JOGSZABÁLLYAL KÉNYSZERÍTI KI AZ EU A GYORSTÖLTŐHÁLÓZAT KIÉPÍTÉSÉT, HAZÁNK IS ÉRINTETT

Nem lehet majd úgy 60 km-t megtenni, hogy ne fusson bele az ember egy gyorstöltőbe az új irányelvek szerint, ami mindenképpen egy remek hír, és remélhetőleg a megvalósítása is jó lesz.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. júl. 28. 12:38
Jogszabállyal kényszeríti ki az EU a gyorstöltőhálózat kiépítését, hazánk is érintett

A villanyautózásról még most is úgy lehet beszélni, hogy az a jövő, noha nagyon sokan közlekednek már olyan járművel, amit tölteni lehet és több mint 50 km-t képes megtenni kizárólag elektromos hajtással. A robbanás viszont még odébb van, de nagyon gyorsan közeledik, és az Európai Unió szeretne erre felkészülni.

Mostanra több olyan törvényt is elfogadtak globálisan és az EU-ban, ami az autógyártókat a teljesen elektromos meghajtású járművek felé terelik. Igazából az elkövetkezendő 5-10 évben egy nagyon intenzív átalakulásra számít szinte mindenki ezen a fronton, viszont azt látni kell, hogy nemcsak az autógyártókra vár még nagyon sok munka emiatt. Infrastrukturális fejlesztésekre számos szempontból lesz szükség, és ebben számos ágazat érintett. Annak érdekében, hogy minden rendben menjen, az Európai Tanács most újabb jogszabályokat fogadott el.

Galéria megnyitása

Igyekeznek mindenkit a megfelelő irányba terelni, és most arról döntöttek, hogy a transzeurópai közlekedési hálózatot (TEN-T) kötelező lesz felszerelni gyorstöltő hálózattal. Az ajánlás szerint 2025-től mindenhol olyan töltőpontokat kell majd létesíteni, amik legalább 150 kW-s teljesítményre lesznek képesek. Ezeket kellő sűrűséggel kell kialakítani, az útvonalak mentén legfeljebb 60 kilométerenként kell majd ilyen gyorstöltőket kiépíteni.

Galéria megnyitása

A gyorstöltőhálózatot úgy kell felépíteni, hogy az nemcsak személyautókat, hanem teherautókat is képes legyen kiszolgálni. Az EU már azzal is számol, hogy az áruszállításban is egyre nagyobb teret nyer majd az elektromos járművek alkalmazása. Sőt mi több, az új törvényben szerepel az is, hogy a kiemelt fontosságú közlekedési útvonalak esetén, ugyancsak 60 km-enként minimum 350 kW-s töltőket is létesíteni kell majd nehézgépjárművek számára, és nagyobb transzeurópai közlekedési útvonalon is meg kell ezt lépni, de szélesebb körben elég lesz ezt 100 km-enként egy ponton biztosítani. 2030-ra viszont a teljes érintett úthálózatnál meg kell ezt oldani.

A rendelet szerint a hidrogénkutakat is ki kell terjeszteni, az EU ugyanis komolyan számol azzal, hogy az ilyen alternatív üzemanyaggal hajtott járművek is szélesebb körben elterjedtek lehetnek majd. De ebben az esetben nem 2025, hanem eleve 2030 a céldátum, és elég lesz 200 kilométerenként egy töltőállomást biztosítani. Az Euórpai Tanács arról is határozott, hogy a nagyobb kikötőkben is biztosítani kell majd az elektromos töltési lehetőséget a tulajdonosok számára. Továbbá a reptereken is gondoskodni kell majd a töltőpontok létesítéséről több lépcsőben 2025-től.

Galéria megnyitása

Azt is leszögezték az új jogszabályban, hogy az elektromos áram árait minden állomáson teljesen átláthatóan és egyértelműen kell feltüntetni minden járulékos költséggel együtt. Sőt mi több, a lehető legegyszerűbb fizetési lehetőségről kell gondoskodni, nem köthetőek az új gyorstöltési pontok előfizetésekhez, külön szolgáltatásokhoz. Mindenhol lehetőséget kell nyújtani az érintésmentes és kártyás számlarendezésre.

Ezzel pedig még mindig nincs vége, ugyanis az üzemeltetőknek egy egységes rendszeren keresztül folyamatosan kötelező lesz arról tájékoztatást biztosítania, hogy milyen állapotban vannak a különböző töltési pontok. Láthatóvá kell tenni távolról, ha valamiért üzemen kívül van egy oszlop, s azt is, ha foglalt éppen. Így lehet az utazás simaságát garantálni. Ha várni kell, abban az eseten az előre látható várakozási időnek is meg kell majd jelennie.

Fontos az is, hogy töltési pontokon 2026-ra minimum 400 kW összteljesítményt kell majd biztosítani általánosan, 2028-ra pedig már legalább 600 kW-ra kell bővíteni a töltési kapacitását a különböző töltőhelyeknek. Ezeken felül pedig folyamatosa jönni fognak még hasonló szabályozások, hogy az elektromos átállás lehetőleg zökkenőmentesen menjen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

103 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
iponbico
iponbico
2023. júl. 31. 13:46
#12

Korábban volt szó a vasúti szállításról. Az önvezető kamionokat kell feltenni a sínekre. A súrlódás kisebb, ha közel vannak egymáshoz, a légellenállás is kisebb, nincs keresztező forgalom, töredék energiával közlekednének és gyorsabban. Megtérülne a sínekhez szükséges kerekek ára. Ha ütközőket is tesznek rájuk, még kevesebb energia kellene.

A zöld rendszámhoz kötelezővé kellene tenni az otthoni napelemes betáplálású töltés kiépítését. A háztartási szükségleten felül.

Bihus
Bihus
2023. aug. 1. 21:08

@iponbico nem. A napelemes áramtermeléssel az a gond, hogy a hálózat le van maradva. Annak a fő oka meg az, hogy te rezsicsökkentett áron kapod az áramot, így a szolgáltatónak nyilván nem érdeke fejleszteni. Mivel belenyúltak a piaci folyamatokba itt is, nyilván ennek ez a hátulütője.

Azt meg ne te döntsd már el, hogy én napelemet telepítsek vagy se, mikor én nem szennyezem a közlekedésemmel a levegőt, te meg valószínűleg igen. Annyira tudjátok, hogy másnak mit kellene csinálnia, ti meg a markotokat tartjátok anélkül, hogy két gyufaszálat keresztbe tennétek azért, hogy ez a világ jobb hely legyen. Nem visszás ez egy kicsit?

Nem telepítek jelenleg, mert amikor ideköltöztünk, akkor sajnos nem láttam előre a jövőt és nem is nagyon volt időm ilyenekkel foglalkozni (pedig visszagondolva az akkori hitelkamatokkal már olyan pluszban lennék, mintha ingyen közlekednék), plusz kétszeresére felmentek a napelem-árak a nagy kereslet miatt, azóta meg bedőlt a gazdaság és se támogatást nem kapnék rá, se hitelt, másfelől meg nem tudnám betáplálni a hálózatba sem. Jelenleg így nem tűnik olyan jó bulinak, van máshol jobb helye a pénznek.

Ettől függetlenül, mivel érdekel a téma, lehet, hogy egy kisebb rendszert telepítek majd magamnak DIY, pl. használt panelekből, minimális költséggel. De az az autót nem fogja tudni feltölteni.

pdx006
pdx006
2023. júl. 30. 19:16
#11

Érdekes állatfaj az EU is. Egyik irányból spóroljunk az energiával, másik irányból építsék tele a terepet gyorstöltőkkel. Olyan beteg logika szerint tevékenykednek ezek is, amit itt a környéken már megszokhattunk. Valami után mindig jön a lényegében 180 fokos fordulat ami eredménye pont ugyanaz vagy rosszabb, mint ami ellen tenni akartak. Amikor meg majd elkezd pislákolni a villany, néznek ki a fejükből, mert nem bírja a propellerük, kigyújtják nekik ott a vetést. Nem tudja a jobbkéz mit csinál a bal. Vagy már a bal se tudja mit csinál a bal.

BiroAndras
BiroAndras
2023. aug. 2. 22:10

@Bihus

  1. Az EU előírása nem az átlagembernek szól, hanem a gyártóknak. Mindenki tudja hogy az átállásra nagy szükség van, és hogy úgyis meg fog történni, és hogy minél hamarabb csináljuk annál jobb, viszont rövid távon veszélyezteti a nyereséget, ezért egy nagy cég nagyon hezen hoz meg egy ilyen döntést. Így viszont lehet mutogatni a kormányra, és nyílvánosan síránkozni, és ezzel az ürüggyel megtenni azt ami hosszú távon mindenki érdeke.
    Persze az is lehet, hogy a politikusok csak próbálnak úgy tenni, mintha az ő érdemük lenne az egyébként piaci alapon amúgyis végbemenő váltás.

  2. Amikor villanyautókról van szó, akkor valahogy mindenki területi képviselő és napi 1000km-t vezet megállás nélkül. A valóságban ez elhanyagolható szelete a társadalomnak.
    Ráadásul ez már ma sem lehetetlen villanyautóval. Autópályán 1000km-t meg lehet tenni akár 9 óra alatt egy jobb villanyautóval, ha a forgalom engedni. És a forgalom a dízelt ugyanúgy akadályozza. Városon belül meg van sok olyan villanyutó, ami az egész napot végigcsinálja egy töltéssel.
    Meg ott a Tesla kamion a 800km hatótávjával és 30 perces töltésével. Ráadásul a kamion sofőröknek kötelező is a pihenő, így nincs kieső idő.
    Városon belüli szállításra meg megintcsak nem kell hatótáv, mert nem tud sokat menni egy nap. Már használnak is sok helyen villany teherautókat erre.
    2030-ra meg már sokkal nagyobb hatótávok lesznek, sokkal gyorsabb töltés, és sokkal olcsóbban.

  3. És 2030-ra az új szárazföldi járművek gyakorlatilag mind elektromosak lesznek. Már sokszor elmagyaráztam, hogy miért lehet ezt nagy biztonsággal megjósolni. Mégegyszer, a Wright törvény megmondja hogyan fognak alakulni az árak a jövőben, a közgazdaságtan legalapvetőbb törvénye pedig megmondja hogy az adott áron mekkora lesz a kereslet. De az elmúlt 10 évben látott trendet extrapolálva is ugyanezt kapjuk. Tessék egy erről szóló előadás 2016-ból https://pbs.twimg.com/media/E0HSz2IVoAMbz8d.jpg

  4. Az egyetlen ami még keresztbe tehet a 2030-as cél dátumnak, ha nem sikerül elég gyorsan felfuttatni a szükséges nyersanyagok bányászatát, különös tekintettel a lítiumra. De ennek nem technikai akadálya van, hanem bürokratikus, nagyon sokáig tart az engedélyeztetés. A gazdasági és nemzetbiztonsági érdekek ezt nagy valószínűséggel megoldják. Már most elindult a versengés a nagyhatalmak közt az új  stratégiai iparágakért, úgyhogy szerintem menni fog. Plusz van nátrium-ion aksi is, ami már elvileg piacérett. B tervnek jó az is.

humaniod
humaniod
2023. júl. 30. 18:28
#10

Teljes EU-ban le kell csökkenteni a maximális megengedett sebességeket 90 km/h-ra. Ez lenne az első környezetbarát intézkedésük.

Bihus
Bihus
2023. júl. 29. 14:22
#9

Itthon azért már most is nehéz úgy 60km-t menni, hogy ne legyen közben gyorstöltő, bár azért biztos akad még régió, ahol előfordul.

De a probléma nem ez. Az, hogy most van pár tízezer ilyen autó, és már most is előfordul a frekventáltabb útvonalak mentén, hogy várni kell, mert foglalt a töltő. Ha 60km-enként egy töltőt kér a jogszabály, az 1-2% részarányt tud jól kiszolgálni.

