Már több pletyka is beszámolt arról, hogy a Google idén sem marad adós referencia okostelefonokkal, a vállalat a Pixel és a Pixel XL mobiloknak is előrukkolhat az új, harmadik generációs kiadásával. A napokban pedig több új fénykép is felbukkant az interneten az egyik érkezőben levő példányról.
Az élő fotókon a feltételezések szerint a nagyobb okostelefon, tehát a Pixel 3 XL figyelhető meg. Ez alapján a Google itt már elhagyhatja a fémet és az üveget különleges módon ötvöző hátlapot. Az újdonság hátoldala már teljes egészében, az aljától a tetejéig üveglappal lehet majd lefedve, és kizárólag a kerete lesz fémből. De arra is van némi esély, hogy több kivitel érkezik belőle, szóval ezt azért még nem árt némi fenntartással kezelni.
Az aktuális felvételek megerősítik azt a korábbi információt, hogy a Pixel 3 XL esetében marad az egyetlen kamerás rendszer, a Google szakemberei nem kezdik halmozni a hátlapon – vagy éppen az eszköz frontján – elhelyezett képalkotókat. A vállalat így is képes lesz megoldani a portrémód esetében a szoftveres mélységélesség előállítását, csak gépi tanulást alkalmaz ehhez – és a korábbiakból kiindulva így is kiválóan teszi majd a dolgát. (Persze a keresőóriás használhatna „zoom optikát” vagy nagyobb látószögű lencserendszert is, de ilyen eszközökhöz idén még nem nyúl.) A Pixel 3 XL jókora bemetszéssel a felső részén futhat majd be, a megjelenítőbe belógó félsziget ad majd otthont a szelfikamerának, a beszédhangszórónak és más szenzoroknak is.
A hátlapon egyébként egy olyan matrica van, amin egyebek mellett az EVT1 jelölés is olvasható. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy még egy olyan prototípus szerepel a felvételeken, ami még csak a mérnöki jóváhagyási megmérettetésen (engineering validation test) van túl, és nem sorozatgyártásban jött létre. Ez az az állapot, amikor a kutatásért és fejlesztésért felelős csapat létrehozza azt a készüléket, ami már elvileg kívül és belül is a véglegeshez közeli komponenseket tartalmazza, de még nem kezdődött el az előállítása. Az érintett szerkezet a felsőkategóriában áll majd rajthoz, és a képek alapján 4 GB-nyi rendszermemóriával, valamint 64 GB-os tárhellyel szolgál, de persze ezen felül más konfiguráció is jöhet belőle.




























