Rengeteget lehetett már arról hallani az elmúlt több mint egy évben, hogy a cupertinói alakulat még tovább fogja bővíteni a kínálat, és most már az is látszik, hogy mikor kerülhet erre sor. A következő iPhone még épphogy, de márciusban fog befutni az aktuális információk szerint.

Az Apple minden évben szokott tartani egy tavaszi eseményt, de ennek az időpontja nincs annyira kőbe vésve, mint a szeptemberi rendezvénynek. Most belső információk alapján úgy fest, hogy március 31-én tarthat majd bemutatót a vállalat. Ekkor kerülhet majd reflektorfénybe az iPhone, aminek a most elérhető modelleknél elvileg jóval szolidabb lesz az árazása, miközben továbbra is jó lehetőségeket fog nyújtani, a vállalattól megszokott minőségben.

Az olcsóbb iPhone nagyon fontos lesz az Apple számára, mert ezáltal olyan közönséget érhet el, amit nagyon hosszú ideje nem tudott kiszolgálni új eszközzel. A pletykák szerint 400 dollár körüli összeg szerepelhet majd a szóban forgó mobil neve mellett. Ezzel a géppel már olyan széles lesz az iPhone paletta, mint soha korábban. Egyszerre négy aktuális modellt kínál majd a vállalat.

Galéria megnyitása

A rég várt szerkezetet emlegetik iPhone SE 2 és iPhone 9 néven is, de jó eséllyel egyik sem a helyes megoldás, talán csak szimplán iPhone lesz. Az okostelefon a hírek szerint az iPhone 8-hoz áll majd legközelebbi rokonságban, és 138,5 x 67,4 x 7,3 milliméteres idomokkal rendelkezhet. Egy kamerával lesz felszerelve az eszköz, kisebb lesz a képernyője minden jelenlegi modellnél, és jó eséllyel Touch ID-val fog rendelkezni. A tempója viszont hibátlan lehet a gépnek az Apple A13 rendszerchipnek köszönhetően, és 3 GB RAM-ot vonultathat fel, ami normál használatban megfelelő lehet.

A márciusi eseményen valószínűleg egyéb újdonságokkal is elő fog rukkolni az Apple. Az olcsóbb iPhone mellett érkezhet friss táblagép is az iPad termékvonal bővítésére. Ennek kapcsán régóta lehet pletykákat hallani arról, hogy az iPad Pro következő felvonása már három kamerával fog összeállni. Szóval meglehet, hogy egy kamerákkal erősítő iPad Pró fog befutni.

Galéria megnyitása

Viselhető kiegészítők is reflektorfénybe kerülhetnek egyebek mellett. A cég friss szíjakkal és tokokkal is szokott szolgálni a tavaszi rendezvényeken, szóval ilyen megoldásokkal is kalkulálni lehet. Továbbá az sem zárható ki, hogy a számítógépek terén is lesz új fejlesztés, sokan reménykednek egy következő generációs 13 hüvelykes MacBook Pro érkezésében.

A mostani hírhez kapcsolódóan a Digitimes korábban arról számolt be, hogy mások mellett az Apple-t is kellemetlenül fogja érinteni az új koronavírus, és elképzelhető, hogy csúszni fog az újdonságok szállításával a vállalat. Ez persze még a jövő zenéje. A március végi rendezvényen bemutatásra kerülő megoldások áprilisban, legkésőbb májusban kerülhetnek a boltokba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

33 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Galdech
Galdech
2020. febr. 20. 19:39
#3

Minden azon áll vagy bukik, hogy Dual Sim-es lesz ez is.

humaniod
humaniod
2020. febr. 23. 3:15

@axe  Csak a gyorstöltője kell, a telót elcserélem egy 40 ezres kínaira, mert itt azt írták, hogy az sokkal jobb!

axe
axe
2020. febr. 19. 17:46
#2

hajjaj apple.... inkább a kijelző mgé rejtett kamerákon szenzorokon meg ujjlenyomatolvasón dolgozzatok...

humaniod
humaniod
2020. febr. 22. 16:25

@axe "igenis elvásár a világ egyik legdrágább telefonjánál, hogy mindent belerakjon"

Mert buta vagy mint a tök, láthatóan fingod sincs a világ működéséről. Szerintem még egy céget se láttál belülről.

pdx006
pdx006
2020. febr. 19. 17:11
#1

Erre kíváncsi leszek, mivel jön elő az Apple olcsó szegmensben mikor még az iphone8 is 200 ezer körül van. Logikát nem is keresek, mert az nincs.

thedeveloper
thedeveloper
2020. febr. 20. 20:42

@errorcode06  Szerintem - részben a hype miatt is - rengeteget adnak majd el belőle, viszont nem a jelenlegi Apple vérfanoknak, hanem a leendőknek. :) Ha valaki ezt megveszi, akkor nincs megállás az Apple vonaton. Jöhet a 10.000Ft-os töltőkábel, az 50.000Ft-os bluetooth-os fülhallgató, aztán egy MacBook is beesik karácsonyara. Persze ezek már tönnyire hitelre, de nem az lesz a lényeg, hanem hogy Apple. :)

Vissza az oldal tetejére