Shop menü

KISEBB ÚJÍTÁSOKKAL ÉS JAVÍTÁSOKKAL JELENT MEG AZ IOS 14.6

Apple Card Family támogatással és Podcast előfizetési opcióval és AirTag fejlesztésekkel is számolni lehet egyebek mellett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kisebb újításokkal és javításokkal jelent meg az iOS 14.6

Az Apple április végén indította el az iOS 14.5 operációs rendszer kiadást, most pedig már itt az iOS 14.6. Nem kellett sokáig várni az újabb nagy frissítésre, és mivel az iOS 15 érkezése még eléggé messze van, nem lenne az sem meglepő, ha készülne még az iOS 14.7 is addig. No, de nézzük, mit tartogat a felhasználók számára az iOS 14.6.

Az újdonság behozza az Apple Card Family lehetőséget, ami egyelőre még csak regionális korlátozás mellett fog üzemelni. Ennek a keretében a családok megoldhatják majd azt, hogy a családi megosztás keretében már egyetlen Apple kártyán is többen osztozzanak. Ennek köszönhetően családtagok együtt tudnak követni minden kiadást, együtt hagyhatnak jóvá fizetéseket, és együtt is takaríthatnak meg.

Galéria megnyitása

Ennek a fejlesztésnek köszönhetően a családon belül a szülők közös Apple Card egységet használhatnak majd a gyermekeikkel, és folyamatosan pontosan tisztában lehetnek majd a különböző kiadásokkal. Lehet majd a gyerekek számára megadni költési korlátot a kártyához kapcsolódóan. Idővel ez szélesebb körben is elérhető lesz majd, de egyelőre csak az Egyesült Államokra koncentrál.

Az iOS 14.6 behozza a Podcastok esetében az előfizetés támogatását. Ezzel a funkcióval a felhasználók exkluzív, prémium lehetőségekhez szerezhetnek majd hozzáférést, miközben hatékonyabban támogathatják az általuk követett tartalomgyártókat. Lehet majd ezáltal reklámmentességet kapni, plusz tartalmakat elérni, vagy korai hozzáférést szerezni a különböző adásokhoz.

Galéria megnyitása

Nagyon sok tartalomkészítő és platform gondoskodik majd előfizetési opcióról globálisan. Ez a fejlesztés 170 országban lesz elérhető világszerte. Olyan stúdiók és médiacégek vették ezt rögtön igénybe különböző formákban, mint a Tenderfoot TV, a Pushkin Industries, a Radiotopia (PRX), a QCODE, az NPR, a Los Angeles Times, az Athletic, valamint egyebek mellett a Sony Music Entertainment.

Az AirTag használatát korábban vezette be az Apple, de most is akad ezzel kapcsolatos fejlesztés. Például ettől kezdve meg lehet majd adni e-mail címet is az elveszett AirTag eszközöknek a visszajuttatására a telefonszám helyett. Ez talán adatvédelmi szempontból egy érdekes lehet. Mint ahogy az is, hogy a szolgáltatás mutatja majd az NFC chipes mobilokkal való összeérintés esetén a tulajdonos telefonszámát, de csak részletekben. Szóval nem a teljes szám lesz látható, de ha az ismerőse, családtagja AirTag eszközét találta meg, akkor azt be tudja azonosítani.

Galéria megnyitása

Újítás még az is, hogy az iOS 14.6-tól kezdve a Hangvezérlés használatával meg lehet majd oldani az iPhone feloldását már egyből az újraindítást követően is. Ez némi lazítást jelent az eddigiekhez képest, korábban ugyanis erre biztonsági megfontolásból nem volt mód.

Arról nem esett szó, hogy az iOS 14.6 olyan jellegű újítást tartalmazna, ami a vesztességmentes zenelejátszáshoz kapcsolódna, pedig az előzetesek kapcsán szó volt arról, hogy ennek a kódjában vannak már a Lossless Audio fejlesztés kapcsán változások, ás június elején fogja ezt elindítani az Apple a Music streaming szolgáltatás esetében. Szóval jó eséllyel erre szükség lehet majd a jobb zenehallgatási minőség eléréséhez is.

Végül javított néhány hibát az Apple. Gond volt például az Apple Watch-csal való feloldás működésével bizonyos körülménye között, és megesett az is, hogy az emlékeztetők üres sorokkánt jelentek meg. Volt olyan helyzet is, mikor a hívásblokkoló bővítmények nem jelentetek meg a beállításokban, de ezt is megoldotta az Apple, és a Bluetooth-eszközök használata is stabilabban fog már menni. És az sem fordulhat elő ezentúl, hogy az iPhone-ok lassúak az indulást követően, ugyanis ilyen probléma is akadt korábban.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére