Készül a halmátrix

Gigantikus, szinte teljesen automatizált, mélytengeri környezetben elhelyezett gömbökben tenyésztene tonhalakat egy hawaii cég.

Készül a halmátrix

Gigantikus, szinte teljesen automatizált gömbökben tenyésztene tonhalakat egy hawaii cég. A Hawaii Oceanic Technology Inc. (HOTI) jövőre állítaná üzembe az Oceansphere nevű rendszer első prototípusát, egy 55 méter átmérőjű gömböt, amelyet a tervek szerint 400 méterrel a tengerszint alatt helyeznek majd el.

Ahogy Bill Spencer, a cég vezérigazgatója elmondta, a mélytengeri környezetben nevelt halak gyorsabban nőnek, kevesebb parazitát hordoznak, és kevesebb táplálékot igényelnek. Egy-egy gömb nagyjából 1000 tonna sárgaúszójú vagy nagyszemű tonhal felnevelésére alkalmas. Azt egyelőre nem tudni, hogy a továbbiakban hány hasonló mélytengeri halfarm épülhet ki, mivel Spencer elmondása szerint sok múlik azon, hogyan vizsgázik a prototípus.

„Egyelőre az a célunk, hogy egy új, környezettudatos metódust dolgozzunk ki a tonhalak mélytengeri tenyésztésére” – mondja a HOTI vezetője. Ez lesz az első olyan projekt, amelynek során az említett halakat ikra állapottól kezdve szabályozott környezetben nevelik. A gömb alakú farmokon automatizált táplálékadagoló rendszer gondoskodik a halak ellátásáról, magukat a gömböket pedig egy sor fúvóka tartja helyükön. A gömbben elhelyezett érzékelők folyamatosan figyelik a vízminőséget és egy sor egyéb környezeti tényezőt.

Az évek óta tervezés alatt álló projektet nem fogadta osztatlan lelkesedés. 2012-ben 1700-an írták alá a farm létrehozásával szembehelyezkedő petíciót. A terv ellenzői főként amiatt aggódnak, hogy a farmok által kibocsátott szennyeződések károsítják a természetes ökoszisztémát. Márpedig a prototípus helyéül kijelölt terület több hal ívóhelye, és számos bálna is ide jár szaporodni, így bármilyen káros hatás óriási befolyással lehet a régió élővilágára. Arról nem is beszélve, hogy a hasonló „halgyárak” az óceáni erőforrások kiszipolyozásával kecsegtetnek, vélik a kritikusok.

Spencer ugyanakkor azt mondja, hogy rendszerük környezetkímélő, és a bálnák élőhelyén kívül helyezkedik el. Hasonló proteinmennyiség szárazföldön való kineveléséhez több ezer holdnyi területre és hatalmas mennyiségű vízre lenne szükséges. És mivel ikrából nevelik ki a halakat, nem rövidítik meg a természetes halállományt sem, szemben azokkal a farmokkal, amelyek fiatalon befogott példányokra alapozzák tenyészetüket.

A tervek szerint a prototípust elhelyezése után hat hónapig üresen tesztelik majd, és csak ezt követően népesítik be. A halak teljes kifejlődéséhez 18 hónapra van szükség, így az első „betakarításra” 2017 végén kerülhet sor. A cég azt ígéri, hogy a hawaii eladásokat erősen korlátozni fogják majd, mivel nem akarják kiszorítani a piacról a helyi halászokat. A halfarmokon felnevelt állatokat inkább a világpiacra szánják, illetve magát a mélytengeri haltenyésztést lehetővé tevő technológiát is árulni szeretnék.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward