Egyre közelebb van a Pixel 8a debütálása, és egyre több információ lát napvilágot idő előtt. Lassan nem igazán marad titka a készüléknek, ami több szempontból is sokat változik majd. Egy barátságosnak érződő, fiatalos külsőt ölt magára, melyhez az új szín is jelentősen hozzájárul majd.
A most napvilágot látott hivatalos renderképeken a májusban bemutatásra kerülő okostelefon minden színvariánsa szerepel már. A korábban kiszivárgott CAD információk alapján azt már korábban is tudni véltük, hogy sokkal gömbölydedebb lesz a mobiltelefon megjelenése, nagyobb íveket kap a képernyő négy sarka. A mostani képek alapján pedig már azt is látjuk, hogy négy színre kell számítani.
A fekete mellett kék, törtfehér és egy mentazöld opció lesz választható.
Az új zöld szín rendkívül könnyen szemet szúrhat majd bárkinek, igencsak jellegzetes választási lehetőség lesz majd a kínálatban. Főleg a fiatalokat veheti célba ezzel a Google. Mindegyik színváltozat mellé biztosítani fog a Google színazonos tokot is, így a mentazöld mobilt a vásárlók egy mentazöld tokba húzhatják majd bele, hogy gondoskodjanak a védelemről.
A Pixel 8a továbbviszi a Pixel 8 és korábbi szériák jellegzetes formai elemeit, gondolunk itt elsősorban a kameramodulra, ami keresztülfut az egész hátlapon, magában foglalva a két kamerát és a hozzájuk tartozó LED-es segédfényt. A mobilokhoz tartozó tokokról is van képünk, ezek egyszerű szilikonos megoldások matt felülettel. A gombokat is takarja a gyári tok, és jó hír, hogy nem egybe lesz öntve az egész, hanem a gombokat külön elem rejti, így könnyebb lesz ezeket megnyomni.
A napvilágot látott sajtóanyagból kiderül, hogy a Google nem meglepő módon igyekszik majd a mesterséges intelligencia lehetőségeket előtérbe tolni. Kiemeli majd azokat a funkciókat, amiket bármilyen formában az MI-hez lehet kötni. „The AI-mazing Pixel Camera.” szójátékot veti be a cég, amit talán eképpen tudnánk magyarra fordítani: „A MI-nőségi Pixel kamera.” esetleg „A MI-sztikus Pixel kamera.” lenne még helytálló.
Biztosított lesz a kameránál a „Best Take” funkció, ami a csoportképeknél több fotóból összerak egyet, ahol mindenkinek megfelelő az arckifejezése, lesz „Audio Magic Eraser” a kellemetlen háttérzajok eltüntetésére, és a „Night Sight” éjjeli fotós móddal is számolni lehet. Ez utóbbi akár a csillagos égbolt megörökítésében is segíteni fog a felhasználók számára. Fotózásban már a Pixel 6a és a Pixel 7a is remekelt, ezek után a Pixel 8a-nál valószínűleg már elvárás lesz az érdeklődők részéről, hogy ez is kiemelkedő teljesítményt nyújtson.
A sajtóanyagban ki van emelve, hogy biztosított lesz a fejlett hívásszűrő a támogatott régiókban, ezen felül a bekarikázással történő Google Lens keresések indítására is lesz lehetősége az embereknek, így a képkeresés minden korábbinál egyszerűbben fog menni. Azt is megerősíti a kiszivárgott anyag, hogy a Tensor G3 rendszerchip dolgozik majd a készülékben, és a gyorstöltés támogatásról is szó esik benne.
Kiemeli a cég a Google One VPN meglétét is, ami a Pixeleknél marad, de másoknak már nem lesz elérhető az év végétől. Fontos még, hogy az IP67 előírásoknak való megfelelésről is szó esik, tehát bírja majd a vizet az okostelefon. Zárásképpen pedig azt is hozzá tudjuk tenni, hogy már biztosan részesülni fog a 7 évig tartó biztonsági támogatásból, ami a Pixel 8 párosnál is adott. De itt arról nem esik szó, hogy az Android meddig fog frissülni.
A Google Pixel 8a minden bizonnyal a Google I/O fejlesztői konferencia egyik újítása lesz jövő hónap május 14-én, és a forgalmazása néhány nappal később el is indulhat.