JÖVŐRE MINDEN EDDIGINÉL TÖBB FELSŐKATEGÓRIÁS MOBILT MUTATHAT BE A SAMSUNG

Valószínűleg ez is annak köszönhető, hogy a memóriaárak elszabadulása óta már csak a prémium termékekkel lehet érdemi nyereséget elérni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2026. júl. 29. 11:34
Jövőre minden eddiginél több felsőkategóriás mobilt mutathat be a Samsung

Néhány nappal ezelőtt jelentette be a Samsung a friss Galaxy Z szériát, de már arról szólnak a hírek, hogy mire készül a vállalat a következő évben a felsőkategóriában. Ágazati értesülések szerint a cég tovább gyarapíthatja majd a felsőkategóriás termékek felhozatalát.

Új “4+4” stratégiára állhat át a Samsung egy, a céghez közel álló forrás elmondása alapján.

A dél-koreai alakulat állítólag abban gondolkodik, hogy a 2027-es év első és második felében is négy felsőkategóriás készüléket vezessen be. Jelen állás szerint abban nem lenne változás, hogy az év elején jönne a Galaxy S termékcsalád az új tagjaival, az év második felében pedig a Galaxy Z modellek lépnének pályára. Az újítás a készülékek mennyiségében jöhet.

Galéria megnyitása

A Galaxy Z Fold és Z Flip modellekből most három mutatkozott be, mint ahogy a Galaxy S26 széria is három taggal debütált február végén. Jövőre azonban már a Galaxy S27-ből és a különböző Galaxy Z Flip és Z Fold variánsokból is egy kvartett léphet pályára a trió helyett. 

A Samsung a Galaxy S27 termékvonalon egyre biztosabb, hogy bevezet egy Galaxy S27 Pro kivitelt. A Galaxy S27 Edge a jelek szerint már nem szerepel a cég tervei között, a Galaxy S27 Prót a Galaxy S27, az S27+, valamint a Galaxy S27 Ultra fogja majd közre. 

A Galaxy S27 Pro egy hosszú ideje tátongó lyukat fog megszüntetni a kínálatban, ez a konstrukció az iPhone 18 Pro közvetlen ellenfele lehet. Ennek megfelelően a méretét tekintve a Galaxy S27-hez állhat majd közel, a tudása alapján viszont a Galaxy S27 Ultra nyomában fog járni. Erről már hónapok óta szállingóznak a pletykák, rendszeresen lehet kisebb-nagyobb információmorzsákkal találkozni, de azt is hozzá kell tenni, hogy egy Galaxy S26 Próról is voltak pletykák, ami nem valósult meg.

A Galaxy Z széria már érdekesebb abból a szempontból, hogy miként bővülhet. Idén újonnan debütált a kompaktabb Galaxy Z Fold8 az “előléptetett” Galaxy Z Fold8 Ultra és a megszokott Galaxy Z Flip8 között. Arra pedig több lehetőség is van, hogy 2027-ben mi lehet a negyedik modell ebben a szériában. A Samsung szerényebb és jobb megoldásban is gondolkodhat.

Galéria megnyitása

A forrás arról írt, hogy a dél-koreai alakulat a Galaxy Z TriFoldból tervez bevezetni egy továbbfejlesztett változatot, noha az első nekifutás csúfos kudarcot vallott. A Galaxy Z TriFold2 a Galaxy Z Fold9 Ultra fölé sorolhatna be. Ugyanakkor az is adná magát, hogy a cég frissítse a Galaxy Z Flip FE-t, amit tavaly vezetett be, de most ebből nem érkezett új verzió. A szélesebb közönség számára megfizethető flipes eszköznek biztosan lenne helye a kínálatban, viszont a memóriachipek extrém drágulása mindenképpen a gazdaságosabb termékek ellen szól.

Galéria megnyitása

A Samsung részéről mindenképpen logikus lépés a felsőkategóriás eszközök bővítése a jelenlegi kilátások mellett, hiszen ezekkel képes nyereséget elérni a memóriakrízisben is. A 300 dollár alatti mobilok piaca nagyon rossz képet fest, a 300-600 dolláros ársávban pedig épp hogy ki lehet jönni a Counterpoint legutóbbi elemzései alapján.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2026. júl. 29. 13:38
#1

"Valószínűleg ez is annak köszönhető, hogy a memóriaárak elszabadulása óta már csak a prémium termékekkel lehet érdemi nyereséget elérni."

Drágult a liszt szóval kenyér helyett csak péksüteményt árulunk mert csak azon van profit?
Nem tudom milyen retardált logika ez, de ha szerintük működni fog, akkor legyen...

A helyi Fornetti beszüntette a cseresznyés lepényt mikor felment a cseresznye ára 13 ezer forint per kilóra, Szarszung logika szerint viszont csak azt kellett volna árulniuk... nahiszen!

axe
axe
2026. júl. 29. 23:14

@thestock persze, hogy tévedhetünk, csak nem vagyunk befektetők (én legalábbis nem). nekem mindegy, hogy becsődöl-e a samsung, a tesla, az apple, vagy szinte bármi, ami nincs semmilyen ráhatással az életemre valószínűleg közvetve sem, így érzelmek befolyásolása nélkül tudok okoskodni a monitor mögül. bíró nemszámítazautósúlyamérnökvagyokamúgy andrásunk meg nem válaszol a spacex kérdésemre, hogy hogy áll a befektetése.... :(

Vissza az oldal tetejére