Az Apple és a Samsung gigantikus üzletet hozott kalap alá, amikor megegyezett arról, hogy az OLED-es iPhone-ok számára szállítani fogja a megjelenítőket, azzal viszont nem kalkulált a cég, hogy az eladások zuhanni fognak. A cupertinói alakulat a keresletcsökkenés miatt az eredeti szerződésekben foglalt mennyiségnél jóval kevesebb OLED kijelzős terméket tudott értékesíteni. A Samsung a kieső rendelések miatt pénzügyi kompenzációra tarthatna igényt, de meglehet, hogy az Apple más módon próbál majd megoldást találni a kellemetlen ügyre.

Galéria megnyitása

Az ETnews arról számolt be a napokban, hogy a vállalat nem pénzben fogja kompenzálni a Samsungot, hanem igyekszik teljesíteni az eredetileg vállalt megrendelési mennyiséget. És hogyan tudja ezt megtenni, ha az iPhone-ok nem úgy fogynak, hogy erre szükség lenne? Nos, nincs más választása, más termékekbe is belecsempészi az OLED-et.

Eddig nem esett arról szó, hogy az Apple OLED kijelzős táblagépet vagy notebookot szeretne készíteni, de most úgy fest, hogy így oldaná meg a kellemetlen helyzetet, amiben az okostelefonok forgalmának csökkenése miatt találta magát. Olyan eszközök kaphatnak belátható időn belül OLED panelt, amiknél korábban IPS technológiás megjelenítőt alkalmazott a cég. Konkrétumokat egyelőre még nem lehet tudni, de az iPadek esetében jó eséllyel jöhet az OLED, egészen pontosan az iPad Pro kaphat OLED kijelzőt. Erre már csak azért is szükség lehet, mert a Samsung készít olyan Galaxy tabletet, ami Super AMOLED panellel van felvértezve, és az eddigi beszámolók szerint a képminőség lenyűgöző.

Galéria megnyitása

Az Apple-nek az is opció lehet még, hogy a MacBook Próból készít OLED-es variánst, de erre van jelenleg a legkevesebb esély. Igazából ezt is minden bizonnyal üdvözölnék az érdeklődők, csak nem jelente megoldást az Apple helyzetére, mert aligha mozgatna meg olyan vásárlótömeget, hogy emiatt érdemes lenne meglépni a váltást. Az persze egészen biztos, hogy lenyűgöző képminőséget tudna biztosítani az OLED-del a fedélzetén egy felsőkategóriás laptop, elég csak a Lenovo ThinkPad X1 Yogára gondolni, ami döbbenetes látványt tár az érdeklődők szeme elé az OLED paneljével.

Galéria megnyitása

Ha az Apple és a Samsung meg tud egyezni ilyen formán, azzal mind a kettő vállalat nyerhet. A cupertinói alakulatnak nyilván csak jó, ha nem kell felesleges kiadással számolnia amiatt, mert nem fogynak jól az iPhone-ok, a Samsungnak pedig igazából így ki lesz használva a gyártási kapacitása az eredeti terveknek megfelelően. És adott esetben akár még nőhet is a kereslet az Apple részéről hosszabb távon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
K1l1m6n
K1l1m6n
2019. jún. 27. 13:46
#3

Jó látni az iPonon is a koncepciómat :) Ha valaki elakarna benne mélyedni: https://www.behance.net/gallery/68767665/MacBook-Pro-Concept Elég földtől elrugaszkodott, szóval ne szidjatok meg érte :D

Busterftw
Busterftw
2019. jún. 26. 17:22
#2

Aztan majd jon a marketing duma a kovetkezo keszulekeknel. Elszamoltuk magunkat de kotbert nem akartunk fizetni, ugyhogy itt az uj Ipad  worldfirst "Magic" kijelzovel.

humaniod
humaniod
2019. jún. 27. 12:28

@Busterftw  Ha egy noname cikkíró fantáziálgatásait készpénznek veszed, akkor arra valóban egész sor gyönyörű konteót lehet felépíteni. A valóság meg az, hogy az Apple pontosan tudta, hogy csökkenni fog a kereslet, előre le is reagálták. Talán egyedül a kínai kereslet bezuhanására nem számítottak olyan mértékben, mint ahogy az történt.

Az meg hogy az iPad Pro OLED kijelzőt kap, évek óta ott van a levegőben.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. jún. 26. 13:41
#1

Veszélyes dolog saját kútfőből hozzáadni a történethez. Még a végén kiderül, hogy a szerzőnek fogalma sincs, hogy a Watch-ban gen1 óta OLED van.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. jún. 26. 17:58

Meg kulon kep is volt, ami egy ferfi kezen abrazolt egy Watch-ot.

Vissza az oldal tetejére