A Microsoft egy ideje már nem úgy tekint a Windowsra, mint korábban: ahelyett, hogy néhány évenként újabb kiadások érkeznének, a Windows 10 esetében gyakraban, féléves időközönként jelennek meg nagy funkcióbővítő frissítőcsomagok, amelyek az összes addigi biztonsági frissítést is tartalmazzák. Az aktuális csomagra eddig csak Redstone 5 kódnévvel hivatkozhattunk, hiszen még nem kapott hivatalos nevet az újítást, ám ez néhány órája megváltozott.

A következő nagy frissítés a Microsoft hivatalos tájékoztatása szerint Windows 10 October 2018 Update névvel válik elérhetővé, megjelenésére pedig alig több, mint egy hónap múlva számíthatunk. A Windows 10 felhasználók számára igyenesen letölthető frissítőcsömag újításairól hivatalos tájékoztatót egyelőre nem közölt a gyártó, ám a Windows Insider Program keretén belül próbálgatható Redstone 5 funkciókról már így is lehullott a lepel – legalábbis a legtöbbről.

Galéria megnyitása

Az október Windows frissítés számos újítást tartalmaz majd. a File Explorer esetében elérhetővé válik a Dark Mode, így az esti fájlböngészések alkalmával kevésbé fáradnak majd szemeink. A Safe Removal funkció, ami a különböző hardverelemek biztonságos eltávolítását segíti, egy listával bővül, amelyen látható lesz, hogy a Thunderbolt 3-as portra csatlakozó eGPU-t pontosan mely alkalmazások használják még. A vágólapra másolt tartalmat a Win+V billentyűkombináció segítségével könnyen és gyorsan el lehet majd érni, de akár a felhővel vagy a különböző eszközökkel is szinkronizálhatjuk majd. A játékosok számára jó hír lehet, hogy a Game Bar egy kissé átalakul, így új funkciókkal is gazdagodik – egyebek mellett az adott rendszer teljesítményéről is információt ad. Aki a kevert valóságban szeretne elmerülni, a frissítés érkezésével már monitor nélkül, WMR Headset segítségével is élvezheti az újításban rejlő lehetőségeket. A való világban ezzel együtt az adott sisak kamerájával is körülnézhet majd. Érdekesség, hogy az új frissítés az Emoji 11 csomagot is integrálja.

Galéria megnyitása

A Windows beállítások terén új lehetőség, hogy a Bluetooth alapú eszközök akkumulátor-töltöttségét akár százalékos formában is megtekinthetjük. A nagyító eszköz (Magnifier Tool) használatakor az egérmutató középen maradhat, a nagyítást pedig 5-10%-os lépésközzel is irányíthatjuk. A Windows Update szintén fejlődik: gépi tanulás segítségével dönti el, mikor telepítsen frissítéseket és mikor ne – alighanem a felhasználói szokásokat veszi majd alapul.

Galéria megnyitása

A Windows 10 digitális személyi asszisztense, Cortana egy nagyobb felületet kap a Start menüben, hogy kényelmesebb legyen használni. Változik a Microsoft Edge webböngésző is, amelynél a böngészőfülek enyhe árnyékot kapnak, az olvasó nézethez pedig az eddiginél több téma kérkezik. Változik a PDF dokumentumok ikonja, valamint a PDF olvasó funkcionalitása is bővül, így már jegyzetelésre is mód nyílik. A PDF kezelést érinti, hogy a helyi PDF fájlok megnyitásának nyoma marad az előzmények között. Hasznos extra, hogy az automatikus médialejátszás weboldalanként konfigurálható lesz.

Galéria megnyitása

Fejlődnek a rendszeralkalmazások is, így a Naptár alkalmazásban például már keresni is lehet, a Windows Defender Security Center pedig nevet vált, így Windows Security néven érhetjük el. Notepad alatt belenagyíthatunk a szövegbe, a kijelölt szövegre pedig Bing segítségével is rá lehet keresni. A Feladatkezelő energiahasználat és energiahasználat-trend fülekkel bővül, de ezen felül számos egyéb apró újítás is lapul majd a géptető alatt.

A Windows 10 October 2018 Update heteken belül elérhetővé válik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

38 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2018. szept. 4. 13:28
#11

A Windows Androidnak gondolta magát, de Symbian lett belőle. Nem feature packekre lenne igény, hanem jó rendszerre. Tegyék modulárissá a Windowst, adjanak ki desktopra optimalizált változatot. Ezek a szarok meg legyenek opcionálisak. A francnak sem hiányoznak. Ha valaki VR-t akar, akkor dobja fel a repo letöltési opciónak.

Apropó, letöltési opció. Olyanba is futottam bele, hogy csak az adminfiók tudja a metered connectionnel tiltani az auto update funkciót. Kimondottan jó amikor a mobilnetről frissít a háttérben. Egy mobilizált oprendszer pont ilyen funkciókat nem tud ellátni?

j.panzer
j.panzer
2018. szept. 4. 12:52
#10

Én nem dark mode-ot szeretnék a file explorerbe, hanem valami aero szerűséget, ha mást nem legalább egy fluent design-t.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. szept. 4. 10:30
#9

Ez is el fog kúrni 3-4 dolgot, amit az eddigiek?

Az első nagyobb frissítés óta random laggolt a keyboard, néha ismételve azt a karaktert aminél éppen befagyott a driver. Rendbehoztam, erre a következő frissítés úgy elkúrta, hogy manuális driver frissítéssel sem javul meg.

Taps taps.

Busterftw
Busterftw
2018. szept. 5. 12:38

Nem, viszont megváltozott a modell. Régen kaptál egy Windows 7-et aztán rá 2 évre egy sp1-et amibe max bugfix volt semmi extra features.

KikiGames
KikiGames
2018. szept. 4. 7:23
#8

Nekem többször ment tönkre (Meg ismerek még olyat aki ugyanebben a cipőben jár) a Win 10 felhasználókat kezelő rendszere. Úgy veszem csak észre hogy nem tudok semmit letölteni az Store-ból. Aztán kijelentkezek belőle de vissza már nem tudok mert ha rámegyek, el kezdi tölteni a kis ablakot ahova a jelszót kell beírni és össze is omlik. Aztán meg az egész Windows-ba nem tudok már se kilépni, se semmit a fiókommal kapcsolatban, mert az a kis ablak sehol nem jön be meg onnantól totál bug a Windows 10. Például újraindítani nem is tudom kékhalál nélkül. Csak a kikapcsolás működik.
Most a legutóbbi (kb. 2 hónapja) újratelepítés óta egyelőre még nem jött elő az a bug. De olvastam még hogy vannak akiknek ez a baja de nem foglalkozik vele különösebben a Microsoft.

Busterftw
Busterftw
2018. szept. 5. 0:00

Ez köztudott a Windows 10 megjelenése óta, hogy a bugokat a ráfrissitések okozzák eltérő hardvereken és egy tiszta ujratelepites megoldotta őket, ahogy neked is ez lett.

Ajánlott tisztán újrahúzni vagy elnapolod.

bPatrik
bPatrik
2018. szept. 3. 23:35
#7

Nálad sem feltétlen windows hibák vannak minden esetben... i5-ös laptop procival a merevlemezként érzékelt felhős szarom egyik mappájában kb 2400 fájl van és nem akad különösebben, csak kell kis idő míg letöltögeti amit kell

KIbergHu
KIbergHu
2018. szept. 3. 20:49
#6

Nem fröcsögni akarok, de az mikor hogy bejelentkezéskor entert nyomja egyből írhassam be a jelszót? Meg kell várni míg betölt az a része ahol megjelenik a jelszó input mező ÉS CSAK UTÁNA veszi be a karaktereket (és igen ez idő még SSD/i7-8550u-s gépen).. Egy rohadt puffer lenne amiben veszi be a karaktereket ennyi, de nem. Vagy hogy ne legyen az a rohadt zöld sz*ros csík a windows intézőben? Totalcommandert kell használnom mert egyszerűen használhatatlanul lassú a win intéző a letöltések mappámban (100-200 fájl és ismétletnem SSD + i7-8550u, ennél nagyobb vicc nem is létezik)

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2018. szept. 4. 11:07

A microsoftnal jelentkezesi kitetel, hogy kreten legyen akit felvesznek...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. szept. 3. 19:45
#5

Ismerősnek jövőhéten kellene telepítenem a 10-est laptopra. Vajon megvárjam vele ezt a csudálatos frissítést, vagy bízzam az ápdétre? (június óta használok 10-est, szóval még nem estem át ilyen "gigantikus" frissítésen élő rendszerrel...)
Egyébként ízlés dolga, de nekem valami ilyesmit jelent a "dark mode":
https://imgur.com/Pu7YvEc

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2018. szept. 4. 11:07

+1

gabushi
gabushi
2018. szept. 3. 18:34
#4

A több felhasználós működési "bugot" is javíthatnák ... jah bocsánat.. elvileg nem bug, ők mondták, hogy "feature", mert szeretnék ha az emberek inkább úgy használnák a gépet...
De ez inkább bug.. hogy ne legyen, külön parancssori kóddal kell kikapcsolni a gépet (vagy parancsikont csinálni a parancsnak).. Mert különben a következő indításkor autómatikusan bejelentkezik azon felhasználói fiókba amelyik utóljára be volt lépve (akkor is ha jelszavazva van, csak akkor a háttérben)..
ez mondjuk pár esetben gond... pl. az exrta belépő miatt több memóriát használ a gép, 2. az origin egyszerre csak egy példányban futhat egy számítógépen... de ha mind két user használná, eléggé gond, hogy kényszerítetten ki kell előbb léptetni a másikat... persze tudom utóbbinál az EA a barom (meg egyébként is, versenyezhetnek a címért sok más kiadóval/vállalattal), de ez a probléma is kisebb lenne ha nem erőltetnék az indításkori "utoljára belépve voltál, belépek neked, és elindítom azokat a programjaidat ami támogatja azt, hogy elinduljon ebben a módban.. ilyen pl. a chrome, ms office programok").

Mondjuk windows 8 erőlteti ezt a módot a ms (idióta módon) de a tavaly őszi frissítésig legalább registry hackkel ki lehetett kapcsolni, de azóta azt se lehet.. csak ha nem a beépített módon állítod le tudod megkerülni... és büszkék erre...

geloczigeri
geloczigeri
2018. szept. 4. 9:26

Windows 7-et telepítettem vissza az asztali gépemre egy héttel ezelőtt, mert a személyes tapasztalataim szerint az fut a legstabilabban. Win10-nek már vagy 5-6 esélyt adtam, sok alverziót kipróbáltam, de mindegyik tönkrement a frissítések után, vagy a bugjai az őrületbe kergettek. Sok itt említett bugot én is tapasztaltam, de azokon kívül még sok mást is. Hozzáteszem, a Win10-et 5-6x telepítettem újra, mert a clean install híve vagyok, de még így is egy bugos sz@rkupac a szememben. A fejlesztőkörnyezeteimet virtuális gépekbe telepítettem, van köztük Windows 10 is, Linux is, de a fizikai gépem még egy jó ideig biztosan Windows 7 marad. Intel i7 2700K processzor, Z68 alaplap, nem mai gép, de még bőven elég nekem. Majd ha gépet újítok, úgyis muszáj lesz Windows 10-et feltennem, szóval várok vele addig.

thestock
thestock
2018. szept. 3. 18:09
#3

Olyan fontos újítások vannak benne hogy eddig nem is tudom hogy tudtam win10-et használni....

Szefmester
Szefmester
2018. szept. 3. 17:34
#2

Én annak örülnék ha végre ki tudnám kapcsolni az automatikus felébredés a hibernálásból az éjszaka közepén....

Eszközkezelőben csak a billentyűzet ébresztheti fel, de teszteltem és nem az a ludas.
Regeditben is ki van lőve az updateorchestra faszsága.
A feladatütemezőben látom a beállítást, de vagy jelszót kér a fiókhoz (amit ha megadok akkor valami értékhibával kidob), vagy megváltoztathatom a beállítást, de nem tudom leokézni hogy el is mentse azt.

Ötlet?

csabi02
csabi02
2018. szept. 5. 10:46

Nekem leállítás után órákkal, újra naftát kap a joypad.
Pl 23óra környékén abbahagytam a F1 -et vagy fifát és lelövés után bizonyos idővel újra naftát ad az x-box joynak,ami az éjszaka közepén világítani kezd,de nem mindig,heti 3-4x

KikiGames
KikiGames
2018. szept. 3. 17:07
#1

Hát nem tudom. Úgy igazán egyik dolog sem fogott meg, bár igaz lehet lesznek még meglepetések.
Amúgy az igazi gamer-eket nem érdekli a Game Bar, mert az igazi gamer kikapcsolja.

FELULET
FELULET
2018. szept. 4. 8:34

Ami óta behozták ezt a nagy "gamer" featuret nálam konkrétan lassabb lett az egész, quality...

Vissza az oldal tetejére