A Facebook üzenetküldő szolgáltatása, a Messenger már több mint 12 éve különálló alkalmazás révén érhető el az iOS-t és Android operációs rendszert futtató okostelefonokon. Az évek alatt ez borzasztóan meghízott és nagyon sok funkciót kapott, így eléggé kinőtte a szerényebb képességű mobilokat, ami az Android esetében problémát jelentett.

A fejlesztők 2016-ban elindították a Messenger Lite alkalmazást, most pedig kiderült, hogy ez a végnapjait éli, kevesebb mint egy hónapja maradt hátra.

A Meta szóvivőjének beszámolója szerint szeptember 18-ig marad még elérhető a Messenger Lite, ezt követően a felhasználók kénytelenek lesznek más elérési lehetőséget választani. Jellemzően fejlődő régiókban lehet ennek különösen nagy hatása, ahol a mai napig az olcsóbb és öregedőfélben levő készülékek vannak használatban. Még utoljára megnézné, milyen is volt az a Messenger Lite? Nos, felejtse el. Hivatalos forrásból már nem beszerezhető az alkalmazás, a Meta gondoskodott arról, hogy a leállítás híre előtt eltűnjön a kínálatból a szóban forgó app. Csak azok tudják már ezt elérni, akiknek fent van a készülékén, de azok sem sokáig.

Kiemelte a vállalat, hogy nem kell aggódni amiatt, hogy ez bármilyen formában adatvesztéssel járna, a felhasználói információkra, beszélgetési előzményekre nem lesz semmilyen negatív hatása a Messenger Lite felszámolásának. Az egyetlen problémát az jelenti, hogy már csak komplexebb környezetben lesz elérhető a szolgáltatás. Egyébként egy ideje már nem tartotta magát az eredeti céljához, az évek során ez is hízott. Eredetileg úgy jelent meg, hogy nem nagyobb 10 MB-nál de 54 MB-os méret mellett megy nyugdíjba.

Galéria megnyitása

A Messenger androidos alkalmazása egyébként döbbenetesen gyenge pontszámmal szerepel a Google Play Áruházban, mindössze 3,1-es értékeléssel rendelkezik, miközben 87,7 millió alkalommal lett pontozva. Tehát szó nincs arról, hogy könnyű lenne befolyásolni az átlagját. Nagyon sokan húzzák le a szoftvert teljesítményproblémák okán, és ez a jövőben csak még rosszabb lesz, ha azoknak is a teljesértékű appot kell majd felpakolnia, akiknek a készülékén eddig a Messenger Lite futott.

Ma már talán nincs ennek akkora tábora, mint évekkel ezelőtt, hiszen szerencsére mostanra az olcsóbb mobilok is viszonylag elfogadható teljesítménnyel rendelkeznek, de ettől függetlenül sokakat érinthet ez a lépés érzékenyen. Több millió alkalommal telepítették a Messenger Lite-ot az évek során, és egyébként ennek 4,2 pontos értékelése volt a Play Áruházban, ameddig szerepelt a palettán, hiszen ma már ezt nem lehet elérni.  

Öröm az ürömben, hogy egy „fapados” alternatíva még azért maradt. A Meta szóvivője a bejelentésében elmondta, hogy a Messenger mellett a Facebook Lite még elérhető marad. Ezen belül pedig a felhasználóknak arra is lehetősége van, hogy elérjék az üzeneteiket. Ez sem különösebben hardverigényes app, de azért a Messenger Lite-tól mindenképpen komplexebb, hiszen a Facebook legtöbb funkciója elérhető benne. A Facebook Lite-ot több mint 1 milliárd alkalommal telepítették, ez valószínűleg még nagyon hosszú ideig velünk lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KikiGames
KikiGames
2023. aug. 27. 10:18
#6

Vagy nem hozott nekik bevételt mert nem volt benne reklám?!? 

Miket beszélek? Hiszen ez a Meta. Van nekik bevételük. Felhasználói adatok.

Sadenal
Sadenal
2023. aug. 26. 10:36
#5

"A Messenger androidos alkalmazása egyébként döbbenetesen gyenge pontszámmal szerepel a Google Play Áruházban, mindössze 3,1-es értékeléssel rendelkezik, miközben 87,7 millió alkalommal lett pontozva." 

Talán tudni kéne normálisan appot írni, nem? Debugging, optimalizáció esetleg? Világ szégyene azóta is, hogy egy milliárdos cég nem tud egy normális appot írni, ami lényegében meghatározza az egész cég kvintesszenciáját.

KikiGames
KikiGames
2023. aug. 28. 19:07

@feherneoh 1511 mai napig a legstabilabb. Kár hogy sok programnak újabb kell. No meg az Nvidia driver-nek is.

tomchee
tomchee
2023. aug. 26. 2:10
#4

Mindig megy a sírás, hogy csökken a felhasználó bázis, illetve szinte mindenki már csak a fejletlen országok felé tud terjeszkedni. 
Erre jön egy ilyen döntés cuki-éktól :D Érdekes

predike07
predike07
2023. aug. 25. 21:44
#3

Szerettem nagyon.Volt egy egy P30 lite telóm és valamiért a sima messenger nagyon lassú volt.Csak az,semmi más, akármit csináltam. A lite viszont tökéletesen futott és a maga egyszerűségével megtetszett és kb 3 évig használtam.Egy apró gond volt vele,ha jött üzenet az óra jelzett ahogy kell,de amíg nem lett elolvasva az üzenet, fél percenként rezgtette az okosórát.

Kár érte,mert kisebb telefonokhoz amik egyébként röhögve vinnék a messengert,de a szándékos lassítás miatt nem tudják olyan gyorsan mint "régebben" azokra tökéletes alternatíva volt.

Dragon3k
Dragon3k
2023. aug. 25. 19:46
#2

4 éves a telefonom, amikor vettem, akkor is közép kategória alja volt, gond nélkül fut rajta a Messenger. Ma már a belépő szint is erősebb.

axe
axe
2023. aug. 26. 10:40

@Dragon3k mondjuk ez inkább az androidot érinti a leírtak alapján. nem csoda, hulladék rendszer támogatás nélkül.

TheRealTsL
TheRealTsL
2023. aug. 25. 16:29
#1

Ha jól emlékszem anno pont azért töröltem le a normál verziót, mert szarásig volt reklámmal és tökéletesen felesleges funkciókkal és ahhoz, hogy az adott csoportnak tudjak írni néhány egyszerű szöveges üzenetet, pont elég volt a lite.

Valahogy csak megleszek nélküle is... ¯_(ツ)_/¯

Vissza az oldal tetejére