Kiderült, mikor lesz a Google I/O

A vállalat sok szoftveres újítással készülhet idén is, de friss hardverek felbukkanására is számítani lehet.

Kiderült, mikor lesz a Google I/O

A keresőóriás idén is megrendezi a Google I/O-t, és bár még csak január van, már nem titok, hogy mikor lesz a rendezvény. Sundar Pichai a Twitteren osztotta meg a követőivel a jeles esemény időpontját. (De valamivel korábban egyébként egy rejtvény is felbukkant a Google Developers Twitter-csatornán, amiből a lelkes programozók megpróbálhatták megfejteni az időpontot – ez már-már hagyomány a vállalatnál.)

Tavaly a Google I/O minden korábbinál előbb került megrendezésre, május 8. és 10. között volt, idén pedig egy hajszálnyit ismét előrébb hozta a rendezvényt a vállalat. 2019-ben a Google I/O május 7. és május 9. között kerül meredezésre a fejlesztői konferencia. A helyszín változatlanul a Shoreline Amfiteátrumban lesz, ami egyébként Mountain View-ban található, és nincs messze a Google főhadiszállásától, ráadásul 2016 óta mindig ez ad otthont a rendezvény számára. Szóval a szerencsés fejlesztők már rutinnal érkezhetnek ide. Arról egyelőre nem esett szó, hogy miként lehet majd belépőhöz jutni, de valószínűleg idén is sokkal több jelentkező lesz, mint férőhely, ezért sorsolás dönthet.

Galéria megnyitása

Sundar Pichai arra természetesen nem tért ki, hogy milyen újításokkal készül a cég, de néhány dologgal szinte biztosan számolni lehet. Garantáltan szó lesz például az eseményen az okostelefonokra szánt operációs rendszer legújabb kiadásáról, az Android Q-ról. A Google biztosan kiad még az I/O előtt ebből fejlesztői előzetest, de egy előzetes verziója már ki kiszivárgott, melynek köszönhetően fény derült néhány dologra. A legérdekesebbnek egyelőre a felhasználók szempontjából az ígérkezik, hogy rendszerszintű sötét mód kerülhet itt bevetésre, de változik például a jogosultságok kezelésének a modellje is, és biztosan lesznek olyan újítások, amik csak a Google I/O-n fognak kiderülni. Ezen felül pedig még számos Google szolgáltatással (pl. Assistant) kapcsolatban lehet számítani kisebb-nagyobb újításokra, amikkel a helyszínen a fejlesztők közelebbről is megismerkedhetnek majd a három nap alatt.

Az is elképzelhető, hogy lesz friss hardver. A Pixel 3 okostelefonok szerényebb változata például már többször is kiszivárgás áldozata lett, és mikor lenne jobb alkalma a készülék bejelentésére a Google-nek, mint a fejlesztői konferenciáján. Emellett pedig előkerülhet a Project Soli fejlesztés eredményeként érkező érintésmentes vezérlés, amit nemrégiben hagyott jóvá az FCC. És a keresőóriás okosórával is előállhat, a Pixel Watch érkezéséről ugyanis már többször is lehetett hallani pletykák szintjén, és a cég éppen a közelmúltban vásárolt be valamilyen okosórával kapcsolatos fejlesztést a Fossiltól 40 millió dollárért. (De ha új óra nem is lesz, a Wear OS friss kiadásával szinte biztosan számolni lehet.) Végül egy Google Coral kódnevű szerkezet is készül a cégnél a színfalak mögött, amiről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a rendkívüli teljesítményt nyújtó Snapdragon 855 mobilplatform dolgozik benne, de az rejtély, hogy ez táblagép, notebook vagy esetleg valamilyen egyéb szerkezet.

A Google I/O-ig valószínűleg lesznek még elejtett információk azzal kapcsolatban, hogy milyen újításokkal lehet számolnia a látogatóknak. És zárásképpen megjegyezzük, hogy az eseményt szinte biztosan figyelemmel lehet majd kísérni online közvetítés révén is.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap