A SpaceX égisze alatt a Starlink rohamléptekkel halad előre. Tavaly a szolgáltatást bejelentette a cég a hajók és a repülők számára is, miközben egyre nagyobb teret nyert a mozgó szabadidőjárművek kiszolgálása is. Ezúttal pedig már arról számolhatunk be, hogy jön a roaming opció, ami állítólag meglepően tág határok között mozog majd.

Szinte a világ bármely szárazföldi pontjáról lehet majd használni a Starlink legújabb előfizetési opcióját.

Jön a SpaceX internetes szolgáltatásánál a globális roaming lehetőség. Egyelőre még több részleg is ködös annak kapcsán, hogy élesben miként fog ez működni, de azt már lehet tudni, hogy mennyibe kerül majd a nemzetközi szinten, többnyire kötetlenül használható díjcsomag. Az induló ára ennek az opciónak 200 dollárban lett meghatározva, és mint minden esetben, itt is ki kell fizetni egy összegben a Starlink használatához szükséges hardvereket, az induló csomag 600 dollárba kerül itt.

A hír érdekessége, hogy a Starlink még közel sem biztosít globális lefedettséget abból a szempontból figyelembe véve, hogy mely országokban lehet rá előfizetni. Ez pedig azért van részben, mert hiányos az infrastruktúra, illetve azért is, mert folyamatban van a működéshez szükséges hatósági engedélyek beszerzése. Azonban most úgy fest, hogy a globális roaming opciót megváltók olyan helyen is képesek lesznek internetezni, ahol egyébként még nincs biztosítva a Starlink előfizetési lehetőség.

Galéria megnyitása

Figyelmeztet is a Starlink, hogy 200 dolláros havidíj ide vagy oda, a szolgáltatás által egyébként biztosított nagy sebességű és viszonylag alacsony késleltetésű szolgáltatás nem mindenhol lesz adott. Előfordulhatnak majd olyan területek, ahol gyenge lesz a kapcsolat, vagy egyáltalán nem fog menni egy ideig. De azt is kiemelte a közleményében a Starlink csapata, hogy idővel ebben drámai változást lehet majd tapasztalni, tehát ahol most még gyengélkedi a szolgáltatás, elképzelhető, hogy belátható időn belül jelentősen fel fog javulni a működése.

A Starlink egyébként valóban nagyon szépen terjed, tavaly már egyebek mellett Magyarországon is megjelent, és az árát is csökkentette év közben a platform, így ebben a pillanatban havi 17 ezer forintos összegért lehet igénybe venni az egyszeri telepítési költség kifizetését követően (184 ezer forint a hardverek ára). A legutóbbi infók szerint 2022 végére sikerült elérnie az 1 millió felhasználót, és egy év leforgása alatt a többszörösére tudta növelni a táborát. Persze most még könnyű növekednie, de a sikeres fejlesztések nélkül ez egészen biztos, hogy nem menne.

A Starlink olyan helyeken tud internetelérési lehetőséget biztosítani, ahol semmilyen egyéb alternatíva nem érhető el adott esetben. Ott jön igazán jól, ahol valamilyen oknál fogva más módon nem is lehet megoldani az online kapcsolat létesítését. Hazánkban egyébként szerencsére azért elég kevés ilyen hely van, de lehet arról tudni, hogy vannak magyar felhasználói is a platformnak. Ha pedig a jövőben még tovább csökkenhet a havidíja az egyre nagyobb felhasználói bázisnak hála, akkor még versenyképesebbé válhat.

Galéria megnyitása

A globális roaming elvileg már működhet Grönlandon is akár, vagy Afrika országaiban, de azt például nem tudni, hogy mi a helyzet Indiával vagy más olyan ázsiai területekkel, amik még a tervezett bevezetés szempontjából sem érintettek. Érdekes kérdés az is, hogy Kínából beüzemelhető lesz-e, vagy esetleg Oroszországból, ahol a háború okán bizony még a fronton is jól jönne, ha tudnák használni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. febr. 22. 7:41
#7

A világ csodája és az emberiség ajándéka Mr. Elon Musk és az ô Starlink internet szolgáltatása.

Köszönjük mester!

erdeibohoc
erdeibohoc
2023. febr. 21. 19:35
#6

Sztárlink, meg de milyen jó! Közben meg legalább 5x olcsóbb, és stabilabb egy sima földi kábelnek. Itt Orbanisztánban is.

pdx006
pdx006
2023. febr. 21. 18:32
#5

Pont légitársaságok, meg óceánjárók mi? Egyrészt eddig is meg volt oldva így vagy úgy a wifijük, másrészt főleg a légitársaságok nem fognak drága szolgáltatásokért fizetni. Persze sokan azt gondolnák felveti a légitársaságokat a pénz, pedig ha tudnák mennyire utálnak költekezni, egyik se arról híres. Saját anyjukat megfojtanák azok is, hogy negyed kerozint megspóroljanak, olyan trükközések mennek fmc üzemanyag és súlykezelés beállításainál amik teljesen irreálisak. Ecuadorban talán lesz sikere, igaz azok se fognak csak pálmaolajjal fizetni a szolgáltatásért.

BiroAndras
BiroAndras
2023. febr. 22. 12:15

@pdx006

Valójában hajókon és repülőkön is használják már, mivel sokkal jobb és olcsóbb a korábbi megoldásoknál. https://www.flyingmag.com/starlink-to-debut-on-first-major-airline/

GhanBuri
GhanBuri
2023. febr. 21. 16:50
#4

Kíváncsi lennék, hogy az USA lakosságának kábé fele miért van "waiting list"-en.

Havi 17e forint már tényleg az a kategória, ami nagyon sok embernek megérheti.

Bihus
Bihus
2023. febr. 21. 20:52

@GhanBuri a 17e az a 200 dollárhoz viszonyítva jóval olcsóbb ám. De amúgy itthon elég kevés embernek érheti meg +200e telepítési díjjal.

thestock
thestock
2023. febr. 21. 13:24
#3

Úgyse kell senkinek mer a digi és a UPC olcsóbb!! Ez is csak egy marhaság hogy ilómászk telelövöldi a világűrt hogy majd a fejünkre esnek az elhasznált mű holdak!

skiner
skiner
2023. febr. 22. 11:05

@Kid88 köszi a választ, alig várom már, hogy megváltson a mobilnettől

czibulazoli
czibulazoli
2023. febr. 21. 23:24

@PACALT De nem az oroszok, és a cikk az oroszokat említi.

Christoferus
Christoferus
2023. febr. 21. 11:46
#1

Amilyen széttördeltek lettek a szolgáltatások csak európa szinten, ha így halad a fejlődés és az árcsökkenés, nagyon sokan fogják ezt választani (köztük cégek is).

A párom hajón dolgozott a covid előtt és tavaly is a dunán széltébe hosszába. 4 országon át járt folyamatosan és egyik országnak sincs olyan előfizetői szolgáltatása, hogy legalább a kis notebookját tudja nyugodtan használni mindenhol yt-ozásra, sőt, még a telefonján is nehézkes volt és drága a korlátozott országonkénti roaming korlát miatt. A térerő ráadásul a legtöbb helyen pocsék a hajón belül a duna legtöbb szakaszán (de még a felső deck-en is). A hajóknak meg elég korlátozott wi-fi-je van, éppen ezért csak a vendégek használhatják.

De nekem is volt olyan társasággal, hogy ausztriában raftingoltunk a hegyek között és a táborban levő wi-fi kb. lehalt mert mindenki azt akarta használni, ugyanis nem volt térereje senkinek (nekem volt egyedül vodával).

Ez csak két példa, hogy miért lesznek bajba pár éven belül mind az országos mind a nemzetközi szolgáltatók a starlink-el szemben.

Resike
Resike
2023. febr. 22. 21:36

@Christoferus Mennyi az a kicsit olcsóbb? Első évben vagy 400e forint jelenleg... Az elég szar 4 megás netért.
De én még olyan szolgáltatóról se hallottam ami megvetette veled a modemet. Kapsz egy tányért 200 ezerért amit semmire nem tudsz haszálni ha lemondtad az előfizetést...
Az emberiség 60-70%-ka meg városokban lakik. És ez a szám csak feljebb fog menni.

Vissza az oldal tetejére