A Google hamarosan másik oldalra irányíthatja majd azokat a felhasználókat, akik a böngészőn keresztül szeretnék elérni a Messages üzenetküldő szolgáltatást. Egyelőre még nem hivatalos a dolog, de szinte már borítékolható a váltás, azt pedig nem lehet tudni, hogy mi állhat a háttérben.
A Messages azon csevegő alkalmazások közé tartozik, melyeket egyszerűen el lehet érni mobilon applikációból, és személyi számítógépeken keresztül is egy webes felületnek köszönhetően. Az viszont hamarosan megváltozhat, hogy milyen weboldalon keresztül férhető hozzá a szolgáltatás a felhasználók számára. Amióta elindult a böngészőből látogatható része a Messages-nek, azóta a messages.android.com begépelésével látogatható meg, viszont a Chromium kódjában olyan változás figyelhető meg, ami alapján egyértelműen azt lehet feltételezni, hogy a messages.google.com lesz az új otthona a kommunikációs szolgáltatásnak.
A váltás kapcsán érdekességképpen megjegyezzük, hogy a Google a jelek szerint egyre kevesebb szolgáltatásánál használja az Android márkanevet, valamint próbálja a meglévő megoldásoknál a háttérbe szorítani. A Messages például eredetileg még Android Messages volt, és most, hogy már a weboldala is át fog költözni, még jobban eltávolodik az Androidtól. Ugyanez figyelhető meg a fizetési szolgáltatásnál és például az viselhető eszközökre szánt operációs rendszernél is; az Android Pay mostanra Google Pay lett, az Android Wear pedig a Wear OS névre váltott. Elképzelhető, hogy ez a folyamat tovább zajlik majd, és egyszer talán Google OS lesz az Androidból. Illetve az sem kizárt, hogy a Google már a jövőben érkező Fuchsia operációs rendszernek készíti elő a terepet.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor kerülhet át a Google doménjére a Messages szolgáltatás. Jelenleg a várható messages.google.com cím még sehová nem vezet, de ez a következő hetekben megváltozhat.