Shop menü

KÉSIK A ONEPLUS HAJTOGATHATÓ MOBILJA, DE EGYRE TÖBBET TUDUNK RÓLA

Az Oppo pedig időben rajthoz állíthatja a Find N széria következő darabját, ami a napokban több hitelesítésen átesett.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Késik a OnePlus hajtogatható mobilja, de egyre többet tudunk róla

Az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy az OnePlus is hamarosan előrukkol egy hajtogatható mobillal, most azonban változott a helyzet. Egy megbízható forrás is arról adott hírt, hogy a készülék megjelenését el kell tolni, méghozzá nem kis módosítás miatt. De legalább már biztosan tudjuk, hogy mi lesz a termék neve, mert ezt megerősítette a márka vezetője.

„We OPEN when others FOLD”

A fenti szöveget osztotta meg a OnePlus néhány nappal ezelőtt az X profilján. A szöveg azt jelenti, hogy „Mi nyitunk, miközben mások összehajtanak”, de igazából itt nem ez számít, hanem az, hogy a vállalat az Open szót emelte ki a Folddal szemben, jelezve ezzel a névválasztásukat. Korábban ugyanis a pletykákban három opciót is lehetett hallani. Először az a hír járta, hogy OnePlus V Fold lesz a mobil neve, aztán szó volt a OnePlus Foldról szimplán, majd jöttek a OnePlus Openről szóló hírek.

Most pedig már egészen biztosra vehető, hogy OnePlus Open néven jön majd a márka hajtogatható készüléke, csak éppen azt nem tudjuk most már, hogy mikor kerülhet erre sor. Eddig a pletykák arról szóltak, hogy augusztus végén jöhet a mobil, most viszont már a csúszásról beszélhetünk, és arról, hogy bizonytalan a rajt ideje. Állítólag teljesen másik kijelzőre vált a tervezőcsapat, változik a komponens beszállítója.

Nem kell attól tartani, hogy ne futna be a készülék, ezt le kell szögezni, és érdemes is lesz várni rá, mert csak még jobbá válik. A belső forrás elmondása alapján a tervezés során arra jutottak, hogy a kínai BOE által szállított megjelenítő nem megfelelő minőségű, éppen ezért az utolsó utáni pillanatban eldőlt, hogy más panelt építenek a mobilba. A BOE helyett a Samsung lesz a készülék beszállítója. A Samsung már tízmilliós példányszámban gyárt flexibilis okostelefonokba képernyőket, bár arról sincs szó, hogy a BOE ne lenne stabil beszállító, az Oppo és a Huawei is használ kínai paneleket, és eddig ezekre nem volt különösebb panasz.

Részleteket nem tudni annak kapcsán, hogy pontosan mi volt a gond a BOE hajtogatható képernyőivel, de az legalább biztos, hogy a Samsungtól származó képernyő tényleg megbízható lesz, és minőség szempontjából is jól fog teljesíteni.

Galéria megnyitása

Míg a OnePlus Openre várunk, meg fog jelenni az Oppo Find N3. Ezt is augusztusra várjuk, és ez valóban be is futhat ebben a hónapban. A napokban ugyanis több különböző hitelesítést is megjárt, ami annak a jele, hogy már a célegyenesben lehet a megjelenéshez vezető úton. A mobil kapcsán úgy tudjuk, hogy sokkal nagyobb lesz, mint a Find N3 volt, de vékonyabb felépítéssel szolgál majd, és arányaiban kisebb lesz a tömege.

A Find N3 sajnos nem viszi tovább a kompakt vonalat, hanem egészen nagy képátlóval szolgál majd, mint például a Galaxy Z Fold5 és a Google Pixel Fold. A készülék kiváló fotós lehetőségeket is biztosítani fog, és egyebek mellett még olyan kamerát is felvonultat majd, ami periszkópos lencserendszer fog használni. Állítólag egy 4805 mAh-s akkumulátor lapul majd a burkolat alatt, illetve kettő, mert két cellából adódik majd össze a teljes akkukapacitás. Akár 100 wattal is tölthető lehet a mobil.

50 MPixeles főkamera lesz a szerkezet hátoldalán. A kijelzők 120 Hz-es működésre lesznek képesek, és kiváló felbontással szolgálnak majd. Csúcskategóriás rendszerchip dolgozhat a készülékben, és a nagy teljesítményre képes lapka mellett 16 GB-nyi memória és 1 TB tárhely lesz a fedélzeten. Az újítások miatt lényegében borítékolható, hogy a Find N3 sokkal drágább lesz, mint a Find N2 volt, hiszen nagyobbra fog nőni, így alapból költségesebb lesz az egyik legdrágább komponense, a kijelzője minden egyéb fejlesztés nélkül is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére