Ahogy arra számítani lehetett, október közepén minden kiderülhet az iPhone 12 szériáról. A több héttel megcsúszott mobilokat vásárlók tízmilliói fogják vásárolni még ebben az évben, ez anélkül is borítékolható, hogy tudnánk, milyen újításokkal szolgálnak majd a szerkezetek.
Az Apple az elmúlt években szeptemberben mutatta be az iPhone-ok aktuális generációját, de részben a koronavírus-járvány, részben pedig ellátási gondok miatt ebben az évben a megszokotthoz képest egy kicsit később lesz esedékes a termékek érkezése. Október 13-án fogja a vállalat a kamerák kereszttüzébe állítani az Apple a friss masinákat. Online lehet majd az eseményt figyelemmel kísérni, az Apple Parkból fog menni a közvetítés, és este 7 órakor kezdődik.
Természetesen az Apple azt nem árulta el előre, hogy az iPhone-ok érkeznek, de igazából ez borítékolható. Az okostelefonok mellett persze más egyéb eszközök is a figyelem középpontjába kerülhetnek majd. Érkezhet a pletykák alapján új fejhallgatója a vállalatnak, bevetésre kerülhet a HomePod kisebb testvére, felbukkanhat az AirTags néven emlegetett Bluetooth-os „nyomkövető”, és befuthat akár az ARM alapú Mac személyi számítógépet is az Apple-nek. Legújabban pedig már az a hír járja, hogy Apple TV fronton is jöhet újdonság.
A beharangozón mindössze annyi előzetes olvasható, hogy „Hi, Speed.” szóval a cég valószínűleg valamilyen szempontból a teljesítményre fog koncentrálni. Mivel az Apple A14-et már láttuk, és azért az az eddigiek alapján nem hoz hatalmas előrelépést, talán az 5G-re utalhat a vállalat ezzel, ami biztosan meg fog jelenni az iPhone 12 szériánál. Persze az is benne van a pakliban, hogy valamilyen egyéb termékkel kapcsolatban lesz a középpontban a tempó.
Ha minden igaz, akkor négy iPhone 12 modellt állíthat majd az Apple a figyelem középpontjába. A már ismert 6,1 hüvelykes méretben kettő megoldás is befuthat, és lesz egy kisebb masina 5,4 colos képátlóval, valamint egy nagyobb is, ami pedig már 6,7 hüvelykes képernyőt kaphat. Állítólag az Apple idén már kizárólag OLED technológiás paneleket fog használni, erre eddig nem volt példa, a 120 Hz-es módról viszont jelen állás szerint le kell mondani.
A fejlesztők az iPhone 12 Pro sorozat tagjainál nagy valószínűséggel már olyan kamerarendszert fognak bevetni, ami egy LiDAR szenzorral is fel lesz szerelve, mely már az iPad Próknál korábban felütötte a fejét. Ezt sok jó lehetőségnél aknázhatják majd ki az okostelefonok már az indulástól kezdve, és a lehetőségek tárháza folyamatosan bővülni fog. Az már kevésbé örömteli hír, hogy elvileg már az egyszerű töltős sem lesz része a csomagnak, szóval ezt külön kell majd megvennie az embereknek, ha szükségük lesz rá.
































