Egy ideje már ment a találgatás, hogy mikor kerülhetnek reflektorfénybe a Pixel 3 és Pixel 3 XL okostelefonok. Most pedig hivatalosan is fény derült a „Made by Google” bemutató pontos időpontjára. És arra is, hogy hol lesz megtartva az esemény, aminek a keretében valószínűleg nemcsak mobilok fognak jönni, hanem egyéb megoldások is.
A Google október 9-ére várja az érdeklődőket New York városába, szóval ezúttal nem Mountain View-ban lesz a helyszín. Az esemény a tervek szerint délelőtt 11 órakor veszi kezdetét ottani idő szerint, ami Magyarországon délután 5 órát jelent. Azok, akik nem lehetnek majd ott a rendezvényen, a YouTube-on követhetik majd élőben a keresőóriás újdonságainak a bemutatását. Az időpont mellett a Google egyébként csak annyit árult el, hogy „menő dolgok” fognak elindulni a rendezvényen, konkrétabban nem beszélt arról, hogy milyen újdonságokra lehet számítani.
A Pixel 3 és Pixel 3 XL mobilok egészen biztos, hogy ezen az eseményen fognak debütálni, de a tavaly látottakból kiindulva borítékolható, hogy lesz más készülék is, amiről október 9-én hullhat le a lepel. A pletykák szerint megvan arra az esély, hogy jöhet Pixel márkajelzéssel ellátott okosóra a Wear OS operációs rendszerrel a fedélzetén. Arra is van továbbá némi esély, hogy a Google Home szériában új intelligens hangszóró kerül bemutatásra, idén ugyanis ilyennel még nem állt elő a vállalat, márpedig az eladások alapján eléggé jól teljesít ez a termékvonal. Szó lehet a Nest révén is új lakáskiegészítőről, és más különlegességekre is érdemes számítani, utódot kaphat például a Pixel Buds, vagy érkezhet friss Pixelbook noteszgép. Tavaly még olyan érdekesség is érkezett a „Made by Google” keretében, mint a Google Clips kamera, szóval tényleg nehéz megjósolni, hogy pontosan mire számíthatunk, de valószínűleg lesznek meglepetések.





























