A HMD Global a vírusfenyegetés mellett nem tudta az eredeti frissítési menetrendet tartani, de a jelek szerint a vállalat mindent megtesz azért, hogy a felhasználók kedvében járjon. A Nokia 3.1 Plusnak eredetileg még áprilisban kellett volna frissülnie, de ez nem történt meg, most viszont tényleg megérkezett az Android 10 a középkategóriás eszközre.

A jó hírt Juho Sarvikas jelentette be a Twitteren, a HMD Global termékekért felelős vezetője előszeretettel közvetíti a követői felé, ha egy újabb mobilra válik elérhetővé az Android 10. És mivel jelen esetben egy 1,5 éves készülékről beszélhetünk, ami nem is volt túl drága, és már a második főverziós frissítését kapja a karrierje során, akkor ez valóban különösen örömteli. A frissítés terjesztése globálisan 38 országban indult egyszerre, de sajnos hazánk nincs az elsők között, viszont még ebben a hónapban mindenhova eljuthat a frissítés.

Galéria megnyitása

Az Android 10 operációs rendszer ebben az esetben 1,24 GB-os méretet öltött, szóval könnyen rá lehet majd ismerni, mikor beköszönt a készüléken – egyébként a 3.15H verziójelölést kapta a csomag. Ez a megszokott újításokat tartalmazza. A mobilon elérhető lesz a telepítést követően a kiterjesztett sötét mód, valamint az intelligens válaszokat nyújtó rendszer. A kezelés könnyítése érdekében bevezetésre kerül a jobb gesztus navigáció, és a privát szféra védelmét illetően pedig már van lehetőség a lokációs adat megadását is szabályozni.

A biztonsági frissítést tekintve itt még az áprilisi csomaggal kell beérnie a felhasználóknak. Valószínűleg a mostani rendszer a Nokia 3.1 Plusra már korábban összeállhatott, csak valamilyen hiba történhetett benne, mely miatt kénytelen volt a HMD Global visszatartani néhány hétig a publikálását, ezért csúszhatott el.

Mivel arról már néhány napja beszámolhattunk, hogy a Nokia 1 Plus és a Nokia 5.1 Plus számára is elindult az Android 10 operációs rendszer frissítés terjesztése, így már csak azok a termékek vannak hátra, amikre alapvetően csak júniusban tervezte a vállalat kiadni az aktuális rendszert. Várakozik még az Android 10-re a Nokia 1, a Nokia 2.1, a Nokia 3.1, valamint a Nokia 5.1 is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére