Shop menü

JÖN A HONOR MAGIC 7 CSÚCSMODELL ÉS A MAGICOS 9.0 RENDSZER

Kiderült, hogy mikor fogja a Honor az új grafikus felhasználói felületét bejelenteni az Android 15-tel, és azt is megtudtuk, mikor fut be a cég zászlóshajója.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Jön a Honor Magic 7 csúcsmodell és a MagicOS 9.0 rendszer

A Honor rengeteg erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy az okostelefonok piacán minél jobb helyzetbe kerüljön. Igyekszik minden fronton bizonyítani, és most éppen arról számolhatunk be, hogy kitűzte a cég a legfontosabb fejlesztéseinek bejelentési dátumát. A MagicOS 9.0 és a Magic 7 majdnem egyszerre fog reflektorfénybe kerülni.

A hivatalos beharangozó szerint a MagicOS 9.0 fog először megjelenni. Az Android 15 operációs rendszerre épülő új grafikus felhasználói felület a Honor által elmondottak alapján október 23-án fog befutni.

Egy hét elteltével, október 30-án fogja a Honor újra összehívni a nagyközönséget, akkor pedig már a Magic 7 széria fog debütálni. Legalább kettő taggal fog befutni a Magic 7 generáció.

Galéria megnyitása

Érdekessége a Honor mostani bejelentésének, hogy az előző széria még januárban debütált, nem sokkal a Galaxy S modelleket megelőzően. A vállalat a jelek szerint átalakította a korábbi stratégiáját, és már az elsők között szeretné a legújabb csúcskategóriás rendszerchipeket használatba venni. Azzal számolni kell, hogy egyelőre csak kínai bemutatóra kerülhet majd sor, és a globális bevezetésre csak néhány hét múlva kerülhet sor.

A Magic 7 jó eséllyel már a Snapdragon 8 Gen 4 rendszerchipet fogja használni, de arra is minden esély megvan, hogy nem kizárólag a Qualcomm lapkáira fog építeni, hanem a MediaTek versenyzőjét is igénybe veszi. Nem lenne különösebben meglepő, ha például a Magic 7 Pro kapná a csúcs-Snapdragon, a sima Magic 7 pedig a Dimensity 9400 lapkával állna rajthoz. A tempó mellett a képalkotásra is nagy figyelmet szentel majd a Honor, és a szoftveres újításokban sem lesz hiány.

A MagicOS 9.0 friss fejlesztéseivel és az Android 15 operációs rendszerrel állhat majd rajthoz a Magic 7 széria a hónap végén.

A mesterségességes intelligencia nélkül már biztosan nem ússzuk meg az új szoftveres közeg bejelentését. Jelenleg minden cég abban verseng, hogy ki tud nagyobbat mondani az MI-vel kapcsolatosan. Mostanra lassan a legapróbb újításokra is ráfogják, hogy a mesterséges intelligencia teszi lehetővé, így várható volt, hogy a Honornál sem lesz ez másként. Már az előzetesében elhintette a cég, hogy fontos szerepe lesz a mesterséges intelligenciának a MagicOS 9.0 keretében.

„Légy tanúja az MI varázsának” – ezzel a szlogennel hangol a bemutatóra a cég. Illetve már az IFA-n beszélt a Honor az AI Agent segítőről, ami elvileg az a célt szolgálja majd, hogy a hétköznapi feladatait gördülékenyebben tudják menedzselni a felhasználók. Számos napi teendőben segíthet majd a mobiltelefonon a felturbózott digitális asszisztens. Azt már az IFA-n elárulta a Honor, hogy az AI Agent a Magic7 szériával fog debütálni, de ez valószínűleg nem lesz ott minden MagicOS 9.0-t használó eszközön.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére