A Nothing egyre nagyobb aktívitást mutat, ami leginkább annak köszönhető, hogy tavaly elindította a CMF márkát, és ennek keretében már szabadabban szállítja az újdonságokat. Hamarosan három friss termék is a figyelem középpontjába kerül, és lesz egy okostelefon is a frissen bemutatásra kerülő megoldások között.
Az elmúlt napokban már több információmorzsát is elhintett a Noting és a CMF annak kapcsán, hogy készül az első mobilja, most pedig már végre azt is megtudhattuk, hogy mikor fog ez a kamerák kereszttüzébe kerülni. Még azt is megtudhattuk, hogy két további fejlesztéssel karöltve fog színre lépni a szerkezet.
Július 8-án tartja az eseményt a Nothing, és magyar idő szerint 11 órakor kerül sor a leleplezésre.
Mivel a CMF Phone 1 egy az eddigieknél is költséghatékonyabb készüléknek ígérkezik, amit kedvezőbb áron lehet majd megvásárolni, mint a Nothing Phone (2a) modellt, minden bizonnyal nagy érdeklődés fogja övezni. A Nothing célja az lesz, hogy a vállalat által nyújtott élményt azok is megtapasztalhassák, akik szűkebb büdzséből gazdálkodhatnak. A pletykák alapján egyébként még mindig egy egészen ütőképes eszköz érkezésére számíthatunk.
A CMF egy olyan betűszó, ami a Color, Material és Finish szavak kezdőbetűiből ered. Ennek jegyében készül például a CMF Phone 1 narancssárga színben, bőrhatású burkolattal. De megvásárolható lesz szolidabb színekben is. A mobiltelefon hátán lesz egy különleges kezelőszerv, egy tekerhető gomb, amiről egyelőre semmi konkrétumot nem árult el a cég, de több előzetes képen igyekszik erre felhívni a figyelmet. Ez a tekerő meg fog jelenni a CMF Buds Pro 2 vezeték nélküli fülhallgató tokján is.
A Phone 1 egy 6,67 hüvelykes megjelenítővel léphet színre, ami AMOLED technológiát használ majd Full HD+ felbontással és 120 Hz támogatással. Az Android 14 rendszert vonultatja majd fel a Nothing OS grafikus felhasználói felület egy módosított változatával. A MediaTek Dimensity 7200 vagy 7300 lapka dolgozik majd benne legalább 6 GB-nyi rendszermemória mellett, miközben a tárhely kapacitása akár 256 GB is lehet.
Az újdonság 50 megapixeles kamerákból kettőt vonultat majd fel, ezek a hátlapon kapnak helyet, és egy 16 MPixeles frontkamera is lesz még a fedélzeten. Videózni akár 4K Ultra HD minőségben lesz képes a termék. Ezen a téren sem fogja sokkal lejjebb adni a CMF Phone 1 a Nothing olcsóbb megoldásához képest, ami mindenképpen jó hír. Egy 5000 mAh-s kapacitású akkumulátorra lesz bízva a termék a kiszivárgott információk szerint, és állítólag 33 W-os teljesítménnyel lehet majd tölteni a telepet.
A CMF Buds Pro 2 valódi vezeték nélküli fülhallgató, valamint a CMF Watch Pro 2 okosóra kapcsán egyelőre nincsenek információink.