Az Apple az iOS 13 megjelenését követően nagyon hamar eljutott az iOS 13.3-ig, és most pedig már az iOS 13.3.1 van terítéken a bétatesztelőknél. A napokban futott be ennek a kiadásnak az első béta verziója, és a korábbi tapasztalatokból kiindulva arra számíthatunk, lesz még néhány béta a végleges verzió debütálásáig.
Az iOS 13.3.1 kapcsán az Apple szinte semmit nem közölt a nagyközönséggel, de egyébként több változás is történt ennél a kiadásnál a rendszerben. A felhasználókat és a fejlesztőket egyaránt érinteni fogja jelen állás szerint az új frissítés.
Az iOS 13.3 bevezetett egy olyan újítást, mely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy korlátozást vezessenek be a Képernyőidőn belül a FaceTime kommunikációra vonatkozóan. A telekommunikációs limit egy remek ötlet az Apple részéről, ennek valószínűleg sok szülő örült. Viszont elég hamar kiderült, hogy ez a funkció nem működik megfelelően.
Lényegében bárki képes volt ezt a korlátozást egészen egyszerűen megkerülni. Az Apple pedig az iOS 13.3.1 érkezésével felszámolja azt a hibát, ami ezt lehetővé tette. Szóval a frissítést követően már tényleg biztos lehet majd a szülő abban, hogy a FaceTime szolgáltatást csak a megszabott korlátok között használhatják a fiatalok.
A másik fontos újítása az iOS 13.3.1-nek, hogy ez már magában foglalja az Xcode 11.3-et. Ez főleg a fejlesztők számára lehet majd érdekes. Az alkalmazások készítőinek mindenképpen érdemes lesz tájékozódnia arról, hogy az Xcode 11.3 milyen változásokon ment keresztül, és ezeknek lehet-e hatása bármilyen módon a programjaikra. Ha érinti őket az új Xcode megjelenése, akkor érdemes minél előbb gondoskodni a megfelelő kompatibilitásról.
Az iOS 13.3.1 első bétáját azok telepíthetik, akik részesei az Apple Béta Programnak. Elsősorban a fejlesztőknek szól ez, és elsődleges használatban levő okostelefonra vagy táblagépre nem ajánlott telepíteni. A béták mindig magukban hordozzák annak a lehetőségét, hogy egy apró hiba miatt kellemtelenségeket, akár adatvesztést okozhatnak.






























