Ha véletlenül a Pluto Nix vagy Hydra nevű holdján élnénk, igencsak nehéz helyzetben lennénk, ami a napszakokat illeti, ugyanis sosem tudhatnánk biztosan, hogy mikor és melyik irányból fog felkelni a Nap. A Hubble űrtávcső megfigyelési adatainak átfogó elemzése révén a szakértők kimutatták, hogy törpebolygó két említett kísérője teljesen kiszámíthatatlanul bukdácsol, vagyis sem stabil forgástengelyről, sem állandó forgási periódusról nem beszélhetünk esetükben, és vélhetően az égitest két kisebb holdja, a Kerberos és a Styx is hasonlóan viselkedik.
A felfedezés azért is nagyon érdekes és aktuális, mert amikor a New Horizons űrszonda júliusban keresztülrepül a Pluto rendszerén, közelről is szemügyre veheti ezt a különös kozmikus táncot, mondja John Grunsfeld, a NASA munkatársa. A káoszt érdekes módon egy nagyon is szabályos jelenség, a rendszer központját alkotó Pluto és Charon periodikusan változó gravitációs tere okozza. Ennek következtében olyan forgatónyomatékok lépnek fel, amelyek megjósolhatatlan bukdácsolást okoznak a holdak mozgásában, ez a hatás ráadásul fokozottan érvényesül az égitestek hosszúkás alakja miatt. A mellékelt animáció azt mutatja, hogy mindez körülbelül hogyan nézhet ki a Nix esetében.
„A Hubble megfigyelései előtt senki sem foglalkozott behatóbban a Pluto rendszerének belső dinamikájával” – mondja Mark Showalter, a SETI Intézet munkatársa, a kutatás egyik résztvevője. Az űrtávcső adataiból az is kiderült, hogy a Nix, a Styx és a Hydra egymással rezonáns pályákon halad, vagyis mozgásuk szorosan kötődik egymáséhoz. „A Nixről nézve a Styx kétszer kerüli meg a Plutót az alatt az idő alatt, amíg a Hydra háromszor ér körbe” – magyarázza Doug Hamilton, a Marylandi Egyetem csillagásza, a projekt másik kutatója.
A Pluto rendszerével kapcsolatos megfigyelések azért nagyon izgalmasak, mert bepillantást engednek abba, hogy hogyan viselkedhet egy kettőscsillag bolygórendszere. A Charon tömege hetede a Plutóénak, és a kettős közös tömegközéppontja a törpebolygón kívülre esik. Mivel a Charon a Pluto legbelső holdja, a többi kísérő az egymás körül táncoló két égitest körül járja pályáját. A Pluto körüli káosz első jeleire akkor figyeltek fel a szakértők, amikor kiderült, hogy a Hubble 2005−2012 között begyűjtött adatai alapján a Nix és a Hydra fényessége teljesen megjósolhatatlanul változik.
További meglepetést okozott a rendszerrel kapcsolatban, hogy míg a Kerberos nevű hold olyan fekete, mint egy szénbrikett, a Pluto többi kísérője hófehér. Ez azért nagyon furcsa, mert a friss pályaadatok alapján azt várnánk, hogy a holdak egymásra hatása folyamatosan porszemcséket szakít le társaik felszínéről, amelyek aztán gyakran becsapódnak a szomszédos égitestekbe, homogén kinézetet kölcsönözve azoknak. Ehhez képest a Kerberos radikálisan eltérően néz ki, mint a Pluto többi holdja.
A jelenlegi elméletek szerint a Pluto holdjai akkor keletkezhettek, amikor a törpebolygó egy másik hasonló méretű égitesttel ütközött a Naprendszer létezésének korai időszakában. Az ütközés során kirepülő anyag egy része pályára állt a Pluto körül, majd lassan összeálltak belőle a mai kísérők. A Charont 1978-ban, a négy kisebb holdat pedig 2005−2012 között fedezték fel a szakértők, akik elsődlegesen azért fordították a Hubble-t a Pluto felé, hogy megvizsgálják, milyen veszélyek leselkedhetnek a New Horizons szondára, ha megközelíti a törpebolygót.
