A Samsung jelen állás szerint augusztus 5-én fogja bemutatni a Galaxy Note20 családot, és ezzel az okostelefonnal együtt megérkezik majd a Galaxy Fold új generációja is. És, a legfrissebb információk szerint már a Galaxy Z Flipnek egy új kiadására is számítani lehet, ami 5G támogatással szolgál majd kompaktabb, hajtogatható kivitelben. No, de kanyarodjunk vissza a második Galaxy Foldhoz.
Hivatalosan egyelőre még semmit nem lehet arról tudni, hogy a Samsung milyen formában szeretné a Galaxy Fold számára utódot állítani, de most egy adag kiszivárgott információ alapján nagyjából látni a fejlesztés irányvonalát. A Samsung minden kijelzőt igyekszik majd nagyobbra cserélni, jobban kihasználni a helyet.
Az újonnan érkező hajtogatható okostelefonnak a belsejében már egy 7,7 hüvelykes megjelenítő bukkanhat majd fel, szemben a korábban alkalmazott 7,3 colos egységgel. A következő Galaxy Fold valószínűleg közel azonos méretű próbál majd maradni, mint az aktuális, de vékonyabbak lesznek a kávái, így próbál majd nagyobb hasznost felületet nyújtani.
2213 x 1689 képpontos lesz a felbontása a belül található flexibilis AMOLED képernyőnek. És fontos még azt elmondani ezzel kapcsolatosan, hogy már 120 Hz-es módban is működhet majd, ezzel emelve az élményt például a játékok során.
A kamerák itt már kisebb kivágáson kapnak majd helyet, és jó esély van arra, hogy lyukban lesznek elhelyezve. A megjelenítőnek a védelméről UTG üveg gondoskodik majd. Ez valószínűleg nagyon hasonló lesz majd ahhoz a megoldáshoz, ami a Galaxy Z Flipnél is található. Nem érdemes üveges tapintásra számítani, inkább az üveg és a korábban alkalmazott műanyagos hordozó között helyezkedik majd ez el a tapintását tekintve.
A Galaxy Fold2 külső kijelző lehet, ami jelentősebb mértékben növekedik, ami persze főleg annak tudható be, hogy az első Galaxy Fold „fedőlapja” meglehetősen vaskos kávával rendelkezett, amiből bőven lehetett faragni. Az új generációs okostelefonnál egy 6,23 hüvelykes megjelenítő kerülhet kívülre, ami azt jelenti, hogy ezen a ponton 1,63 colos növekedés történhet. Már a Galaxy Fold külső kijelzőjén is sok dolgot meg lehetett oldani kényelmesen, a következő masinán pedig lényegében már bármit.
A külső panelen egy lyukban lesz elhelyezve előlapi kamera. Ez az egység is AMOLED technológiás alappal rendelkezik majd, támogatva a folyamatosan aktív módot is. Ez a kijelző nagyon magas, 24,9:9-es képaránnyal rendelkezhet majd. És 2267 x 819 pixel népesítheti be ennek a megjelenítőnek a felületét, szóval a részletességre nem lehet majd panasz. Voltak olyan pletykák is, hogy lesz S Pen a termék mellé, de a legfrissebb értesülések szerint erre nem érdemes számítani.
A Samsung idén először csak egy virtuális Unpacked eseményt tart majd, annak a keretében fogja leleplezni a legújabb Galaxy okostelefonokat. A koronavírus-járvány miatt döntött így a dél-koreai alakulat. A rendezvényt globálisan online közvetítésen lehet majd nyomon követni.