A Motorola egyre jobb eszközöket hoz kalap alá, és a One szériája pedig kifejezetten sikeres a vállalatnak. Éppen ezért örömteli, ha egy ilyen újdonságról számolhatunk be, a One Fusion+ pedig kifejezetten jól sikerült, átgondolt konstrukció lett, így különösen sok érdeklődőnek a figyelmét keltheti fel.
Az újdonság Total Vision dizájnt kapott a megjelenítőt illetően, ami „motorolául” azt jelenti, hogy az egész előlapot a képernyő uralja, ami 6,5 hüvelykes és IPS technológia mellett biztosít 2340 x 1080 képpontos felbontást. Az előlapi kamera a házba lett elbújtatva, így nem zavarja meg a HDR10 támogatással is szolgáló kijelzőt.
Itt a teljese natúr Android élményt biztosító operációs rendszer van jelen, és magától értetődő az is, hogy az Android 10-et futtatja alapból a mobil. Fontos azt kiemelni, hogy az okostelefon az Android One platform révén valamivel gyorsabban fogja a frissítéseket kapni, és hosszabb támogatásban részesül majd a hagyományos megoldásoknál. Két évig biztosított itt a főverziós Android érkezése, és a biztonsági frissítéseket pedig három éven át kapja majd.
A motoros egységen mozgó előlapi kamera 16 megapixeles szenzorra épül és F/2.2-es az apertúrája. Kiváló szelfiket lehet vele megörökíteni és Full HD minőséget nyújthat a videocsevegések alkalmával.
A hátlapon négy kamera sorakozik, és mindegyik külön szerepet tölt be. Az elsődleges képalkotó 64 megapixeles, F/1.8-as, így nagyon jó lehetőségeket biztosíthat, és ezt kihasználva 4K Ultra HD mozgóképet is lehet majd rögzíteni a masinával. Van még egy 8 MPixeles kamera ultra-széles látószögű optikával felvértezve, egy makrózásra szakosodott kamera 5 megapixeles szenzorral, és egy 2 MPixeles mélységérzékelő zárja a sort.
A Snapdragon 730 rendszerchip található a One Fusion+ fedélzetén, ami az AI Engine és a Snapdragon Elite Gaming támogatással is szolgál. A 6 GB-nyi rendszermemória minden helyzetben elegendő lehet már a hétköznapi használat során. És alighanem a 128 GB-os tárhely is megfelelő lesz a legtöbb felhasználó számára. De ha mégsem lenne így, akkor sincs probléma, mert akár 1 TB-os memóriakártyával is lehet bővíteni a tárkapacitást.
Dual-SIM-es a készülék és hibrid elrendezéssel kell számolni, no meg csak DSDS üzemre képes, mint a legtöbb mai okostelefon. A One Fusion+ rendelkezik 4G LTE hálózati modemmel és a VoLTE-t is támogatja. Van benne 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi, ami kétsávos, továbbá adott a Bluetooth 5 modul és az A-GPS vevő is része a szerkezetnek.
A műanyagba csomagolt terméket kékben és fehérben lehet majd megvásárolni. 210 gramm a masina, szóval egyáltalán nem nevezhető könnyednek, a házát pedig 162,9 x 76,9 x 9,6 milliméteres vonalak ölelik körül. Az ujjlenyomat-olvasó a hátlapon lett elhelyezve, és könnyen kitapintható a cég logója alatt. Van a Motorola One Fusion+ keretén 3,5 milliméteres Jack aljzat is a C-típusú USB csatlakozó mellett, és egy erőteljes beépített hangszóróval is rendelkezik.
Az eszköz nagyon jól fogja bírni egy töltéssel, hála a hátlap alá rejtett 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátornak. Az okostelefon 15 wattos teljesítményű TurboPower gyorstöltést is támogat, ami manapság már nem nevezhető kiemelkedőnek, de több a semminél.
A Motorola One Fusion+ neve mellett 300 eurós árcédula szerepel majd. Az okostelefon először Európában lesz megvásárolható, és reményeink szerint hazánkba is el jut majd az átszámítva 100-105 ezer forint körüli vételárral.



































