkoltod mar nem kerheted vissza a penzed mondvan mar felhasznaltad nehez vissza forgatni ami tortent, hat ne nevetessenek mar mikor azt is tudjak statisztikabol mikor allok fel a jatek elol szarni plusz az utolso mozzanat is logolva van egy jatekban hogy a picsaba ne lehetne, de nem egyszerubb ezt kamuzni.

tomm27
tomm27
2022. jan. 18. 13:13

@BiroAndras  pontosan, ha egy szerzodesben alaki vagy tartalmi hiba van az a szerzodes ervenytelen (alaki hibanal ha nezetelteres lenne es jogi uton akarna egyik fel a masikat megfingatni akkor az alperes ovast nyujthat be hogy ha egyertelmu mire gondolt a ket szerzodo fel mindosszesen elirasrol van szo), igy en ezeket a szolgaltatasokat ugy veszem iganybe hogy hierarchia szerinti legkozelebb torveny/rendelet alapjan kell azt hasznalnom es a szolgaltatast biztositonak is cselekednie.

Murdock92
Murdock92
2022. jan. 17. 5:34
#2

2,5 milliárd font? Wow

Toroczkai 100 milliót kért forintban, ha jól emlékszem.

ianbrenner
ianbrenner
2022. jan. 17. 10:33

@thestock

_PARASZT_
_PARASZT_
2022. jan. 16. 20:22
#1

Kéne a pénz a vén aranyásónak :D

Vissza az oldal tetejére