Az Apple még márciusban úgy döntött, hogy inkább teljesen bezárja a hivatalos értékesítési pontokat, minthogy a felhasználókat és a dolgozókat egyaránt kitegye a vírusfenyegetésnek. A cég határozatlan idejű boltzár mellett döntött korábban, és most úgy fest, hogy az első Apple Store már újra megnyithat Európában.
Kínában még az év elején döntött a boltok bezárása mellett az Apple, és amikor kitört a globális járvány, akkor lépte meg azt, hogy nemzetközi szinten is lehúzta a rolót a vállalat – március 14-én zártak be a Store-ok. Kínában már jórészt lecsengett a járvány, és az Apple Store-ok is hetekkel ezelőtt kinyithattak, de nemzetközi szinten még mindig eléggé rossz a helyzet, ezért a boltok zárva tartanak, de ez most elkezdet szép lassan megváltozni.
Tim Cook bejelentette, hogy a napokban elindul az ausztriai és az ausztrál boltoknak a működése. Bécsben nyithat ki először Európában Apple Store a 1,5 hónapot meghaladó leállást követően. Ez részben talán annak köszönhető, hogy az osztrák vezetés például már elkezdett lazítani a korábbi szigorú intézkedéseken. A szomszédos országban még most is nagyon sok beteget ápolnak a koronavírus fertőzéssel a kórházakban, de már minden 400 négyzetméternél kisebb bolt kinyithatott az elmúlt napokban.
Az Egyesült Államokban is szeretne boltokat újra megnyitni az Apple, de fontos, hogy ebben az esetben a vállalat első embere még arról beszél, hogy csak néhány hivatalos értékesítési pontot indítana be. Szóval fokozatosságban gondolkodik mindenhol, és a cég hazájában valószínűleg csak május második felében kezdődhet meg az Apple Store-ok kinyitása. Azt egyelőre nem tudni, hogy a tengerentúlon milyen formán megy majd a boltok megnyitása, de valószínűleg részletes elemzések mentén fog eldőlni, hogy hol lehet megnyitni a hivatalos üzleteket.
Az Apple szigorú intézkedések betartása mellett nyitja újra a boltokat a fertőzésveszély minimalizálása érdekében, azt ugyanis fejben kell tartani, hogy szó nincs arról, hogy a járvány lecsengett volna. Annak érdekében, hogy mindenkinek garantálva legyen az egészsége, a vállalat több fertőtlenítő megoldást is használni fog, és egyszerre csak korlátolt létszámú ember tartózkodhat majd az Apple Store-okban. A vállalat vezetése pedig bízik abban, hogy az átmenetileg bevezetésre kerülő szabályokat mindenki betartja majd.
Fontos, hogy az Apple továbbra is minden ügyfelét és leendőbeli vásárlóját arra kéri, hogy az online boltolást részesítsék előnyben, és csak olyan esetben forduljanak az Apple Store-okhoz, ha tényleg nem tudnak megoldani valamit más módon. Továbbra is oda kell figyelnie mindenkinek a saját és környezetük egészségének a megőrzésére. A cég az online szolgáltatásokra már korábban elkezdett fókuszálni, így az esetek többségében nem okoz gondot például a felhasználók távoli támogatásának a megoldása.






























