Shop menü

KIVÁLÓ NEGYEDÉVET ZÁRT A SPOTIFY AZ ÁREMELÉST KÖVETŐEN

Rekord felhasználói szám, profit és az áremelés hatásai – ezekről szólt a Spotify harmadik negyedéves beszámolója.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Kiváló negyedévet zárt a Spotify az áremelést követően

A Spotify idei éve nem teljesen zökkenőmentes, a vállalatnak júliusban nagyon nehéz időszaka volt, de most úgy fest, hogy képes a sorsán fordítani. Nagyon jó számokat ért el az elmúlt negyedév során, a befektetők pedig már látják az előfizetői díj megemelésének pozitív hatásait is.

A zenestraming platform számára nem egyszerű az idei év, komoly döntéseket kellett meghoznia, több régióban is emelte az árakat, volt ahol hosszú idő után először járt el így. Magyarországon is változott a szolgálatás árazása, egyebek mellett ennek köszönhető az, hogy már forintban fizetünk a szolgáltatásért a korábbi eurós díjszabás helyett. A befektetők bizalma többször megingott, de most nagyon pozitív eredményekkel állt elő a platform.

A Spotify bevétele 11 százalékos növekedést követően 3,4 milliárd euróra emelkedett. Éves szinten ez nem olyan jelentős igazából, és nem is ennek köszönheti a cég, hogy igencsak megnőtt a befektetők körében a kereslet a vállalat értékpapírjai iránt a hírek hallatára. Annak köszönhetően pörgött fel az érdeklődés, hogy a stabilan növekedő bevétel ezúttal nyereséggel társult. Sikerült 26,4%-kal magasabb árrést elérni a működés során, ami hozzájárult a sikerhez.

Galéria megnyitása

Nagyon ritka az, amikor a Spotify pénzügyi mérlege pozitív irányba billen el. Az előző negyedévben a cég még 247 millió eurós működési veszteségbe futott bele, egy évvel ezelőtt pedig 228 millió euró volt a kiesés a negyedév végén. Most azonban fordult a helyzet, és a streamingplatform sikeresen összehozott egy 32 millió eurós működési nyereséget. A nettó haszon pedig már 65 millió euró lett, szemben az egy évvel korábbi jelentésben szereplő 166 millió eurós veszteséggel.

Azt külön nem emelte ki a vállalat, hogy a bevételekhez, illetve a profithoz milyen mértékben járult hozzá az, hogy általános áremelést hajtott végre korábban. Viszont a vállalat korábbi hullámzó teljesítményeit tekintve nem érdemes arra számítani, hogy most már sorra fogja a nyereséges negyedéveket produkálni. A jó eredményhez az is hozzájárult, hogy eleve lényegesen több előfizető van most, mint egy évvel korábban.

Már 574 millió aktív hallgatója van a Spotify-nak, és ebből 226 millió előfizet a szolgáltatásra valamilyen formában.

Galéria megnyitása

Egy év alatt képes volt a cég 26 százalékos növekedést elérni a teljes hallgatói bázis tekintetében, ami azt jelenti, hogy nem igazán fogy a lendülete a szolgáltatásnak, éppen ellenkezőleg, sikerült magasabb fokozatra kapcsolni. Az elmúlt években 19%-körüli éves növekedéseket lehetett látni, ehhez képest most tehát lényegesen jobb volt a helyzet. Ezzel a Spotify tovább erősítette a piacvezető pozícióját.

Egy dologban továbbra sem tud a vállalat a trendeken fordítani: egyre nagyobbra nyílik az olló két szára az ingyenes és a prémium felhasználók között. Tehát arányaiban megint kisebb volt a növekedés az előfizetők körében, mint a teljes hallgatóság tekintetében. Ezen a téren a jelek szerint nincs működő stratégia továbbra sem.

Galéria megnyitása

A Spotify a beszámolóban beszélt arról, hogy bevezette a Spotify Jam szolgáltatást ebben a negyedévben, valamint a DJ szolgáltatást egyre több piacra terjeszti ki. Arra is kitért, hogy az MI fordítóval kísérletezik, mellyel a podcastek még szélesebb közönséget érhetnének el. Egy dologról azonban nem esett szó: hogy hová tűnt a lossless zenehallgatási lehetőség.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére