Kötelező lesz a "Zökkenőmentes frissítések" támogatása az Android 11-től

Ennek köszönhetően minden felhasználónak jobb élményt nyújthatnak majd a Google rendszerét futtató eszközök.

Kötelező lesz a "Zökkenőmentes frissítések" támogatása az Android 11-től

A Google meglehetősen régen, még 2016-ban bevezette a Zökkenőmentes rendszerszintű frissítés támogatását, viszont a vállalat egészen eddig igazából nem követelte meg ennek a technológiának a használatát. Ez azonban most megváltozhat, és a jövőben már minden felhasználó kihasználhatja ennek az előnyét is.

Az Android 7.0 volt az az operációs rendszer kiadás, ami már lehetőséget nyújtott a gyártóknak arra, hogy teljesen problémamentesen, fennakadások nélkül telepítsenek jelentősebb frissítéseket a felhasználók készülékére. Az A/B Zökkenőmentes frissítésként is említett funkciónak az a lényege, hogy a rendszerfrissítéseknek kettő partíció van fenntartva, az A és a B, és amikor jön egy új  rendszer, akkor az a másodlagos tárolóba fog települni. És az okostelefon – vagy más egyéb androidos eszköz – a következő indulás alkalmával már a frissítést tartalmazó partíciót fogja használatba venni.

Ennek köszönhetően a felhasználóknak egy pillanatig sem kell arra várniuk, hogy frissüljön a készülékük. Nem kell attól tartani, hogy majd percekig áll a bootolási folyamat, hogy véget érjen a telepítés. Szimplán a következő alkalommal már az Android vagy az adott grafikus felhasználói felület legújabb verziója várja majd az embereket. Ráadásul, ha valamilyen probléma van a frissítést követően az eszközzel, akkor sem kell pánikba esni, mert egyszerűen csak a jó partícióra fog váltani a masina. Nem kell attól sem tartani, hogy egy frissítés után majd használhatatlanná válik az adott szerkezet.

Galéria megnyitása

A Zökkenőmentes frissítéseknek szinte csak pozitívuma van mostanra az OTA megoldásokkal karöltve, és valószínűleg a Google is úgy látja, hogy jelen körülmények között már semmi akadálya nincs annak, hogy ez kötelezően az Android része legyen. Azok az okostelefonok, táblagépek és más termékek, melyek az Android 11 operációs rendszerrel kerülnek majd a boltokba, már egytől egyig használják majd a kétpartíciós frissítést. Az ilyen készülékek az év második felében, de inkább jövőre fogják elárasztani a piacot.

Számos gyártó alkalmazza már önmagától, a Google kényszerítése nélkül is a Zökkenőmentes frissítést. Szóval lesznek olyanok, akiknek egy egyáltalán nem új telep, és ennek köszönhetően a felhasználók egy része is gond nélkül élvezheti már egy ideje ezt a funkciót. Információink szerint a Google mellett az LG, a HTC, a Motorola, az ASUS, a Sony és például a OnePlus is híve a Zökkenőmentes frissítésnek. Azonban vannak olyan nagy, vezető gyártók, akik ezt eddig kihagyták.

A Google határozottabb fellépésének köszönhetően vezetheti majd be a Zökkenőmentes frissítéseket például a Huawei, a Samsung és a Vivo is, de az Oppónál, és még egy sor gyártónál csak így juthat ez érvényhez. Szóval az igazán nagy piaci szereplők lényegében eddig kerülték ezt a fejlesztést, és inkábba saját frissítési mechanizmusukat használták, ami mindenképpen együtt járt azzal, hogy az újraindítást követően egy ideig nem lehetett használni az érintett készüléket.

Az Android 11-et követően előre láthatólag a Google-szolgáltatások elérését fogja az kockáztatni, aki továbbra sem alkalmazza az A/B partíciós modellt a Zökkenőmentes frissítések biztosítására. Minden jel szerint a GMS-hez ennek a feltételnek is teljesülnie kell majd.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap