Józansági teszttel vizsgálják a tehenek járását

Holland és svéd kutatók egyenes vonalban járatták a marhákat – na, nem azért, hogy megtudják, nem ittak-e túl sokat, hanem hogy kiderüljenek az állatok esetleges egészségi problémái.

Józansági teszttel vizsgálják a tehenek járását

A szakértők mozgásérzékelőkkel szerelték fel az állatokat, és azt remélik, hogy a járás alapos elemzése révén olyan jellegzetességeket azonosíthatnak, amelyek révén a jövőben időben és egyszerűen kiszűrhetők az állományból azok az állatok, amelyekkel valami gond van. Ehhez először is az egészséges marhák járását tanulmányozták minden korábbinál alaposabban. 17 teljesen egészséges tehenet szereltek fel fejenként 11 szenzorral, amelyeket többek közt a lábakon és a nyakon helyeztek el, majd az állatokat egy 70 méter hosszú folyosón vezették át, a lehető legegyenesebb vonalban járatva őket.

Ilyen módon olyan mozgásadatokat gyűjtöttek a marhák normál járásával kapcsolatban, amilyeneket korábban senkinek nem jutott eszébe összeszedni. Mindez azért érdekes, mert a tenyésztők régóta elsősorban bizonytalan járásuk alapján szűrik ki a beteg állatokat, hiszen a járásproblémák számos komoly állapotot jelezhetnek előre, köztük krónikus fájdalommal és neurológiai problémákkal járó egészségügyi gondokat.

Galéria megnyitása

A szemrevételezéssel történő diagnosztika azonban többnyire csak akkor működik, ha az állat állapota már súlyos, míg a kezdődő gondokat, amelyek még sok esetben jóval könnyebben kezelhetők, nehéz így kiszűrni. A mostani kutatás során gyűjtött adatok azonban éppen egy ilyen rendszerű, de jóval érzékenyebb szűrőrendszerhez teremthetik meg az alapokat.

És elvileg a jövőben a járásproblémák időben való azonosításához nem kell olyan komoly szenzorrendszer sem, mint amit most alkalmaztak a kutatók: a cél az lenne, hogy az érzékeny szenzorok révén kiszúrjanak olyan, szabad szemmel is látható jellegzetességeket a járásban, amelyek a komolyabb, látványos lesántulást előzik meg. Ezeket a jeleket aztán a gazdák szabad szemmel vagy számítógépes videóelemzéssel azonosíthatják majd, így időben orvoshoz kerülhetnek az érintett állatok.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap