A Xiaomi idén már letette a névjegyét a csúcsmobilok szegmensében az igazán különleges Mi 11 Ultrával, de a vállalat még készül valamivel. És már tudjuk, hogy mikor lesz az az esemény, amikor a cég új terméke bemutatkozhat. A rendezvényen viszont más szerkezetek is felbukkanhatnak, és hallani fogunk arról, hogy merre mehet tovább a cég.

A következő héten, augusztus 10-én lesz az az esemény, ami a jelenlegi ismereteink alapján eléggé szerteágazó lehet majd. A Xiaomi Kínában tartja majd a rendezvényt, és online lehet majd folyamatosan figyelemmel kísérni magyar idő szerint 13:30-tól. A várakozások szerint szó lesz új termékekről, de a vállalat vezérigazgatója is beszédet fog tartani.

Galéria megnyitása

Először az derült ki, hogy Lei Jun ekkor fogja elmondani az éves összefoglalóját. Ebben szó lesz előre láthatólag a Xiaomi eddigi eredményeiről, és kijelölésre kerülhet az út az elkövetkezendő évekre. Az elmúlt egy évben a vállalat elképesztő növekedésen ment keresztül, ami több összetevőnek köszönhetően sikerült.

Galéria megnyitása

Egyrészt kiváló termékeket tett le az asztalra a Xiaomi, és nagyon hatékonyan építette a különböző márkaneveit. Másrészt jól ismerte fel, hogyan tud a Huawei helyére begyűrűzni globálisan. Ma már nem is Kína az igazán fontos számára, érdekes módon a hazájában csak a harmadik erőnek számít, miközben Európában az élre állt.

A Xiaomi már más kihívásokkal néz szembe, mint akár egy évvel ezelőtt. És reményeink szerint Lei Jun ezúttal mélyebben kitér majd arra, hogy milyen kilátásokkal számolhatnak a felhasználók, tovább a befektetők is mankót kaphatnak majd az újabb célok, tervek kiemelése révén. Szó lesz a várható termékekről is, amiben a legérdekesebb a tabletekhez való visszatérés lehet majd.

Az eseményen biztosan szó lesz majd a Xiaomi következő táblagépéről, ami több éves kihagyás után fog pályára lépni. De az egyelőre még egyáltalán nem biztos, hogy ezt a terméket, illetve ezeket a termékeket (mert állítólag három is készül) teljesen be is mutatja majd a vállalat augusztus 10-én. Viszont a Mi Mix 4 okostelefon már a jelek szerint le lesz leplezve. Ez pedig egy olyan „flagship” modellje lehet majd a Xiaominak, ami a Mi 11 Ultrától függetlenül, újabb különleges megoldásokkal fog befutni.

A Mi Mix modellek eddig mindig arra mentek rá, hogy a lehető legnagyobb hasznos felületet biztosítsák, és volt ezen a vonalon olyan extrém készülék is, mint a Mi Mix Alpha, de most vissza fog térni a földre a Xiaomi. A Mi Mix 4 esetében a képernyő mögé tejtett kamera lehet majd a nagy trükk. Már a Mi Mix 3 is a teljes előlapját lefedő képernyővel szolgált, de ott a kamerát még egy szétcsúsztatós mechanikával lehetett elővarázsolni, ami nem igazán jött be.

Galéria megnyitása

Egy feltételezés szerint a Mi Mix 4 már a Mi 11 Ultra esetében látott hatásó kijelzőnél egy nagyobb panelt hordozhat majd a hátán, de ezt több forrás nem erősítette meg. Ami biztos, hogy a MIUI 12.5 grafikus felhasználói felület lesz rajta az Android 11 alappal, és a Qualcomm Snapdragon 888 rendszerchip kerül majd bele. Akár a 120 wattos gyorstöltés támogatásról is gondoskodhat majd az okostelefon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére