KIDERÜLT, MEDDIG LEHET MÉG WINDOWS 7 OEM LICENCET VÁSÁROLNI

A Windows 7 OEM licencek értékesítése alig egy év múlva ér véget, és a Windows 8.1 OEM licencek is csak eddig kaphatóak. A Windows 8 már jövő nyáron búcsúzik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. nov. 3. 18:01
Kiderült, meddig lehet még Windows 7 OEM licencet vásárolni

A Microsoft frissítette a különböző OEM Windows licencek életciklusait tartalmazó listát, amelyből kiderül, hogy a Windows 7 2016. október 31-ig lesz elérhető az OEM-ek számára, ezután újabb számítógépekre már nem lehet előtelepíteni a szoftvert. A Windows 8.1 esetében szintén az említett időpontban fejeződik be a licencértékesítés.

A nem túl jó hírnevű Windows 8, amely a Microsoft első "modern" Windows kiadása volt, még ennél is hamarabb tűnik el a piacról, ugyanis a Windows 8 esetében csak 2016. június 30-ig értékesítik az OEM licenceket. Ez azt jelenti, hogy az említett dátumok után már csak a raktárkészletek erejéig lehet majd olyan komplett konfigurációt vásárolni, amelyre előtelepítették az említett három előző generációs Windows valamelyikét.

Noha az említett operációs rendszerek OEM licenceinek értékesítése már jövőre befejeződik, a Microsoft természetesen még hosszú évekig biztosít hozzájuk terméktámogatást: a Windows 7-hez 2020-ig, a Windows 8-hoz pedig 2023-ig érkeznek majd a kisebb-nagyobb javítások.

Galéria megnyitása

A Microsoft általában egy adott Windows kiadás értékesítését két évvel az azt követő változat megjelenése után szokta leállítani. A Windows 7 esetében emiatt már 2014 októberében el kellett volna jönnie az OEM licencértékesítés utolsó napjának, ám a Windows 8 meglehetősen kedvezőtlen fogadtatása miatt végül alaposan meghosszabbították a Windows 7 licencértékesítési ciklusát.

A váltás átlagelhasználói szinten elég jól halad, de az üzleti felhasználókat rendszerint nehéz rávenni, hogy a Windows legfrissebb változatát használják – ennek általában több oka is van. Az egyik legfontosabb a meglévő szoftveres- és hardveres infrastruktúrával való kompatibilitás kérdése. Most azonban úgy tűnik, a Microsoftnál már biztosak abban, hogy az üzleti felhasználók is megkezdik az áttérést Windows 7-ről Windows 10-re – a Windows 7-es, 8-as és 8.1-es OEM licencek értékesítésének tervezett befejezése erre utal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
user12
user12
2015. nov. 6. 1:46
#4

Felesleges aggódni: KMS Pico !

krisz111
krisz111
2015. nov. 3. 21:03
#3

De jó is lesz az egész céget átlapátolni win7 ről valami másra (WIN8.0 -10) :D

ChoSimba
ChoSimba
2015. nov. 3. 23:57

A linux nem alternatívája a windowsnak céges környezetben.

Ezért nem fogják a több tíz/száz kis alkalmazásukat átíratni és átszoktatni több ezer embert.

Az XP->7 váltás is hozott jó pár problémát, a linuxra váltás meg szinte csak problémát hozna :)

tibaimp
tibaimp
2015. nov. 3. 20:44
#2

Akkor ezek szerint a dx12 már tuti nem jön semelyik korábbi windowsra?

Galdech
Galdech
2015. nov. 3. 18:06
#1

Számomra leghasználhatóbb és legjobb Windows rendszer, 2020-ig biztosan maradni fog. Lehet még tovább is.

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. nov. 6. 7:45

"Ráadásul van alternatíva, Vulkan. Ami 7-re is lesz."

Vulkánnal fogsz futtatni olyan játékot, amit csak dx12-re írtak?

Hol lehet megnézni a bemutatót?

Vissza az oldal tetejére