A kamerák gyártásával foglalkozó, 1880-ban alapított Eastman Kodak szabadalmi jogok megsértésével vádolja az Apple-t és a BlackBerry mobilkészülékeket gyártó Research In Motion nevű céget - adta hírül a Bloomberg. A Kodak azt szeretné elérni, hogy a vállalatok fizessenek neki jogdíjat.

A panaszokat az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz (ITC) és egy New York-i szövetségi bírósághoz nyújtották be. Az ITC-ügy azt eredményezheti, hogy kitiltják az Apple és a Research In Motion importtermékeit, ha a Kodak sikerrel jár. A szabadalmak a digitális kamerákkal és bizonyos számítógépes eljárásokkal vannak összefüggésben.

Évek óta tárgyalunk a két céggel, hogy megkíséreljük ezt az ügyet barátságosan megoldani és képtelenek vagyunk megállapodást elérni - közölte Laura Quatela, a Kodak szerzői tulajdonjoggal foglalkozó osztályának a vezetője. A jogi eljárást a részvényeseink védelme és a saját technológiánk létező licence érdekében indítottuk - tette hozzá.

A Kodak panaszt tett az ITC-nél a Samsung Electronics és az LG Electronics ellen is tavaly. Végül mindkét ügyben sikerült egyezséget elérniük a cégeknek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
papus016
papus016
2010. jan. 15. 20:32
#3

Ez a nokiás mizéria szánalmas meg ez is rengeteg cikket olvastam és ha ismereteim helyes akkor csak mondok egy fals számot az Apple lopott 100 szabadalmat a nokiától a nokia viszont 600 at az apple től akkor ki is lopott igazán ill ki is kezdte a mizériát ? az aki a többet lopja hogy ezzel jobb színben tüntesse fel magát ?

Persze mindkét gyártót/céget el lehet marasztalni hogy loptak a másiktól de azért vannak különbségek az arányok közt... Kihangsúlyoznám hogy a számok FALS számok csak a példa kedvéért hoztam fel ezeket

Horusz
Horusz
2010. jan. 15. 7:50
#2

hát az, hogy a "kodak irigy rá!" :)

annyira unszimpatikus cég ez az apple, hogy nálam már az ms-re is rátesz egy lapáttal.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2010. jan. 14. 20:47
#1

Valami akkor csak van benne...

A Nokiánál Apple azt mondta irigy rá, most mi lesz a válasz?

Vissza az oldal tetejére