Ha lesz csak 10-20% ilyen autó, akkor 20km-enként 5 töltő kell.

100%-os részaránynál pedig annyi kell, ahány benzinkút oszlop van, felszorozva a töltés/tankolás időarányával, ami 5-10-szeres minimum. Szóval ezt az infrastruktúrát képzeljük el. Őszintén szólva nehéz elképzelni.

Szerintem ezt nem sokan gondolták még végig, akik 100%-ról beszélnek. Én mindig is azt mondtam, hosszabb utakra maradnia kell a benzin/dízelnek.

BiroAndras
BiroAndras
2023. aug. 4. 22:26

@Bihus

  1. A jó ablakmosó leszedi a bogarat is. Meg van külön bogároldó spray, ha az alap ablakmosó kevés lenne.

  2. Ahogy már írtam, az újabb töltőknél már hosszabb a kábel pont ezért. És most egy jövőbeli problémáról beszélünk, úgyhogy a megoldás is nyugodtan lehet jövőbeli.

  3. Nem én döntöm el, hanem a tények. Ahogy már írtam, nem hallottam még olyanról, hogy töltő gyulladt volna ki. Pedig van már belőlük százezrével.
    És természetesen van statisztika a villanyautók kigyulladási gyakoriságára is. https://thedriven.io/2023/05/16/petrol-and-diesel-cars-20-times-more-likely-to-catch-fire-than-evs/ Az arány attól függ, hogy milyen járműveket és milyen időintervallumot néznek. Például a hibridek sokkal hajlamosabbak kigyulladni, meg a villany rollelrek is, és értelem szerűen a technika fejlődésével egyre ritkábbak a tüzek. De mindegy ki hogy számol, az eredmény mindig az, hogy a villanyautók sokkal ritkábban gyulladnak ki.

  4. Láttál már benzinkút tüzet? Van sok videó, pl.: https://www.youtube.com/watch?v=3DBFVb2a7Mo
    És a benzines autó tüzek : https://www.youtube.com/watch?v=OGanf4hcyWc
    Az elektromos autó tüzeknek ennél semmivel se rosszabbak. A töltők meg totál esélytelenek olyan tüzet csinálni, mint egy benzinkút.
    A villanyautó tüzet ugyanúgy el lehet oltani, mint bármi más autóét. A fő különbség az, hogy sokáig képes újra meggyulladni, de ez már csak a tűzoltóknak okoz kellemetlenséget.
    Amúgy az aksikban tárolt energia töredéke a benzintartályban levőnek.

  5. Hol írtam én olyat, hogy Tesla nem gyulladt ki? Én töltőt írtam. Próbáltam keresni, de nem találtam olyan esetet hogy maga a töltő okozott volna tüzet. És logikus is, az csak egy átlagos elektromos berendezés amiből csillió van, és a tűzvédelmük rég megoldott. A tűzveszélyt az akkumulátor okozza.
    De az aksik is egyre biztonságosabbak. Sok egyéb fejlesztés mellett például a vas-foszfát kémia eleve sokkal kevésbbé hajlamos kigyulladni. És az új Teslák felében már ez van. https://www.youtube.com/watch?v=CGQwqWqzkNA

  6. Minden parkolóban egymás mellett állnak az autók, ha az egyik kigyaullad, a mellette levők is égni fognak. De a tűz elég lassan terjed ahhoz, hogy a tűzoltók megfékezzék mielőtt nagyobb baj lenne. https://www.youtube.com/watch?v=vIeAqIooAx8

tomchee
tomchee
2023. júl. 29. 3:55
#8

Namajd most fugyelj, ahogy a németek furikáznak majd a szènerőmű ből töltött elektromos autókkal. 

De zöld lesz :D

BiroAndras
BiroAndras
2023. aug. 2. 22:40

@pepeno1

Én a közgazdaságanban hiszek. A szén már most sem gazdaságos, és csak egyre rosszabb lesz. A legtöbb országban sorozatban zárják be a szénerőműveket. Németországban az atomerőmű bezárások miatt tartanak még ki, de az is csak egy rövid haladékot ad nekik.
Egyébként németroszágban is több áram jön már megújuló forrásból, mint szénből. https://en.wikipedia.org/wiki/Electricity_sector_in_Germany

ianbrenner
ianbrenner
2023. júl. 29. 2:10
#7

épp csak a villanyautót nem bírjuk megvenni a fizuból

pepeno1
pepeno1
2023. aug. 1. 11:33

@thestock oké, csak nem mindegy, hogy mennyit. Nem mindegy, hogy egy villanyautóért mondjuk 1 évet vagy 10-et kell-e dolgozni. Magyarországon meg lehet, hogy egy átlag családnak mondjuk kellene 30 év is hozzá. :(

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. júl. 28. 18:03
#6

"A gyorstöltőhálózatot úgy kell felépíteni, hogy az nemcsak személyautókat, hanem teherautókat is képes legyen kiszolgálni. Az EU már azzal is számol, hogy az áruszállításban is egyre nagyobb teret nyer majd az elektromos járművek alkalmazása." igen, ez már úgy 100 éve létezik, úgy hívják, hogy vasút. De persze, építsünk ki egy teljesen új infrastruktúrát olyan agyhalott ötleteknek, mint az elektromos kamion, amiben a hasznos teher ~60%-a az akksi, amit ráadásul dobhatunk is ki 8-10 éven belül. Ez minden, csak nem fenntarthatóság...

BiroAndras
BiroAndras
2023. aug. 2. 22:44

@axe

Valójában a repülőgépek simán le tudnak szállni robotpilótával. És egy kamionnal a parkolóba beállni milliószor egyszerűb feladat. Meg a sofőr nélküli kamionban ugye nincs is ember aki meghaljon, automata vészfék meg már szintén régóta létezik, szóval el se üt senkit.

szbalazs
szbalazs
2023. júl. 28. 16:35
#5

A térképtől okosabb nem lettem. Vonalvezetésében felismerhető az M1 (E60) autópálya, illetve az Abdától a szakaszaiban nagy vonalakban kész, de nem egybefüggő M85 (E65) autóút, az M3 (E71) autópálya, az M7 (szintén az E71 része) autópálya, illetve az M6 (E73) autópálya.

A másik kettő viszont valami totál random vonalvezetésnek tűnik, nyugaton az E66 út mentén (Fehérvár-Várpalota-Veszprém), aztán a 77-es út (ez már csak 1+1 sáv) Tapolcáig, aztán kis szakaszon a 84-es úton (Lesencetomaj-Balatonederics), utána Sármellékig a 71-es majd onnan a 75-ös út Rédicsig (határ). A keleti oldalon meg Budapesttől Törökszentmiklósig a 4-es úton (E60), utána a 46-os úton Mezőberényig (1+1 sáv), majd a 47-es úton Békéscsabáig (ezen a szakaszon többnyire szintén 1+1 sáv), onnan meg a 44-es úton Gyulavarsándig ( hol 2+2, hol 1+1 sáv - erre van kapcsolat Arad felé).

Az M5-öt, az ország harmadik (az M0 nélkül második) legforgalamasabb autópályáját nem is jelzik (az a függőleges kék nyomvonal [M6], és a kék-barna káosz között futna), bár igaz hogy az Szerbiába vezet ami nem EU-s tagállam. Nem felétllen okos.

szbalazs
szbalazs
2023. aug. 1. 13:32

@Busterftw Csak az a baj, hogy az EU-s hálózat nem fedi telejsen a hazait, illetve hogy attól, hogy teszem azt Szerbia még nem tag az M5-ös még uniós import-export útvonal marad.

chris123
chris123
2023. júl. 28. 16:25
#4

Azé ott az EU bürökráciában felébredhetének, hogy bilibe lóg a kezük...

