Mint sok más vállalat, az Apple is próbál nagy hangsúlyt fektet a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekre, és mostantól olyan szakemberrel is rendelkezik a vezetőségben, aki ezért a részlegért felel. Az új poszt „Chief of Machine Learning and AI Strategy” vagyis Gépi tanulás és MI stratégiai vezető címszó alatt fut.
A cupertinói alakulat első gépi tanulás és MI stratégiai vezetője John Giannandrea lett. Giannandrea április óta van az Apple kötelékében, előtte pedig a Google-nél volt. Nem meglepő módon a szakembert direkt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések elősegítéséért csábította el a keresőóriástól az Apple, és már az előző munkahelyén is ezen a területen – valamint a keresőn – dolgozott. Az előző munkáját nyolc év után hagyta ott Giannandrea, aki mostantól a vállalati hierarchia alapján közvetlenül Tim Cooknak fog jelenteni az Apple-nél. Korábban egyébként dolgozott a General Magic-nél, a Tellme Networksnél és a Metaweb Technologiesnél is. A Metawebnél a CTO pozíciót töltötte be, és innen került a Google-höz, miután a keresőóriás felvásárolta a vállalatot 2010-ben.
Az irányítása alá tartozó részlegbe információnk szerint a Siri, valamint a Core ML fejlesztéséért felelős csapatok tartoznak jelenleg, és később minden ide sorol majd be, ami a mesterséges intelligenciához kötődik. A Sirit valószínűleg senkinek nem kell már bemutatni, ez az Apple saját fejlesztésű digitális hangalapú asszisztens szolgáltatása. A Siri volt az első komolyan vehető ilyen szolgáltatás, viszont mostanra szinte minden riválisa beelőzte, és bizonyos esetekben nagyon kínos tud lenni a lemaradása. A HomePod lakáskiegészítőnél főszerepben lenne a Siri, és bizony rengeteg kritikát kapott miatta a termék, minden esély megvan rá, hogy emiatt nem lesz olyan sikeres, mint amire az Apple számított. A Core ML pedig egy olyan gépi tanulással kapcsolatos API, amit az Apple tavaly indított el azzal a céllal, hogy jelentősen megkönnyítse olyan alkalmazások létrehozását, amelyek mesterséges intelligenciára támaszkodó feladatokat látnak el. A Core ML használatával olyan szolgáltatásokat lehet kalap alá hozni, amelyek kiemelt hatékonysággal futnak majd az iOS-es eszközökön. A Core ML már a második kiadásánál jár, amit a WWDC 2018 keretében leplezett le a cég.
Apple meglehetősen nagy lemaradásban van ezen a területen az olyan vállalatok mögött, mint a Google, az Amazon vagy éppen a Facebook, szóval John Giannandrea a vadiúj posztján nagyon komoly feladat elé néz.

