marc23
marc23
2023. júl. 28. 16:18
#3

Es errol az aramszolgaltatokat is megkerdeztek, h mukodni fog-e a dolog? Van e szabad kapacitas, arra h kiepetsenek minden autoplaya es fout melle 60km-kent min 1db gyorstoltot? Foleg, ha arra meg csak veletlenul sem megy egy db vezetek sem, ill ha meglevokre kotunk ra az elbirja-e majd? Ill a masik fontos kerdes, ha halozat kiepeul es a regi is birja, honnan lesz aram hozza? Mibol? Napelem szeleromu? Ostoba europaban most zarjak sorban be a legzoldebb energia forrasokat az atomeromuveket(amik ugye stabilan hozzak a teljesitmenyt amikor kell, es nem csak akkor mikor fuj a szel v sut a nap), sot mar epiteni sem nagyon akarodzik engedni m hat nem zööd! Akkor majd rakunk ki nagy disel agregetort a gyorstoltokhoz es mikor jon a proli es akar tolteni, akkor rofffen az agri es indul az aram?? (Persze jo mesze rakjuk, h ne hallja, lassa, es h milyen zolden megy minden!)

eloszor talan infrastrukturat kellett volna tervezni es kiepiteni, aztan neki allni bohockodni az aksis autokkal! Sot megmerem kockaztatni, h ha minden orszagban van , akar 4-5 db gigawattos meretu atomeromu, es mindenkinek elektromos autoja lenne, meg ezek sem birnak a sok energiat megtermelni! Amig a fuzios erumuben nem tortenik erdemi attores addig, egyszeruen nem tudunk eleg energiat termelni, h mindenki e-autoval furikazzon(bar persze nem is kell mindekinek, kiveveha majd az erdekek igy kivanjak :/ )

uwu
uwu
2023. júl. 31. 11:16

@djkakukk Műszaki, gazdasági, ölológiai és biztonsági szempontból is az atomenergia a legjobb választás. Csak politikailag lehet kikezdeni, amit előszeretettel művelnek is. Az igazi mögöttes oka kétféle lehet; vagy aki csinálja, azt lehet vele támasni, hogy nelegyenmár; vagy akinek csinálnia kéne, húzza a száját, mert a beruházási kültség rendkívül magas.

axe
axe
2023. júl. 28. 15:34
#2

áramhálózat fejlesztését a "kutas" hogy fogja kifizetni?

BiroAndras
BiroAndras
2023. aug. 2. 22:48

@Bihus

Amerikában is a negyed-harmad ár a jellemző. A fizika is ezt mondja egyébként, mivel a nagy erőművek sokkal hatékonyabbak az autók motorjánál, és már nagyon sok áram nem is fosszilis energiahordozók égetéséből jön. Plusz az üzemanyagon rengeteg plusz költség és adó van, ami tovább drágítja. Ennek egy része majd idővel rájön a villany töltésre is, de nem az egész.

Resike
Resike
2023. júl. 28. 14:00
#1

Ezen a sok panel-elektro prolin csak röhögni lehet most órákat állnak sorba néha egy töltésért, de mekkora érv volt hogy nem kell 5 percet eltölteni egy benzinkúton ugye...

BiroAndras
BiroAndras
2023. aug. 14. 21:50

@Resike

  1. Az idei adatok is ott vannak, te degenerált. Idézem : "Az idei év első öt hónapjában több mint 840 megawattal bővült a magyarországi beépített fotovoltaikus teljesítmény"

  2. Ahogy már sokszor elmagyaráztam, a megoldás az akkumulátoros energia tárolás. Régóta bevált technológia, és egyre olcsóbb. Ráadásul tetszőlegesen skálázható.
    Plusz egyre több a villanyautó is, amikben ott a hatalmas aksi, azt is fel lehet használni. Egyelőre a megfelelően időzített töltéssel, de hosszabb távon a visszatáplálás is megoldható lesz.

  3. Nem indult el a recesszió, és nem is fog.

  4. Recesszió esetén az árak csökkenni szoktak, ha van árrés amiből lehet engedni. A napelemeknél kell legyen, hiszen pont arról beszélünk, hogy az utóbbi 3 évben a trend vonal felett voltak az árak.

  5. Akkor miért irígykedsz?

Vissza az oldal tetejére